Végtelen kalandok Egyiptomban

0

Egyiptom sok magyar egyik kedvenc úticélja, ami nem csoda, hiszen varázslatos országról van szó. Más azonban egy-két hétre nyaralni menni, és megint más rendszeresen visszajárva közelről megismerni az ott élőket, a hagyományokat, ételeket, kultúrát. A rutinos blogolvasók talán már ennyiből is rájöttek, hogy ma folytatódnak Gábor kalandjai, aki Libanon, Jordánia, és Kazahsztán után most Egyiptomról mesél. A jó szórakozás és a sok érdekes kép ezúttal is garantált!

Afrika… Nagy biztonsággal ki merem jelenteni, hogy ez a szó az emberek döntő többségénél valamilyen érzést biztosan generál. Lesznek olyanok, akikben kellemes, pozitív érzéseket ébreszt és természetesen lesznek olyanok, akikben pont az ellenkezőjét.

Én ezt természetesnek gondolom, szerintem Afrika a végletek kontinense. Azt is gondolom, hogy alapvetően az embereknek nincsenek közömbös érzéseik az élet egyetlen területén sem.

Csak EQ és IQ kérdése, hogy az adott személy hogyan kommunikálja vagy befolyásolja gondolatait, de alapvetően az érzelmeket „nulla vagy 1” kategóriába sorolom –  „bejön”, vagy „nem jön be”. Afrika is ilyen és nekem bejön.

Elsősorban azért jön be, mert szüleimmel három évig éltünk Addisz Abebában a 80-as évek elején és nagyon kellemes emlékeim vannak. Valószínűleg apukámtól vettem át a fotózás iránti érdeklődésemet, ő is sokat fényképezett, így előkerült pár kép abból az időszakból.

Az Addis Abeba-i nappalinkat látva nagyot mosolyogtam, minden megtalálható benne, ami kell: egy Rubik-kocka, afrikai díszek mindenhol, egy üveg pia és egy írógép.

A másik ok, amiért Afrika bejön, mert szerintem úgy általában engem ugyanaz hajt, mint a szüleimet akkor – a kalandvágy. Kalandból márpedig mindenki kiveszi a részét Afrikában, akár akaratán kívül is.

A mai napig tisztán emlékszem a környezettel és a mindennapi élettel kapcsolatban gyakorlatilag mindenre –  zöldségek és gyümölcsök fertőtlenítése, az alapvető élelmiszerek „dollárboltból” való beszerzése, a zárt, őrök által védett „külföldiek lakótelepe”, az utcán grasszáló tehenek és a pokoli szegénység jelei mindenhol.

Így visszaemlékezve gyerekként nagyon jól éreztük magunkat, felnőtt fejel átélni biztosan kicsit stresszesebb lehetett. Ott kezdtem el teniszezni, az edzőmet Mabratunak hívták és a teniszpálya egy mocsaras, sárkunyhókból álló telep mellett volt, a szerves rothadás erős szagával átitatott trópus kellős közepén.

Sokat kirándultunk az országban, több olyan helyen jártunk, ahol ténylegesen nem láttak még fehér embert és az akkor még nagy, aranyszőke hajzuhatagomat a helyiek tátott szájjal bámulták és tapogatták. A szavannákon a szakadt Ladánkkal antilopokat és zebrákat üldöztünk, a Nílus partján pedig vadon élő krokodilokkal és vízilovakkal találkoztunk.

A fenti kép valamilyen ünnepségen készült egy etióp faluban; a képen látható emberek jellemzően a kicsit fentebbi képen látható „házakban” laktak. Ezeket gyerekként átélni biztosan adott egyfajta hozzáállást a kalandvágyamat illetően. A „multikulti” beállítottságom is így alakulhatott ki – az alábbi képet elnézegetve nem nagyon volt más választásom, be kellett illeszkednem.

Aki járt már Afrikában, az nagy valószínűséggel érzékelte, hogy egy Európához szokott ember számára azért az egy más világ. Az IMF egy 2016-ban végzett felmérése szerint a világ 20 legszegényebb országa közül 17 Afrikában van.

Az észak- (Marokkó, Algéria, Tunézia és Egyiptom) és dél- (Dél Afrikai Köztársaság, Namíbia, Botswana és Zimbabwe) afrikai országok kivételével gyakorlatilag mindenhova valamilyen típusú védőoltás(ok) vagy egészség megőrző orvosi előkészületek szükségesek, a szigorúbban értelmezett magyar orvosi protokoll szerint pedig mindenhova.

A legtöbb országban a csapvíz számunkra nem fogyasztható és csak közismerten „biztonságos” helyen lehet enni. Az egész kontinensre jellemző a folyamatos (polgár)háború, a gerillák által uralt területek és országok, valamint az általunk megszokotthoz képest is sokkal nagyobb korrupció és szabály nélküliség, így viszonylag limitált a turisták számára látogatható országok száma.

Én nagyon örültem annak, hogy az „utazós munkám” újra lehetőséget nyújtott a visszatérésre, Afrika is a területem volt. Az első afrikai utam Egyiptomba vezetett.

Egyiptom utazható ország, aki teheti mindenképpen látogasson el oda, a nagy kalandvágyóknak kötelező!

„Halon csúszni”

Egyiptomba többféleképpen lehet eljutni. A nyári szezonban naponta van egyenes járat Kairóba, ez EgyptAir. Aki nyugat-európai légitársaságot részesít előnyben, az egy átszállással megteheti ugyanezt az utat, persze jóval drágábban.

Érdemes utazási irodát választani az úthoz, én mindig a Vistával utaztam és soha nem bántam meg. Azzal együtt is, hogy a bejutás az országba nagyon egyszerű, „vízumot” helyben, a reptéren lehet beszerezni. Ezek a „helyben beszerezhető vízumok” általában mintegy „díjként” funkcionálnak, elég nagy árkülönbségekkel.

Ezekben az országokban EU-s útlevéllel a vízumhoz nem kötődik semmilyen fajta biztonsági vizsgálat, vagy kérdés, csak fizetni kell. Irán, Kuvait, Katar és Omán például olyan országok, ahol fizetni kell, de az önmagában még nem garantálja a belépést, csak „elindítja a folyamatot”, a belépést meg lehet tagadni egyéb okok miatt.

A közel-keleti és afrikai területet Sharbellel látogattuk együtt az esetek döntő többségében. Ennek több oka is volt. Sharbel két olyan nyelven is beszél, amin én nem – arabul és franciául.

A közel-keleti és észak-afrikai országokban sokan beszélnek angolul, az üzleti partnereink mindegyike, ugyanakkor a helyi szokások, kultúra sokszor részletes ismerete nagyon fontos tényező, sokszor nagy mértékben hatással voltak az üzleti eredményeinkre is. Az évek során igazi barátság alakult ki közöttünk, nagyon sok maradandó közös élményünk van.

A reptérről kilépve azonnal megindult bennem a régen nem érzett Afrika-feeling. Noha október volt, 30 fok. Égetett a nap, mert ősz lévén régen láttam napot. Zsibongó tömeg, sok hangos beszéd arabul, végeláthatalan autómennyiség a reptér körül, akik a jól megszokott rövid ritmusokban dudálnak.

A taxisok azonnal tömegével rohanják meg az embert, a legjobb taktika az oda sem néző nagyon határozott „No thanks”, kivéve, ha valaki ráér és van ideje nagyon kedvesen elcsevegni egy helyi taxissal, hogy honnan jövünk, miért, mennyi ideig, hova, mivel foglalkozunk és miben segíthet még típusú témákról. Legjobb előre leszervezni (VISTA) ezeket, mi a helyi partner oltalma és védelme alatt voltunk, így ő várt minket a reptéren.

Már a befele vezető út első szakaszában megállapítottam, hogy ez tényleg egy más világ és nekem még mindig lenyűgözően érdekes.

A fenti fotó elkészítése után a telefonom a zakóm belső zsebébe tettem, nem kellett volna. Olyan 80 km/h –val mehettünk, amikor a kép készült, kb. 10 másodperccel később, egy kis furgon jobbról bevágott elénk úgy, hogy a zöld furgon előtt már oldalra borulva csúszott át az úton.

Ez a kis furgon, mint kiderült halakat szállított, ugyanis előttünk egyszerre jéggel és halakkal borított útszakasz keletkezett, amit nagy fékezéssel és egy kis csúszkálással, valamint jobbra – balra hirtelen tekert kormány mozdulattal sofőrünk kikerült. Sharbel hátul jajveszékelve lihegett valamit arabul, én csak egy hangos óóóóóóóóóó-val tudtam hozzájárulni a helyzethez.

A partner ránk nézve vinnyogva röhögött, majd közölte, hogy „látjátok, még sosem csúsztatok halon autóval, ezt csak nálunk lehet!”.

Sharbel és a gumikesztyű

Sharbellel egy idő után nagyon jó barátságba kerültünk, nagyon jól kiegészítettük egymást. Nagyon gyakran „szívattuk egymást” a szó legjobb értelmében, az előbb említett régióban sokszor csak humorral lehet agyvérzés és szívroham nélkül kibírni.

Az emberi kapcsolatok természetéből adódóan, ha valakit nagyon szeretünk, akkor ugyanez az ember NAGYON fel tud bosszantani, ha olyan a helyzet. Olyan hosszútávú kapcsolat viszony.

Ez nem volt másképp Sharbellel sem, ráadásul úgy, hogy mind a ketten heves vérmérsékletűek vagyunk. Főleg egy 8 órás repülős, repteres út után, amit megspékelünk egy kétórás autózással a 30 fokban, és egy baleset közeli élményével a hátunk mögött.

Ilyen állapotban érkeztünk meg a szállodánkba – ezekben az országokban erősen javaslom a minimum 4, de leginkább 5 csillagos szállodákat, leginkább higiénés okok miatt. Kora délután értünk a szobánkba és rettenetesen éhesek voltunk; egy gyors tisztálkodás után a szálloda éttermébe mentünk a délutáni munka előtt.

Azt úgy általánosságban kijelenthetem, hogy azokban az országokban, ahol meleg van, ott a nap meglehetősen kitolódik az éjszakába. Sok muzulmán országban a boltok dél-egy órától délután 4-5-ig bezárnak, és 11-ig, éjfélig biztosan nyitva vannak, főleg a bevásárlóközpontokban.

Így az irodai órák is ehhez igazodnak, este 8-9 előtt nem nagyon végeztünk a munkával. Van több ország, ahol ez a délutáni „szünet” vallási alapokra van helyezve, itt naponta többször bezárnak a boltok az imaidő alatt. Ránk természetesen ez nem vonatkozott, általában reggeltől piaclátogatás volt, majd ebéd és estig tartó értekezés.

A fentiek miatt az ebéd nagyon fontos eleme volt a napnak, sok energiát égettünk el napközben – így az ebédeknek (is) ha lehetett megadtuk a módját, szép komótosan és sokat ettünk.

A nemzetközi szállodaláncok nagyjából interkontinentális / regionális menükkel üzemelnek, a nemzetközi „trademark” ételek nagy biztonsággal rendelhetőek, persze az alapanyagok különbségéből adódóan néha meglehetősen eltérő ízekben. Így club sandwich nekem és csípős csirkeszárnyak Sharbelnek.

Amikor megérkeztek a csirkeszárnyak, egy gyors szóváltás zajlott le Sharbel és a felszolgáló között arabul, persze meg kellett tudnom, hogy mi történt.

  • Mi volt ez a diskurzus?
  • Semmi különös, kértem gumikesztyűt.
  • Gumikesztyűt???!!!…. Mi a f…-nak???
  • Csodálkozom rajtad, Gábor, hogy pont te kérdezel ilyen hülyeségeket!
  • Most komolyan, Sharbel, minek neked gumikesztyű?
  • Természetesen a csirkeszárnyakhoz. Csípős, ragacsos, megfogja az ember ujjait a fűszer, jobb az ilyeneket gumikesztyűben csinálni.
  • ……aha……és te azt gondolod, hogy fognak neked gumikesztyűt hozni, mert hisztizel egy kis csípős ragacs miatt?… ott a wc, b…meg, moss kezet utána!
  • Gábor, te egy tuskó vagy! Nem is értem, hogyan jut eszedbe kesztyű nélkül enni a CSIRKESZÁRNYAT!
  • Jól van, Sharbel, okoskodjál csak, majd meglátjuk mivel jön vissza a felszolgáló…

A felszolgáló nemhogy egy darab gumikesztyűt hozott, hanem egy egész dobozt. Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez a doboz már elő volt készítve ilyen célokra, vagy kirohantak gyorsan egy gyógyszertárba érte, de a lényeg az, hogy Sharbel nagyon megelégedve morális győzelmével, akkurátusan feligazította magára a kesztyűt és elkezdett falatozni.

„Ezen piramisok tetejéről 40 évszázad néz le reánk” – B. Napóleon

Egyiptom számomra szintén egy nagyon érdekes ország. Először is nagyhatalom Afrikában és a közel-keleti régióban. 90 millió lakosa van katonai és vallási befolyással az egész térségre. A szunnita muzulmán vallás modern-kori „legfelső vezetője” az úgynevezett nagymufti.

Ő a megmondója az összes vallással kapcsolatos fontos felvetéseknek, kérdéseknek, eldöntendő problémáknak. Állami szinten. Sok szempontból a mufti mindenki felett áll a ranglétrán, beleértve az országok politikai vezetőit is. A vallás két „legfelsőbb” nagymuftija a szaúdi és az egyiptomi. A szaúdi a top ember, mégiscsak ott van Mekka, a második Egyiptom 19. nagymuftija.

Önmagában ez a tény döntően meghatározza az ország alapvető berendezkedését. Meglehetősen tradicionális Sharía törvények alapján élnek, ez egy elég szigorú napi rutint jelent legfőképpen a férfiaknak. A lakosság 90 százaléka szunnita, 9 százaléka ortodox keresztény. És sajnos nincsenek annyira jóban.

A nagymuftik híresek arról, hogy a fontos kérdésekben „fatwát” adnak ki. Ez hivatalosan „csak útmutatás” vallási kérdésekben, jogi következménye elvileg nincs. Papíron nem lehet kizárólag a saját véleménye, alá kell támassza történelmi hivatkozásokkal, elsősorban a Koránból.

Egy példa: Ha valaki 12 órás repülőútra megy, hogyan tartsa be az imádkozási szabályokat? Lesz olyan mufti, aki olyan „fatwát” ad ki, hogy mindenképp imádkozzon, amikor kell, ahogy tud. Egy másik azt mondhatja, hogy várja meg, hogy leszálljanak és az első dolga legyen helyesen imádkozni.

A valóságban a muftik hatalma nagyon nagy. Főleg a nagymuftié Egyiptomban. Amit ő mond, az 99 százalékban úgy lesz.

Néha számomra tragikomikus hírekkel is lehet találkozni, ami a szó szoros értelmében közbeszéd tárgya is lehet akár és megrengeti a térséget. Az ilyen típusú hírekről sosem lehet tudni, hogy mennyire valósak, de időnként van olyan hír, ami nagyon sok sajtóban megjelenik és nehéz bármit kezdeni vele. Van olyan is, hogy a két nagyfőnök nem ért egyet a nagy volumenű kérdésekben, és olyankor az emberek vakarják a fejüket, hogy akkor most mi is legyen.

A reggeli kávét szürcsölgetve Sharbel éppen a muftikról tartott előadást:

  • Sharbel, akkor a nagymufti a „főmufti”? AKÁRMIT is mond, az a „szent”?
  • De nem papíron. Csak a valóságban. Néha nem jó papírra írni dolgokat.
  • Milyen dolgokat? El sem tudom képzelni mire gondolhatsz.
  • Hát például olyanokat, hogy meg lehet-e enni a feleséget.
  • Hogy érted ezt???
  • Ahogy mondom.
  • (Nem tudtam, hogy most ez is szívatás, vagy most tényleg??!!) … Sharbel… azt ugye belátod, hogy ezt alá kell támasztanod valami vitathatatlan bizonyítékkal, mert amúgy majdnem bedőltem neked.
  • OK, Gábor – írd be a keresőbe, hogy „fatwa on eating wives”
  • ???!!! rendben.

Én beírtam… (Én is, naná. Őrület. – Határátkelő)

Az Egyiptomi Fegyveres Erők (földi, vízi és légi alakulatok + légvédelem) Afrika és az Arab Világ legnagyobb hadserege. Egyiptommal nem jó packázni, a Gázai-övezetben sok éve zajló konfliktus oka pont ez – az izraeliek sem szeretnék, ha túl közel kerülnének a rakétáik.

Én pont 2013-ban voltam ott egyszer, a nagy zavargások után nem sokkal. A katonai jelenlét nagyon erős volt, voltak olyan övezetek, ahol a távcsöves puskákkal a ház tetején vigyáztak a rendre, lent pedig tankok, homokzsákokkal és drótkerítésekkel. Akkor nem voltam annyira nyugodt. Azt is megtudtam, hogy a hadsereg vezetője üzleti fejjel is gondolkodik, az olajbizniszben is benne van a hadsereg, benzinkút-hálózatot tulajdonolnak és üzemeltetnek.

Egyiptomról biztosan mindenkinek először a piramisok vagy a fáraók jutnak eszébe.  Állítólag a Gízai piramisokat annyira nem lehet megunni, hogy akárhányszor el lehet oda látogatni, mindig tátott szájjal fogunk ott állni – én egyszer voltam eddig Gízában, de NAGYON szívesen visszamennék. Leírhatatlan eufória uralkodott el rajtam, amikor teveháton először megláttam az első piramist.

Sokan vannak, akik Egyiptomot a Vörös-tenger miatt szeretik. Én gyakorló búvár vagyok, ott sajnos még nem merültem, de aki volt és mesélt, mindenki csodálatos élményekről számolt be, azok is, akik nem búvárkodtak.

A két leglátogatottabb hely Hurghada és Sharm El-Sheikh, de Hurgada alatt délre van több gyöngyszem is. Ez a vidék tele van gyönyörű tengerpartokkal és csodálatos szállodákkal. Ha már egyszer Egyiptomba utazik valaki, nem szabad kihagyni!

Azt tudtam, hogy ezeket baromi rég rakták oda, kb. 5000 éve, de azt az előttem lovagoló úriembertől tudtam meg, hogy Egyiptom területén 12 000 éve már vadászó, halászó és földművelő emberek éltek. A fáraók jó párezer évvel később indultak. Én meg élek 80 évet, ha mindenki úgy akarja. Ilyen gondolatokkal a fejemben néztem a piramisokat és megértettem Napóleon dumáját.

Küldetés teljesítve

Ha az ember Kairó óvárosában sétálgat, nagyon gyorsan visszarepül az időben. Sharbellel és a helyi tulajdonosokkal indultunk este útnak.

Eid al-Adha idején voltunk éppen, ez egy elég fontos ünnep a muzulmán vallásban: Ábrahámról és saját fiának „majdnem feláldozásáról” emlékezik meg. Mielőtt Ábrahám feláldozhatta volna gyermekét, Isten közbelépett és Gábriel arkangyalt küldte, hogy cserélje ki a fiút egy juhra. A feláldozott állatot három részre kell osztani – a közeli családé az egyik harmad, a távolabbi hozzátartozóké egy másik és az utolsó harmadot a szegényeknek kell szétosztani.

Azon kívül, hogy ilyenkor a tehetősebbek étellel megrakott zacskókkal indulnak el otthonról munkába, hogy szétosszák befelé menet, az egész város lázban ég, hatalmas a tömeg és az ünneplés, no meg sok juh fogy ilyenkor, amit az utcán árulnak. Élve.

A rózsaszín festéknyomok bizonyos súly felett kerülnek rá az állatokra és általában frissen vágva viszik. Reggelre ezek az állatok mind elfogytak.

Az óvárosba érve este már óriási tömegek tömeg mindenhol, ünneplés, az összes étterem, kávézó dugig tömve, mindenhonnan helyi fűszerek-füstölők illata csapta meg az orrom, és az épületeket, díszelemeket és boltokat elnézegetve átszellemülten vitt a lábam magától.

Órákat bolyongtunk a kacskaringós, szűk utcákon, valahogy egy idegenvezető is hozzánk csapódott, akinél volt egy hatalmas kulcscsomó és akár lakatokkal is lezárt épületekbe, mecsetekbe vitt be minket.

Este tízkor már nagyon éhesek voltunk, így betértünk egy igazi helyi étterembe. Rajtunk kívül nem nagyon volt külföldi a helyen, így ahogy beléptünk, elég nagy feltűnést okoztunk.

Az egész pici éttermet ellepte a „Shisha2 (vízipipa) jellegzetes illata és füstje. Élő zeneként egy olyan kevés húros hangszert húzott nagyon hangosan egy férfi és hatalmas lárma volt az asztaloknál. Megint egy kaland.

Az egyiptomi konyha nem tartozik a kedvenceim közé, természetesen most nem a klasszikus és megszokott libanonira gondolok, hanem elsősorban a legelterjedtebb helyi specialitásra, a „Mulukhiyah”-ra.

Ez egy mályvalevélből készített főzelékszerűség, aminek van juh, kecske, marha és csirkés változata is. Én egy csirkéset kértem, az általában az ilyen helyzetekben az egyik legbiztonságosabb megoldás.

Ez az étel nálam nem tartozik a „bejön” kategóriába. Ránézésre azt hittem spenót, de Sharbel nagyon határozottan tiltakozott, majd kiderült, hogy mályva. Aki szeret frissen szedett füvet rágcsálni, annak biztosan bejön, én inkább az asztalon lévő falafel és humusz kombót választottam, majd következett a „hawawshi”, ami fűszeres darált marhahússal töltött „Baladi” kenyér kemencében sütve.

A Baladi kenyér teljes kiőrlésű, élesztőmentes helyi specialitás, enélkül nincs élet Egyiptomban. Van sajttal töltött verzió is, ezek nagyon finomak és viszonylag nagy biztonsággal ehetők, kizárólag frissen – a magas sülési hőmérséklet ugyanis relatív steril körülményeket eredményez.

A másik, nagyon helyi specialitás a Kushari. Rizs, makaróni tészta és lencse van összekeverve fűszeres paradicsommártással és fokhagyma ecettel. Sárgaborsóval és sült hagymakarikákkal tálalják. Ez az étel alapvetően egy egytálétel, de van „gyors verziója” is, amit nagyon javaslok megkóstolni, kötelezően a „Koshary Abou Tarek” helyen – naphosszat hosszú sorok szoktak lenni a csehó előtt, annyira finomat adnak.

 

A desszertek viszonylag egyformák a Közel-Keleten, itt is a különböző magos, cukormázas, ropogós keleti finomságok kerülnek az asztalra, Egyiptomban az édesített tea nagyon népszerű.

Az üzleti élet Egyiptomban egyenesen arányosan változik a politikai helyzettel. Amikor éppen valamilyen feszkós helyzet van, az üzletek akár be is zárhatnak rövidebb-hosszabb ideig. Ilyenkor a kiskereskedelmi üzletek árbevétele akár nullára is csökkenhet pár hét alatt.

Amikor nyugi van, akkor az emberek vásárolnak, szerintem fel is készülnek az esetleges zárvatartásokra. A legnagyobb probléma a fizetési szokásokkal van, nevezetesen nem követik az európai fizetési szokásokat; ez önmagában még viszonylag kezelhető probléma lenne, de sajnos a politikai-katonai hullámvasút a gazdaságot is nagyban befolyásolja, nincs deviza az országban, így a Nemzeti Bank korlátozza a külföldi valutában való kifizetéseket.

Amikor a helyi partner a fentiekre hivatkozva késlekedett a fizetéssel, a cég európai pénzügyi vezetőjével, egy holland úriemberrel és Sharbellel Cairo-ba utaztunk, hogy a banknál személyesen tárjuk fel ennek a szabálynak a részleteit.

Előre lebeszélt találkozónk volt egy nagy nemzetközi bank egyik vezetőjével. Megérkezésünkkor a recepción kellett bejelentkezni, amit mi meg is tettünk nevünket regisztrálva egy kockás füzetben.

– Uram, kérem szépen az útlevelét! (a többiektől is kérte)

– Tessék? Az útlevelem??? Miért?

– Mert ez a szabály – kérem az útlevelét!

– Ne haragudjon, de nem adom oda. Ez egy bank, nem határállomás. Van egyáltalán önöknek jogosítványuk erre?

A mellettem álló holland úriember nagy fejmozgatásokkal jelezte, hogy nagyon egyetért velem, és semmilyen körülmények között nem adjuk oda. Ekkor már három biztonsági ember volt ott, az egyik arabul beszélt a „walkie-talkie”-n valakikkel, és nagy nyüzsgés keletkezett körülöttünk.

– Sharbel, szerinted adjuk oda?

– Hát én odaadnám, nem értem ezt a hozzáállást a részetekről. Errefelé, ha egy biztonsági ember kéri az útleveled, akkor odaadod és vársz.

– Nem, nem… mifelénk az útleveleket nem szokás beszedni, úgyhogy ezt kérlek mondd meg nekik.

Megmondta. Ennek az lett a következménye, hogy nem engedtek be minket az előre kiírt tárgyalóba és Sharbelen láttam, hogy ideges attól, amit hall – persze ő nem tudatta senkivel, hogy ért mindent, amit mondanak. A találkozó végül banki területen kívül zajlott le az épületben és kiderült, hogy valóban nehézkes a pénz mozgatása külföldre.

A bankból egyből a reptérre mentünk a hollanddal, már szálltunk be a gépbe, amikor Sharbel hívott és nagyon hisztérikus állapotban volt.

– Gábor, hol vagy?

– A reptéren, baj van?

– Nem tudom, attól függ a reptér melyik részén vagy.

– ??? Szállok be…

– Mennyire szállsz be?… Bent vagy fizikailag a gépben?

– Igen b… meg, bent! Mi történt???!!!

– Huhhhh… akkor megúsztátok… Küldetés teljesítve.

Kiderült, hogy miután ő és a partner minket a reptéren kiraktak, a Nemzeti Biztonsági Szolgálat hívta fel a partnert telefonon, hogy ki volt az a három ember, aki megtagadta az útlevél átadását egy hivatalos szervnek.

Neveket, kort, hovatartozást, pozíciót, minden infót elkértek tőle telefonon és rárakták a telefont minden további magyarázkodás nélkül. Sharbel a kihangosítón végighallgatta a beszélgetést, majd ezek után közvetlenül hívott fel.

Nem tudom, hogy a gyorsaságunk, vagy egyéb dolog miatt, de semmilyen atrocitás nem ért sem akkor, sem az ez után következő egyiptomi utamon. Újabb kaland, amit bármikor folytatnék – Egyiptomba bármikor visszamennék, gondolkozás nélkül!

(Ha te is elutaznál Egyiptomba, akkor érdemes a Vista ajánlatai közül válogatnod, Gábor is mindig velük utazott, és nem bánta meg!) (X)

Share.

About Author

Leave A Reply