Végre egy hotel meglépte az elképzelhetetlent

0

Mostanság éppen nem aktuális, de amikor még az volt, a szállodák egyik legbosszantóbb (noha valahol érthető) előírása a meghatározott érkezési és távozási időpont volt.

Mostanság sok minden, eddig megváltoztathatlannak tűnő szokásról derül ki, hogy igenis lehet másként. Mindenki adottnak vette például, hogy a szállodákból kora délelőtt ki kell jelentkezni és kora délután előtt nem lehet bejelentkezni.

Most a Peninsula szállodalánc döntött úgy, hogy szakít ezzel a szokással, bejelentve, hogy mostantól minden vendég akkor jön és megy, amikor akar. Nyilván ebben a járványhelyzetben túl nagy kockázatot nem vállalnak vele, hiszen vendég alig, de a döntés mégis szimbolikus.

„Amikor a vendégek lefoglalnak egy szobát egy éjszakára, akkor az az övék arra az éjszakára akkor is, ha aznap hajnali 6-kor jelentkeznek be és másnap este 10-kor mennek el” – szólt a hotellánc közleménye.

Ha ez nem lenne elég, a cég bejelentette, enyhít a foglalási szigoron is, januártól kezdve egészen az érkezés előtti nap délután 15 óráig lehet minden extra költség nélkül törölni a foglalást, míg az időpontot megváltoztatni a foglalástól számított 12 hónapig lehet.

Minderre persze lehet mondani, hogy nagy dolog, a járvány miatt úgyis alig van vendég, ám könnyen előfordulhat, hogy ezek közül pár dolog megmarad a járvány utáni időszakra is.

A gasztrocsodák piaca

Share.

About Author

Leave A Reply