Világsztár elképesztő melóval

0

Az amerikai profi kosárlabdaligában rengeteg világsztár játszott és játszik, de az aligha lehet kérdéses, hogy Kobe Bryant egyike volt a legnagyobbaknak. Az idén 40 éves kosaras teljes karrierját a Los Angeles Lakers csapatában játszotta végig, és bár 2016-ban visszavonult, munkabírása, hozzáállása a mai napig legendás. Megmutatjuk, mi az az öt dolog, amiért a mai napig kalapot emelnek előtte.

Hajnali edzések, maratoni kosárra dobálások, könyörtelen fejlődési vágy – ezek jellemezték egyebek mellett az 1978. augusztus 23-án született Kobe Bryantet, aki teljes 20 éves karrierjét a Los Angeles Lakers csapatában játszotta végig.

Egyike volt azon keveseknek, akik egyenesen a középiskolából igazoltak az NBA-be, ahol aztán ötszörös bajnok lett. Pályafutása alatt 18 alkalommal került be az idény All-Star csapatába, kétszer volt az idény pontrekordere, és az összesített listán is a negyedik.

Kitartása nem csak a munkában nyilvánult meg, a hűségben is, hiszen ő szolgált a leghosszabb ideig kizárólag egyetlen klubot – nem csoda, ha minden idők egyik legjobbjának tartják.

Lássuk, melyek voltak azok a tulajdonságai, melyek (a tehetsége mellett) kiemelték a többiek közül!

1. Munkabírása

Példaképe, Michael Jordan szerint Kobe Bryant volt az egyetlen játékos, aki valaha is megközelítette az ő munkabírásának szintjét. „Azt mondta, Kobe munkájával kiérdemelte az összehasonlítást. Azt mondta, Kobe az egyetlen, aki ezt megérdemli” – írta Roland Lazenby, Michael Jordan életrajzának szerzője.

2. Edzésmennyiség

Már a középiskolában hajnali 5-től 7-ig gyakorolt reggelente. Az egy-egy elleni kosarazást 100 pontig játszották a csapattársaival és még a legrosszabb eredménye is 100:12 volt.

3. Elszántság

Egyszer balkézzel játszott, mert a jobb válla sérült volt. Mikor visszatért a pályára, még pontot is dobott így.

4. Céltudatosság

A válogatott edzője szerint egyszer Kobe hajnali 4:15-től 11-ig dobált és addig nem volt hajlandó lemenni a pályáról, míg 800 kosarat nem dobott.

5. Étkezés

Nagyon szigorúan odafigyelt arra, hogy mit eszik. Nem fogyasztott cukrot, pizzát, csak könnyű ételeket. „Ehhez nem nagyon tudok mit hozzátenni. Csupán arról van szó, hogy keményen edzek és odafigyelek arra, mit eszem. Talán ez az, ami a leginkább imponál az embereknek, mert a legtöbben általában kevésbé figyelnek erre” – nyilatkozta az ESPN-nek.

(Fotó: facebook.com/Kobe)

Share.

About Author

Leave A Reply