Világvége az erdő mélyén

0

A kolumbiai Putumayo esőerdőiben található a Fin del Mundo, azaz a Világvége. Ez tulajdonképpen egy ökopark, ahová a Mirador társasága látogatott el.

„Putumayo Meta és Caquetá mellett a FARC melegágya volt, továbbá itt a legaktívabbak a drogkartellek, ezért a megye jó része még most is vörös zónának minősül. Mocoa és térsége azonban békés, izgalmat az utóbbi években csak a földcsuszamlások és árvizek jelentettek.

Az út Pitalito és Mocoa között kiváló állapotú. A béke és a térség rehabilitációjának egyik alapfeltétele az infrastruktúra fejlesztése volt, ami olyan jól sikerült, hogy az esőerdők mélyén kanyargó sztráda Kolumbia legjobb minőségű útja lett. A 135 kilométeres utat kevesebb, mint két óra alatt abszolváljuk, aminél gyorsabb átlagot sehol nem lehet Kolumbiában produkálni. (…)

Szerencsére a kisbuszunk Villagarzónig közlekedik, így a sofőr el tud minket dobni a Fin del Mundo névre hallgató ökoparkhoz, ahol két éjszakát kívánunk eltölteni. Ezúttal senki nem szed belépőt a park bejáratánál, így szabadon sétálunk át a Rio Mocoa felett.

Közel félórás kaptató veszi kezdetét a túlparton. Az erdőben megbújik néhány vendégház, ezek közül a legtávolabbiba, de egyben leghangulatosabba foglaltam ágyakat.

Janneth, a Huaca Huaca Hostel tulajdonosnője nagy mosollyal fogad minket. A három privát szobáját elfoglalja a csapat három párosa, a többiekkel pedig bevesszük magunkat a hostel utolsó, dormként funkcionáló szobájába.

A szálló tehát nem nagy, tulajdonképpen meg is töltjük, rajtunk kívül csak két srác héderel Jannethnél, akik a szállásért cserébe segítenek neki új konyhát építeni a saját háza aljában. (…)

Másnap tiszta, napos időre ébredünk. Reggeli után megindulunk az ökopark felé, ahová hosszú, csúszós kaptató vezet. A tegnapi eső a mohás köveket itt-ott korcsolyapályává varázsolta, így csak a fák ágaiba kapaszkodva tudunk feljebb jutni.

Nagyjából egyórás sétával érjük el a hegy tetejét, amin létesítettek egy büfét. Egy szelet dinnye ezer peso, de senkit nem érdekel; kiesszük a készletből a helyet.

Csakhamar megérkezünk a folyóhoz, amin kétszer is átkelünk, mire feltűnik az a természetes híd, ami a park talán leglátványosabb képződménye. A folyó ezen a ponton esik vagy tíz métert, a leszakadó víz pedig az elmúlt évezredek során átjárót vájt a sziklába.

A Fin del Mundo elnevezés onnan ered, hogy egy kicsit odébb a folyó vízesés formájában egyszer csak eltűnik a mélyben. 2017-ben lemásztam a zuhatag aljára, de erre ma már nincs lehetőség; állítólag sok volt a baleset, ezért lezárták.

A leszakadásnál fantasztikus a kilátás, tényleg olyan, mintha az ember megérkezne a világ végére. Ezt meglovagolandó egy fickó biztosítóköteleket fúrt a kövekbe, így a tériszonyosok is kimerészkedhetnek a kiszögellés szélére. A mélység alattunk egészen rémisztő.

A sok séta után tartunk egy nagyjából kétórás pihenőt az egyik lagúna partján. Fürdünk, napozunk, megebédelünk, majd visszatérünk a szállónkra, mert délután még vár ránk egy program: felkeressük az Hornoyaco-vízesést.”

Hogy ott mi történt azt a (szokás szerint rengeteg képpel felturbózott) eredeti posztban tudhatjátok meg.

Egy hónap Argentínában kisgyerekkel

Share.

About Author

Leave A Reply