Vigyázni kell, hogy ne játsszák el a sikert

1

Kemény időket éltek meg a finnek, de úgy tűnik, megérte az áldozat. A fordulat két éve következett be, amikor Juha Sipila lett Finnország miniszterelnöke.

A Bloomberg azt írja, hogy azóta a gazdaság helyzete egyre fényesebb, hála a munkavállalók áldozatának. Ennek köszönhetően jelenleg szárnyal export szárnyal, a fogyasztói bizalom pedig a legmagasabb az eurótagállamok összehasonlításában.

Tavaly ilyenkor befagyasztották a béreket 2017 végéig, átterhelték a tb-járulékok munkaadókra eső részének egy részét a munkavállalókra, megnövelték a munkaidőt évente egy nappal és elvették a közalkalmazottak szabadságbónuszait – olvasható a napi.hu-n.

Petteri Orpo pénzügyminiszter szerint a neheze csak most jön: „A finneknek vigyázniuk kellene arra, hogy ne játsszák el a sikert. Hiábavalóvá válhat az áldozathozatal, ha a munkavállalók benyújtják a számlát, mondván, most, hogy beindult a szekér, kérik vissza, amit feláldoztak.”

Tapio Bergholm, a legnagyobb finn szakszervezet, a SAK közgazdásza úgy látja, hogy az emberek eléggé rajta vannak azon, hogy visszakapják, amit elvesztettek

Heidi Schauman, az Aktia Bank Oyj vezető elemzője nagyon fontosnak tartja a munkaügyi megállapodást: „Miután a munkaadók éveken át panaszkodtak a munkaerőpiac merevségére, ez az egyezség lehetővé tette, hogy előre lássanak. Ennek köszönhetően számolhatnak azzal, hogy a bérek nem fognak elszállni.”

(Fotó: pixabay.com/Hietaparta)

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. 8 eve itt dolgozo egeszsegugyis on

    Az egeszsegugyi közalkalmazottaknal

    – nem haritottak at a tb-jarulekot,
    – heti 1, ora 15 perccel növeltek a munkaidöt, amire penzt nem fizetnek 2019-ig,
    – nem vettek el a szabadsagbonust, hanem csökkentettek. ( eddig minden napra-szabadsagrol visszaterulesi penzt fizettek, ami a napi netto ber 50%-a volt, most a 30%-a lett.fizettek

Leave A Reply