Vége az arab csodának?

4

Az Egyesült Arab Emirátusokban olyan drága lett az élet, hogy lassan már azok a bevándorlók sem tudják megfizetni, akiknek egyébként van munkájuk. Egy friss felmérés szerint legalábbis csak minden ötödik mondta, hogy biztosan maradna.

Gyakorlatilag az emirátusokban dolgozó külföldiek fele fontolgatja, hogy az egyre magasabb megélhetési költségek miatt elköltözne onnan. A YouGov által végzett közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Arab Emirátusokba költözők többségét a pénz motiválja.

„Az emelkedő megélhetési költségek egyre kevésbé teszik lehetővé az anyagi biztonság megteremtését, és mivel elsősorban ezt keresik itt, ennek hiányában az elköltözés komoly lehetőség” – mondta Alaeddine Ghazouani kutatási menedzser a The Nationalnek.

Az országos felmérés szerint a megkérdezettek 22 százaléka a megélhetési költségeket, 19 százalék a folyamatosan emelkedő lakbéreket, míg 15 százalék az egyre nehezebb spórolást hozta fel elsődleges elbizonytalanító tényezőnek.

Arra a kérdésre, hogy gondolkoztak-e már azon, hogy elhagyják az Emirátusokat a drága megélhetés miatt, 17 százalék határozott igennel válaszolt, 33 százalék pedig lehetségesnek nevezte, ami a teljes megkérdezettek fel. Azt, hogy mindenképpen maradna, csak 21 százalék mondta, a többiek nem tudtak válaszolni.

Share.

About Author

4 hozzászólás

    • Azért ha a gazdaságot működtető, a mindennapi életet mozgásban tartó bevándorlók elmennek, mert nem tudnak megélni, az aligha lesz nagyon vidám a helyieknek.

  1. Azert mindehhez azt is hozza kell tenni, hogy a Közel-Kelet vonzza az olyan embereket, akik természetesnek tartják, hogy időnként hétvégére elvonulnak egy 5 csillagos szállodába, évente többször nyaralni mennek, stb. A lakbér az itt dolgozok többségének bele van kalkulálva a fizetesebe, es tobbnyire kapnak autó használati díjat is. Adó nincs. Egyetlen dolog, ami jelentős kiadás lehet, es egyre kevesebb cég fizeti az a gyerekek tandíja. Aki brit vagy amerikai (+ nehány nemzetközi) iskolába járatja a gyerekeit annak 1-2 gyereknél több tandíjat fizetni tényleg megerőltető lehet. Azert az össszeomlástól meg messze áll az itteni munkaerő piac. Mindenki beszél a költözésrol, aztan belegondolnak, hogy máshol mennyi adót kell fizetni es maradnak.

    • Talán félreérthető volt, en a magasan képzett jo állásban dolgozókról beszéltem.
      A indiai, pakisztáni, indonéziai vendegmunkasok a rossz körülmények es számunkra érthetetlenül alacsony fizetések ellenére is sorban állnak a hazájukban az ügynökségeknel, mert amit keresnek elég arra, hogy a család otthon ne éhezzen, a gyerekeik pedig tanulni tudjanak egy jobb élet reményében. Hallottam jópár itteni munkást ( főleg akik ki tudtak törni a tömeg munkából), akiknek a gyereke tanár, orvos vagy közgazdász lett annak a pincér, szabo vagy kertész fizetesnek a segítségével amit itt a Közel-Keleten kerestek.

Leave A Reply