Valahogy túljutottam a mélyponton

0

Otthon nem is gondolná senki, hogy mennyire furcsán egyedül érezhetjük magunkat egy másik országban – írja a Fromazs blog szerzője, aki családjával bő fél éve költözött Franciaországba, és mint a legutóbbi posztból kiderül, most éppen a helykeresés fázisában van.

„Ez az első évem Franciaországban és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy negyedévente az iskolai szüneteket otthon tudjuk tölteni. Persze ez csupán addig tart, amíg nem lesz munkám, illetve amíg be nem indítom a nemrég kitalált, mininyelviskolámat.

A sok utazás egyrészt persze nagyon jó, mert így mindig feltöltődöm Magyarországon, de egyúttal rossz is amiatt, hogy sosincs elég időm valamit kitalálni és megvalósítani Franciaországban, mert szinte máris újra úton vagyunk. Lehet, hogy ez az én menekülésem a valóság elől. (…)

A külföldi élet lelkileg könnyen megviselheti az embert. Otthon nem is gondolná senki, hogy mennyire furcsán egyedül érezhetjük magunkat egy másik országban.

Arról nem is beszélve, hogy nem is meri az ember bevallani magának, hogy nem érzi jól magát, hiszen ő külföldön él, ahol elvileg minden jobb, mint Magyarországon.

Ez a belső frusztráció magunkban hordozva, nem kimondva nagyon sok kárt okozhat a lélekben. Olvastam egy pszichológus írásában, hogy sokszor azok is így éreznek, akik már egy konkrét munkaajánlattal lépik át a határt. Ezen még én is meglepődtem, hiszen én is úgy hittem, hogy ha munka van akkor már minden simán megy. Nem biztos.

Mindenesetre valahogy túljutottam a mélyponton és elengedtem azt, ahogy elképzeltem, hogy alakulni fognak a dolgaim. Nem úgy lett, ez van, de majd lesz valami más.”

A teljes posztot itt találjátok.

Share.

About Author

Leave A Reply