Üvöltöző pesszimisták: bevezetés Máltához

0

Máltáról sokakban él az a kép, hogy egy kellemes mediterrán sziget. Ami igaz is, különösen, ha az ember nyaralni megy oda. Ha azonban az ember ott is él, miként mai posztunk szerzője, Karesz, akkor már árnyaltabb lesz a kép. Olyannyira árnyalt, hogy egy egész posztsorozat születik belőle, melynek első részéből kiderül egyebek mellett, hogy a helyiek szeretik nagy hangon kifejteni a véleményüket (azaz kiabálnak), a magyarokhoz mérhetően pesszimisták, viszont imádják a tűzijátékot – nappal is…

„Néztem a korábbi cikkeket Máltáról és úgy gondolom, nem árt kicsit árnyalni az országról kialakult képet, illetve szintre hozni az egyébként elképesztő módon és iramban változó viszonyokat. Igyekszem áttekinthető lenni, de szinte lehetetlen egyetlen mederben tartani a gondolatokat, annyira szerteágazóak tudnak lenni néha a helyzetek.

Jogi nyilatkozat: a cikkekben leírtak az általam az elmúlt években tapasztaltak alapján bennem leszűrődött dolgok összessége, nyilván nem lehet mindenben igazam és különben is, kinek a pap, kinek a papné. 😉

Málta történelméről, aki akar, utána tud olvasni részleteiben is. Ami a lényeg, nagyon hosszú ideig voltak megszállva stratégiai elhelyezkedésük miatt, amit jobban vagy kevésbé jobban viseltek.

Büszke nemzet a máltai, (hivatalosan) kevesebb, mint félmillióan élnek itt a két fő szigeten.

Máltától északra fekszik két kisebb, szintén lakott sziget, Gozó illetve Comino, ám csupán Gozót érdemes lakott területként figyelembe venni, mivel Cominón gyakorlatilag egyetlen család él hivatalosan és leginkább az elképesztően gyönyörű színű Blue Lagoon illetve a Crystal Bay miatt mennek oda a két szigetről a turisták fürdőzni/napozni/szelfizni/búvárkodni tömegesen.

Van még egy pár talpalatnyi szikla illetve mostanra már leszakadt szigetdarabka, ami hivatalosan a máltai szigetvilághoz tartozik, de azokon tényleg nem lakik senki és maximum a természeti értékük/szépségük miatt említik (például Filflát vagy a Szent Pál szigetet) ahová túrákat viszont odáig már nem jellemző, hogy bárki vállalna vagy szerves részei a körülöttük lévő városrésznek (ilyen a Manoel-sziget központi elhelyezkedése miatt Sliema mellett, Gzira „közepén”).

Nagyon sok máltai vándorolt ki anno egyrészt főként Kanadába, másrészt Ausztráliába, (de a világ többi helyére is jutottak), a helyiek még igyekeznek velük tartani a kapcsolatot bár minimum második, harmadik generáció nő fel úgy, hogy már nincs feltétlenül vagy csak nagyon esetleges, időszakos kapcsolatuk van a távoli rokonokkal – ez is része az ő exodusuknak.

Kis túlzással egy tucat nagyobb család leszármazottai élnek szerte a szigeteken található locality-kben. Ezekből összesen van 68 darab, ami gyakorlatilag a legtöbbször falu-mérettől és pár százas népességtől a mi számunkra kisebb városnyi emberig terjed (legsűrűbben lakott Birkirkara is hivatalosan 21.500 főnek az otthona). Akit érdekelnek még a számok és statisztikák, íme itt és itt némi összesítés.

Az időjárás

Máltára elhelyezkedése miatt mindig is az év túlnyomó részében kellemes mediterrán klíma, abból is a forróbb, szárazabb nyár (március-október) és a hűvös, relatíve rövidebb tél (november-március) jellemző.

A klíma hatását fokozza a domborzata is: kopár sziklatömbök, gyér növényzet miatt nyáron még a lakásokba behúzódva is légkondicionáló nélkül elviselhetetlenül forró, száraz fojtogató levegő és perzselő napsütés, míg télen monszunszerűen lezúduló viharos esőzések, gyakran változó időjárás, rendkívül erős szelek jellemzik.

Nyáron a 30-35 fokos hőmérséklet emiatt inkább 38-42-nek érzékelhető, míg télen a leghidegebb idő is kb. 10 fok körül alakul, de a relatív hőmérsékletet ennél kevesebbnek vagy épp sokkal többnek is érezhetjük.

A modernebb lakásokban azért mindenképpen elkél a légkondi, pláne, ha magasabb emeleten, netalántán tetőtérben helyezkedik el (sok idelátogató gondolja azt, hogy a penthouse az valami nagyon szuper dolog… egészen addig, amíg megtapasztalja, hogy mennyire képes a nap felforrósítani szinte akadálytalanul a lakást. 🙂

A régebbi, tradicionális házakat ezzel szemben még olyan vastag falakkal építették, hogy nem feltétlenül vannak felszerelve légkondival, bár ennek az is az oka, hogy ha még benne élnek a jellemzően idősebb tulajdonosok, ők már megszokták az évtizedek alatt a klímát és nyáron ehhez igazítják a napirendjüket (kora reggeli bevásárlás, aztán napközben behúzódás és délutáni szieszta/alvás a jellemző rájuk, csupán este, ahogy megy le a nap, jönnek elő újra).

Ha ilyentájt néz szét az ember a környékbeli parkokban és tereken, gyakorlatilag ilyenkor kezdődik az élet. Éttermek és persze a szórakozóhelyek (azok amúgy is) sokszor csak esti műszakban nyitnak ki, nem szívatják sem magukat, sem a vendégeiket a hőgutával. 🙂

Késő estig zajlanak a találkozók, beszélgetések ismerősökkel és barátokkal, családtagokkal és alapból zajosnak mondanám a helyieket. Hogy tovább lehessen a hanghatást fokozni, nagyon jellemző a legtöbb helyre, az éttermek és bárok berendezésére, hogy a lehető legtöbb széket/asztalt/embert próbálják meg besűríteni az adott helyre, amitől számunkra kicsit nagy a zsúfoltság.

Emellett az, amit a legtöbb idelátogató vendégem megjegyzett, hogy egymás mellett ülve közvetlenül is képesek kiabálni – aki hangosabb, annak van igaza vagy az a legfontosabb ember a társaságban alapon, ki tudja?

Fűtési gondok

Az enyhe tél és a helyi adottságok miatt nincs például fűtés a lakásokban, amihez hozzá lehet adni, hogy az átlagos minőségben elkészült lakások hőszigetelésére sem sokat költenek (mondhatni semmit :)), így télen olyan érzése van az embernek, mintha a lakásában ülve igazából egy szibériai jégbarlangban hallgatná végig, ahogy keresztülsüvít az egész lakáson/házon minden fuvallat.

Szó szerint kell érteni a keresztülsüvítést, mert azért nem olyan nyílászárókat szerelnek fel, ami teljesen kizárná az elemek tombolását. Azt is hozzá kell számolni, hogy sokkal erősebb szelek fújnak, egész egyszerűen nincs semmilyen természetes akadálya a szeleknek, viharoknak, gyakorlatilag teljes erővel tombolnak a szigeten úgy, ahogy a tengeren.

A helyiek közül van, aki azért beszerez hordozható gázfűtőtestet vagy valamiféle elektromos, olajradiátort, vagy szimplán a légkondiját állítja fűtő fokozatra. Ez azért kb. annyit ér, mintha hajszárítóval akarnánk magunkat felmelegíteni.

Emellett persze rétegesen felöltöznek, 2-3 réteg melegítő-bundabugyi-sál-sapka burka alatt várják a tavasz eljövetelét. Aki „gógyisabb” azért már téliesítette a házát/lakását, ha megtehette például egy gáz vagy fatüzelésű kandalló beépítését.

Azért ez még itt is elég nagy luxusnak számít, akikkel beszéltem (és nem a milliomosokról beszélek) azok valahonnan be tudnak szerezni olcsón/ingyen tüzelőanyagot (asztalos a műhelyéből, matracgyári dolgozó a selejt anyagait, stb.) és így tudja megoldani, hogy komfortosabban vészelje át a családjával a téli „zimankót”.

A ruhák sem száradnak meg télen, hiába teregeti ki őket az ember és indítja be rájuk a ventillátort. Ilyenkor elkel a szárítógép, amit azért inkább ritkább, hogy a helyiek beszereznének a kiadásra tartott lakásaikba.

Összességében megszoktam az elmúlt években, de azért nem a szívem csücske Málta. Szép nyaralóhely – hangsúly a nyaraláson – amelyet, ha csak rövid ideig, 1-2 hétig kell átmeneti otthonodként elfogadnod, akkor teljesen vállalható kompromisszumokat kell csupán kötnöd, ki tudod élvezni az előnyöket és szemet hunysz a hátrányok felett.

Azonban hosszabb távon több olyan dolog kiütközik a mindennapokban, amelyek jóval inkább próbára teszik a tűrőképességedet. Igyekszem mindenre kiterjedően leírni a tapasztalataimat és nem akarok nagyon negatív, pesszimista összképet festeni, sokkal inkább reálisan felvázolni a pozitív és negatív dolgokat.

Végeredményben pedig minden elválik, ki mennyire bírja ezeket a dolgokat megszokni, illetve kiélvezni a sziget nyújtotta lehetőségeket, a tenger közelségét, a természet szépségeit és felvenni a mediterrán ritmust. 🙂

Közbiztonság

Igaz, hogy időnként filmekbe illő módon számolnak le az alvilági alakok egymással, rabolnak bankokat vagy épp robbantanak fel oknyomozó újságírókat (RIP Daphne Caruana Galizia), ami utána sokáig megmarad az emberek emlékezetében, azonban alapvetően a közvélekedés az, hogy átlagemberként biztonságosan lehet mozogni az utcákon, még nők számára is esténként is, ami manapság már nem feltétlenül mondható el más helyekről sajnos.

Dacára a líbiai partok közelségének relatíve kevés afrikai bevándorlót lát az ember, de persze azért akadnak itt is. Általában építkezéseken, hulladékszállításban, ezermesterek mellett találnak maguknak rosszul fizető állásokat, de csak becsülöm őket, hogy ahogy tudnak, próbálnak tisztességgel boldogulni, rossz híreket nem látok-hallok róluk.

Bevándorlók

Tipikus kérdés szokott ez is lenni ismerőseimtől, ezért térek ki rá, nem azért, mert annyira érintett lennék a dologban – hacsak nem azért, mert én is „migráncs” vagyok, csak épp a másik irányban, elhagyva Magyarországot.

Az EU-tagság, az angol gyarmati múlt, a kellemes klíma, illetve az adómentesség (alanyi és társasági is), valamint a gazdagok  számára eladott EU-s máltai útlevelek miatt rengeteg országból érkeznek hosszabb-rövidebb időre Máltára lakni a külföldiek.

Mellettük a világszinten összehasonlításban még relatíve olcsónak számító angol nyelvtanfolyamok miatt jönnek jellemzően pár hónapra, esetleg évre fiatal, jellemzően Európán kívüli területekről külföldiek.

Köztük akadnak bizony akár később menekültstátuszért folyamodók például Venezuelából is. (Dél-Amerikában ugyanis valami miatt az angoloktatás nagyon kezdetleges vagy kevésbé elégséges ahhoz, hogy boldoguljanak az életben, ezért valahogyan összeszedik a szükséges minimum összeget és aztán nekivágnak, hátha itt jobban bejön nekik az élet, mint az otthoni nyomorgás – ismerős, ugye?)

Emberek

A helyi emberek gondolkodásmódja, mentalitása sokban párhuzamot mutat más helyekkel. Amiben szerintem világelsők többek között az a negatív hozzáállás. Nem gondoltam volna álmomban sem, hogy lehetséges pesszimistább emberekkel találkoznom a magyaroknál, de mint kiderült, túl optimista voltam mikor ideköltöztem. 🙂

Ezenkívül a munka frontján is hasonlóképpen megmutatkozik ezen ismérvük: ha egy poharat fél méterrel arrébb kellene tenniük, akkor előtte arról kikelve magukból 3 órán keresztül képesek panaszkodni, hogy ezt mégis hogy képzelik, nekik ez nem dolguk, stb. Majd TE megoldod, téged úgyis ezért fizetnek. Mela.

Én nemes egyszerűséggel CSO-nak, azaz Chief Smartass Officereknek hívom őket. Mindenről, de úgy értsd, hogy valóban MINDENRŐL van véleményük, melyet meg is osztanak veled – ha kérted, ha nem.

Szeretik kinyilvánítani vélt vagy valós igazukat, eltúlozni a legapróbb hibát vagy eltérést és mindezt lehetőség szerint az egyébként is gyönyörű máltai nyelven vagy legalábbis máltai dialektusban teszik.

Ha nem jártál még erre, akkor kb. úgy képzeld el, mintha összeadnád a dél-olasz és észak-afrikai illetve azon belül is az arab nyelv sajátosságait, mindezt teátrális, drámai előadásmóddal, hangsúlyozással megspékelve.

Ha ez túl bonyolult képrejtvény, akkor íme egy többször megesett szituáció: hozzám érkezett vendégekkel étteremben, kávézóban ülünk, várjuk a pincért vagy épp a rendelést és egyszer csak a vendégek hozzám fordulva megkérdezik: „Te hogy bírod ezt az üvöltözést?”

Akkor konstatálom általában, mivel nekem sokszor már fel sem tűnik, annyira kezdem megszokni, de valóban, az ideköltözésemkor ugyanennyire furcsán megfájdult a fejem egy idő után, ha hosszabban kellett a helyieket hallgatnom „társalogni”.

A körülötted lévő asztaloknál jellemzően inkább máltai családok szoktak lenni (imádnak étterembe járni szűkebb családostul, ami minimum egy féltucat embert jelent általában), akik egymást túlharsogva „diskurálják” meg a világ nagy dolgait, egymástól pár centire is ugyanolyan hangerővel, mintha a terem túloldalára kellene átkiabálniuk a közlendőjüket. Vitákat is úgy döntenek el, hogy ki a hangosabb – nyilván annak van igaza. 🙂

Ha szembetalálkoznak a szomszéddal / ismerőssel / kollégával / iskolatárssal akkor ott helyben megáll az élet és megbeszélnek mindent egymással – mivel kis túlzással szinte mindenki ismer mindenkit, ebből el lehet képzelni, hogy mennyi ilyen random találkozót tudnak le napközben. 🙂

Hja, ha a találkozó autókázás közben történik, akkor a dudával köszöngetnek egymásra – a többit el lehet képzelni, miként hangzik ez egy-egy átlagos reggel.

Egyszerűség

Nem túl bonyolult lelkek. „Bézik” matekfeladványok már kifognak rajtuk (persze nem azt mondom, hogy ezzel kapcsolatban mi sokkal jobban állunk általánosságban, a PISA-tesztek eredményei alapján lenne mit javítanunk), de azért mégis érezhető, hogy mások az elvárások.

Teljesen más jellegű, szintű kapcsolatba kerülhetsz valakivel, aki csupán a helyi középiskolát végezte el, mint azt, aki azért továbblépett, továbbtanult a helyi egyetemen legalább.

Ha mindezt ötvözöd a hozzáállásukkal és az előbb említett „mindentudás” megnyugtató felsőbbrendűségi érzésével, akkor remek kombinációt kapsz.

Aztán könnyen lehet, hogy az átlagot az rontja le, hogy nagyon sok fiatal a mai napig nem fejezi be az iskolai tanulmányait. Átlag minden ötödik fiatal (~20%) nem fejezi be a középiskolát sem.

Bár sokat javult a helyzet az elmúlt években, hiszen nagyjából felére csökkent a középiskolát be nem fejezők aránya, de jelenleg is toronymagasan vezetik az EU-s élvonalat.

A legtöbben azért nem feltétlenül közvetlen kényszer miatt hagyják ott az iskolát, inkább csak nem érdekli őket az iskolai tanulmány vagy inkább munkába állnának (és jellemzően nem a családi bizniszben).

Persze nem mindenkiből lesz sebész vagy ügyvéd, még ha a miniszterelnökük kendőzetlenül erre is törekedne szíve szerint, hogy az alacsonyabb presztízsű munkákra kizárólag külföldiek jöjjenek ide, míg minden máltai gyermekből magasan képzett munkavállaló legyen.

Ez a fajta nacionalista hozzáállás valamennyire érthető, de azért a realitás azt mondatja velem, hogy attól még, mert a miniszterelnök azt szeretné, a fiatalok még nem fognak továbbtanulni. 🙂

Bulinemzedék

Statisztika szerint is (amiben ugye minden belefér) átlagosan 35 évesen költöznek el otthonról a „fiatalok”. Mivel átlagról van szó, ezért konkrétan ebben az is benne van, aki esetleg még 30 alatt már elköltözik, meg az is, aki még 40 felett sem…

Gyakorlatilag elvégeznek minimum egy középiskolát (ez azért még nem jelent semmit, ahogy nálunk sem feltétlenül jelent bármit az, hogy valaki egy szakközepet vagy szakmunkásképzőt végigseggelt).

Utána pedig ha nincs egyetemi ambíció illetve pénz, akkor bizony elvállalnak valami munkát.

Fogalmuk, mint szinte bármely pályakezdőnek, nincs (szerintem még annál is kevesebb van), gyakorlatilag mindent a szájukba kell rágni és még akkor sem nagyon érdekli őket az, hogy dolgozni is kéne.

Sokan közülük csak annyit tudnak elmondani, hogy a munkahelyükön vannak, amíg kötelező, amint vége a napi munkaidőnek, már lépnek is le varázsütésre.

Akinek van ambíciója, az elvégez egy egyetemi képzést (bár sokan vagy legalábbis egyre többen, ha tehetik külföldre mennek inkább tanulni és letelepedni is), mert annyira kilátástalannak érzik a helyzetüket, mint oly sok más helyen a fiatalok.

Igen, a szárnyaló ingatlanpiac bizony szedi az áldozatait, a robbanásszerűen megnőtt ingatlanárakat bizony egész egyszerűen nem tudják kigazdálkodni, az átlag €1000-1400 euró körüli fizetésükből pedig annyit nem tudnak félretenni a megélhetési költségek mellett, amitől az elég lenne hosszú távon a létfenntartáson kívül bármire is.

Mela

Minden mela. 🙂

Ez a helyi mentalitás alfája és omegája.

Egyik kedvenc kötőszavuk, használják is bőszen. 🙂

Hangzavar

Rengeteg kisebb-nagyobb zajforrás van, amit ennyi idő után is nehéz megszokni vagy megérteni. Menekülni előlük szinte lehetetlen, figyelembe véve a sziget adottságait és a sűrű beépítést – hamar körbeér az ember, hogy max. valami farmházban tudna relatíve csendesebb környéken élni, de azt meg ugye nem biztos, hogy be akarná vállalni, figyelembe véve a közlekedési buktatókat.

Kezdve a teljesen felesleges dudálgatással történő köszöngetéstől (körbeautózva az adott városkában-faluban a helyiek így köszöntik az ismerőseiket), a csak hangosan becsapható bejárati ajtókon keresztül (komolyan, az itteni kapuk zárja tradicionálisan így kattan a helyére és ezért, hogy biztosak legyenek benne, hogy becsukták sokan szimplán mindenhol jól beb*sszák az ajtót), az óbégatva ordenáré módon kommunikáló előembereken vagy a gázpalackokat házhoz szállító teherautók reggeli hangos tülkölésén keresztül (tényleg, ez utóbbi szerintem egyenértékű a felesleges spammeléssel, kéretlen reklámmal, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoznak a világban) bezárva az elmaradhatatlan tűzijátékokig.

Tűzijátékok

Elöljáróban: a tűzijátékot abban a formájában, ahogy mi megismertük én is általában szeretem (kellő távolságból), bár nem mindig néztem meg élőben, de nem volt ellenemre. Azonban a máltai tűzijátékok jelentősen eltérnek attól, mint amit mi megszoktunk.

Mire gondolok:

– Rengeteg nemzeti ünnepük van – ahány szent, annyi ünnepelnivaló, természetesen szinte mindig megkoronázva az ünnepséget tűzijátékkal

– Mellettük megszámlálhatatlan helyi kisebb-nagyobb ünnepség is adódik főleg a nyári hónapokban, amikor a locality-k lakói megmutathatják, hogy kié a nagyobb, hangosabb, zajosabb, méretesebb. Arra is láttam példát, hogy a szomszédos falu lakói jó előre lefoglalták az út mentén a legjobb helyeket, hogy onnan nézhessék a fő versenytárs szomszéd falu tűzijátékát. 🙂

–  Na és persze bárki esküvője, évfordulója, születésnapja van, minimum egy dobozos tűzijátékkal boldogítja az egybegyűlteket, meg a szomszédságot.

– Non-plus ultra, hogy nem csak napnyugta után vannak tűzijátékok… itt nagy divat a nappali is. Aki még nem látott ilyet: fehéren villanó kis bombákat lőnek fel, amelyek a látvány helyett inkább a hangok még intenzívebb hatásával próbálják a figyelmet felkelteni – Q hangosak, na. 🙂

– Ez utóbbinak van egy külön válfaja, amikor hagyományőrzés céljából az adott öbölbe behúzott hadihajókról vagy uszályokról lőnek fel és céljuk, hogy a nagyobb bombákra illetve torpedókra emlékeztessenek, akkora hangrobbanást idézve elő, hogy a közelben lévő lakásokban konkrétan rezeg-mozog az egész berendezés akárcsak egy valódi bomba becsapódásánál tenné.

Ja és egy fontos adalék: a világ összes más táján jellemzően a tűzijáték elkezdődik valamikor (napnyugta után) és tart, amíg van mit fellőni az égre. Ha itt is így lenne,  valószínűleg jóval kevesebb konfliktust okozna.

Azonban, hogy minél tovább tartson (vagy csak a fellövéssel megbízott Joseph remegő kezével nehezen találja meg a gyufáit, amelyeket aztán egyesével gyújt meg) két fellövés között hosszú percek, akár félórák is eltelnek.

Szerintem ez az, amiben a máltai tűzijátékok jobban hasonlítanak a kínai kínzómódszerre (amikor a homlok közepére cseppentenek egyetlen csepp vizet hosszú percek kihagyása után, lassanként őrjítve meg a delikvenst), mint szórakozásra…

Mindezek miatt minden évben tuti visszatérő téma a tűzijátékok kérdése, hogy mekkora zajjal járnak, mennyire zavarják az embert az otthonaikban – mivel sokszor konkrétan a lakások felett puffogtatnak hely híján a frászt hozva a gyerekekre, kisállatokra.

A máltaiak imádják őket és tűzön-vízen át védik bárki más panaszkodásával szemben. Ilyenkor szinte már borítékolhatóan elhangzik az egyik legjellemzőbb érv, amit atomfegyverként bevetnek, ha bárki csak fel meri vetni azt, hogy biztos, hogy szükség van ennyi tűzijátékra?

Ilyenkor ugyanis azonnal leoltják az embert azzal, hogy „don’t like it? Then GO BACK TO YOUR COUNTRY!” Ennyi. Ha nem tetszik, akkor húzz haza a francba, senkit sem érdekel a véleményed.

Nekem az a furcsa, hogy egyébként imádják a háziállatokat, főleg a kis kutyusokat, ölebeket, amelyek el nem tudom képzelni, mennyire ki lehetnek készülve ettől a rengeteg rendszeres zajos támadástól…

Ha próbálnám a párhuzamot felvonni számukra, hogy miként lehet, hogy nem veszik figyelembe a kutyák érzékeny hallását és a rájuk gyakorolt stresszt a tűzijátékokkal csak néznek rám bambán, hogy miről beszélek…

Sajnos észérvekre ne nagyon számítsunk, szerintem teljesen hasztalan bármilyen építő jellegű kritika vagy észrevétel, számukra ez olyan, mintha a nemzeti öntudatukat próbálná meg valaki elvenni.

Legtipikusabb érvük, hogy számukra ez hagyomány: a törökök kiűzésére emlékeznek így meg. Számunkra is fontos ugyanez, de mi azért találtunk más módot is a hasonló megemlékezésre a déli harangszóval, de mindegy…”

Folyt. köv.

Miért éppen Birzebbuga?

Share.

About Author

Leave A Reply