Út az állampolgárságig

1

Demi78 (aki nem lány) a párjával öt éve költöztek ki Franciaországba, egyszerűen a kalandvágy hajtotta őket. Ha kalandra vágytak, hát kaptak belőle rendesen – erről is szól az írása, amit remélem, több másik is követ majd! (A képeket köszönöm neki!)

„Sokadik belső és külső unszolásra megírom a mi történetünket. Sok dolog elveszett az idő homályában, lehet, hogy inkább kisebb történetekkel színesítem az egészet, a lényeg úgyis a végén van.

Először is pár sor rólam: Demi78, nem lány, csak a miheztartás végett (és boldog névnapot minden Zolinak, lévén az a keresztnevem J). Öt éve vagyok párommal Franciaországban.

Kalandvágyból jöttünk ki, nem fogtuk rá semmilyen politikai üldözésre, és szerencsére nem voltak komoly anyagi gondjaink sem. Jó, nem kerestünk sokat, párom gyógytornász volt egy pesti kórházban, én világéletemben mérnökként dolgoztam, munkavédelem-minőségbiztosítás vonalon, multikulti cégeknél.

A felkészülés

Valamikor 2010 környékén kezdtünk el gondolkozni azon, hogy mi lenne, ha nem maradnánk otthon, körbenéznénk Európában. Angolul elég jól beszélek, van egy német középfokúm is, tehát adta magát, hogy francia nyelvterületre menjünk. 🙂

Egyikünk se beszélt egy kukkot sem Asterix nyelvén, gyorsan nekiálltunk nyelvet tanulni, kétszer 100 óra nyelvsuli és egy magántanár, tehát heti három este.

Már ekkor jelezte egy kinti barátnő, hogy az ő kórházukban lehet, hogy lesz hely. Nosza, rajta, párom beadta a magyar diploma elfogadására irányuló kérelmet egy magyar szervezeten keresztül (pénzt nem kímélve dolgoztak J ), ami pár hónapra rá meg is jött, és oltári szerencsénkre az állás is szabad lett. A barátnő gyakorlatilag beajánlotta őt és kezeskedett érte.

Összegezve a felkészülési időszakot: nyár elején kezdtünk el tanulni, februárban jöttünk ki. Egy kis Fiat Seicento Van fullosan megpakolva, bringámmal a tetején. Hóvihar, szél Németországon keresztül, ne feledkezzünk meg arról, hogy ez még a nagy globális felmelegedés előtti időkből való, 2012-t írunk! :).

Sokk sokk hátán

Megérkeztünk, sokk sokk hátán. Első francia benzinkútnál rájöttem, hogy az otthon tanult francia nem az, amit itt beszélnek. Három hétig a barátnőnél laktunk, 24 nm lakás 3 embernek. Ha teregettünk, én nem nagyon tudtam a hátamra fordulni alvás közben. De itt és most leírom, hogy örök hála neki!

Ezek után találtunk egy kis lakást, ja bocs, elfelejtettem, hogy Evreux, Normandia a helyszín.

Egy arab röntgenorvos bízott meg bennünk annyira, hogy lakhattunk nála. Több helyről elutasítottak, mert a társaság férfitagja, azaz én, egy piszkos senkiházi voltam, vagyis nem volt munkám. 🙂

Ott laktunk szépen, megismertünk még egy magyar párt, de inkább portugál, spanyol és lengyel ismerősök, haverok voltak. Francia egy szál se. Ez fontos a történet szempontjából.

Pár hét után már nagyon untam a semmittevést, az állások interneten keresését, és feladtam az álmom, hogy a mérnöki diplomáimmal találjak munkát. Olyan voltam, mint a mostani kivándorlók, van három diplomám, beszélek 2-3 nyelvet, az adott országét nem, de biztos kapok valamit! 🙂

Elmentem a helyi munkaügyibe, mi az a legközelebbi oktatás, amihez gyakornoki munka is társul? Paysagiste, azaz kertészkedés, kisebb kőműves munkával összekötve. Jó, jöhet!

Három hét oktatás (volt ott aztán minden, afrikai bevándorló lánytól kezdve párizsi dámán át a szomszéd falubeli, állandóan szipogó munkásig bezárólag), aztán indult a munka egy kertész magánvállalkozónál.

Pár hónapig a betont vakargattam vésővel az épülő házakról, füvet vágtam az önkormányzatoknak, minimális pénzért, esőben, napsütésben. Aztán jött a tél, szezon vége, kell más munka.

Közben hadd jegyezzem meg, hogy ez idő alatt körbejártuk a La Manche csatorna francia partszakaszait, Dunkerque-től St. Malóig (ez már majdnem Bretagne), partraszállás helyszínek, stb…

Minden hétvégén voltunk valahol, már amennyire idő engedte. Az Egyeüslt Királyságban élőknek mondom, hogy Normandia csak annyiban más mint London, hogy 2 fokkal melegebb van, de az esős napok száma ugyanaz.

Kamionosok és punkok

Szóval egy évre a kijövetel után találtam egy magyar-francia állást, egy luxemburgi kamionos cég francia telephellyel vett kölcsönbe 100-120 magyar sofőrt magyar rendszámos kamionokkal.

Ott volt 3-4 magyar lány, akik régóta kinn éltek. Ide felvettek, lévén én voltam a régióban az egyetlen, aki beszélt magyarul. 🙂 „Gyönyörű” utazgatás vette kezdetét Evreux és Le Havre között.

120 km az út, 1 óra 20 perc, ezt szorozzátok meg kettővel, mert hát haza is kellett menni. 1500 eurót kerestem, ebből lejött 700 euró utazásra, benzin, autópályadíj, hídpénz.

De kellett a CV-be valami normális munka is, így hát maradtam, kitöltöttem a hat hónapos határozott szerződést. A végén az igazgató szerette volna, ha maradok, de francokat, ilyen erőltetett, idegesítő állásom még sosem volt (most a 17. betöltött munkámnál járok, tudom, mit beszélek).

Állandó stressz, nonstop készenlét (24 óra, 7 nap), a franciák le se szarták a magyar kamionosokat, kiborulások az irodában, sírások. Én csak egy szemetest ürítettem ki egyszer az egyik kisfőnök asztalára, amikor megjegyezte, hogy az összes magyar kamionos balfarok.

Ráadásul az albérletünkbe kaptunk egy új alsó szomszédot, egy kis punk kommunát. Megjegyzem, hogy a zenével semmi bajom sincs, én is a hardcore punk felé húzok tinédzser korom óta, de amikor egy hosszú nap után hajnalig dübörög a zene, ráadásul techno, akkor problémás lehetek. 🙂

Volt itt rendőrségi kivonulás is, minden, de nem hallgattak el, illetve a falszomszédságba is beköltözött egy brazil pár, akik szó szerint verekedtek egymással néha.

Emlékszem, egyszer egy nagyobb alsó buli után dél környékén nekiálltam porszívózni a parkettát, és akkor feljött az egyik kis punk (16 -18 volt mind) atombeszűkült pupillákkal, hogy ne haragudjak, de nagyon zavaró a hang, nem tudnám-e máskor csinálni.

Még mindig előttem van a szituáció, csak kínosan annyit tudtam kinyögni, hogy de. Közben arra gondoltam, hogy vajon ki venné észre, ha a porszívó csövével feldarabolnám a kölyköt? Na, itt mondtuk azt, hogy elég.

Miért éppen La Rochelle?

A környék fel volt fedezve, már sok újat nem tudtunk megnézni, másfél év alatt egyszer volt egy igazi nyári, tündöklő napsütéses hétben részünk, és mivel úgyis munkakeresési fázisban voltam, hát felmentünk a netre, és beütöttük a következőket: napsütéses órák száma Franciaországban.

Első hely a Riviéra, a második La Rochelle környéke. Dél-Franciaország, azaz Marseille-Nizza tele van olasz, spanyol bevándorlókkal, lövöldözéssel, illetve a helyi Jobbik ott elég erős, tehát kilőve.

La Rochelle? Sosem voltunk még ott, nem is ismertünk senkit, aki arra járt, miért ne? Párom is kilépett a kórházi munkahelyéről, leutaztunk egy hétre körbenézni az új városba, érdemes-e itt élni? Nem tudom, voltatok-e már errefelé, de óceánpart, szigetek, napsütés, szél, hullámok – tehát igen. 🙂

Másfél évvel a Franciaországba költözés után otthagytunk csapot-papot (és minden barátot) északon, és tök egyedül lejöttünk 600 km-t. A költözésbe belejátszott az is, hogy engem már nagyon zavart, hogy alig van francia kapcsolatunk.

Kövezettek meg, de nem azért jöttünk ki, hogy csak honfitársainkkal tartsuk a kapcsolatot, engem az ismeretlen vonzott (nem kritika az akkori – akik a jelenlegi is – barátaink felé!).

Az sem hiányzott, ami ott, Normandiában esett meg, hogy teszem azt egy magyar brigád kapott el minket a helyi szupermarketben, hallották, hogy magyarok vagyunk, segítsünk nekik, valami gebasz van a szállásukkal-állásukkal.

Mindenki szeme láttára kibontottak egy tollkészletet, úgy ahogy otthon a Tescóban szokás és felírták a telefonszámukat. Én csak álltam ott, és láttam a boltosok tekintetét: külföldiek. A tollat visszatettem a polcra a csomagolásába, és bocsánatot kértem az eladóktól.

Új terület, új időszámítás

Mivel munkánk egy darab se volt, én 4 hónapig voltam jogosult munkanélkülire (első és utolsó alkalom, hogy felvettem), adva volt a feladat: ennyi időnk van állást találni.

Beköltöztünk egy kempingbe, kis mobilhome egy bevásárlóközpont mellett, november-január, hideg, mindig penész, 140 eurós áramszámla, breton szakmunkások körülöttünk, akik éjfélig ittak, kurjongattak, lepukkant építész csávó a másik oldalon a fidzsi-szigeteki feleségével, állandó hasis- és whiskey-mámorban. Érdekes volt, na. 🙂

Hogy ne csak az állásokat böngésszük, feliratkoztunk önkéntesnek, egy kaja- és ruhaelosztó segélyközpontban „dolgoztunk” heti három napot, cserébe francia oktatásra jártunk.

A La Rochelle-i maratonon is dolgoztunk, futóversenyeken is (fizetség 7 kiló briós, és csomó póló :)). Közben lezajlott a lefurább karácsonyunk: párom kapott egy egyhetes helyettesítős munkát 200 km-re északra, óceánparti szálloda két személyre, karácsony hetén.

Tehát hazaút kilőve (általában évi 2-3 alkalommal mentünk haza). Elfelejtették közölni, hogy szuterén helyiségről van szó (egy kis ablakkal, a szolgálati folyosó végén, se tv, se net, rádió is csak a szoba egyik sarkában volt fogható), és hogy semmi nincs nyitva karácsony délutánján.

Az egész várost felkutattuk egy étteremért, de semmi, még kocsma sem. Úgyhogy szűkös készletünkből összedobtunk egy tojásrántottát, és a parti dűnékről szedett fenyőág volt a fa.

Kicsit Andersenesre sikerült, ha jól emlékszem, a szülőkből könnyeket csaltunk ki ezzel a történettel. Akkor megfogadtam, hogy ilyet nem csinálunk még egyszer. 🙂

Karácsonyi ajándék februárban

Öröm az ürömben, hogy rá két hétre a párom kapott egy lehetőséget, Oléron szigetén gyógytornászkodás egy tengerparti, gyermek-reedukációs központban. Hmm, csábító… Megpályázta, nyert!

Költözés hazaút után (mivel itt, Franciaországban az első évben nincs szabi, ezért hazaszaladtunk munkakezdés előtt), kaptunk egy meleg, 80 négyzetméteres szolgálati lakást.

Emlékezzünk vissza kérem, hogy egy hideg, műanyag, nyirkos, penészes mobilhome-ban laktunk 3 hónapig! Ez volt az igazi karácsonyi ajándék, így, februárban!

Én visszatértem a gyökerekhez, elkezdtem jobb híján kertészkedni, voltam matracpakoló, leltáros, sőt, egy hétig egy kagylótenyésztőnél is dolgoztam: apálykor májusban (víz 12-13 fok), kagylós kötelek leszedése, feltekerése, újak kifeszítése a többméteres hullámokban, akár éjszaka is. Jó kis meló volt, eredménye egy hét alatt egy havi fizetés, és egy masszív megfázás fogínygyulladással egybekötve.

Közben elköltöztünk egy kis házikóba (bérlemény), csendes környék, nem volt elmebeteg szomszéd, elkezdtek megismerni minket a szigeten (21 ezer fő állandó lakos szezonon kívül).

Egyetlen magyarként voltunk, vagyunk itt, ha nem számoljuk azt a pár honfitársat, aki turistaként érkezik nyaranta. Egy magyar ismerősünk van, innen 100 km-re, vele évi szinten 2-4 alkalommal összefutunk.

A megszegett fogadalom

Mivel már elkezdtem rémisztően unni, hogy gyakorlatilag párom keresetéből élünk, az én alkalmi munkáim max a rezsi kifizetésére elegendőek, ezért drasztikus lépésre szántam el magam: beiratkoztam egy iskolába.

Megjegyezném, hogy az addigi 36 évemből 25-öt tanulással töltöttem, 2009-ben mondtam magamnak, hogy többet nem ülök iskolapadba. Még indulás előtt honosíttattam a magyar diplomáimat franciára, de egy árva légypiszkot sem értek. (Erre mondom, hogy fodrászként, autószerelőként már gazdag ember lehetnék itt kinn.

Kerestem egy iskolát, ami Bac+4 (érettségi, plusz négy évnek megfelelő szint, kb. fősuli) papírt ad, nem messze innen elkezdtem egy kétéves képzést. Gyakornoki programmal együtt volt, egy órára tőlünk dolgoztam egy kis üzemben, mint munkavédelmi és minőségbiztosítási vezető. Két hét suli, két hét munka.

A suli után már határozatlan idejű szerződéssel vagyok véglegesítve, a cél az ISO-minősítés megszerzése a cégnek. Nemrég indítottam egy kis vállalkozást, szaktanácsadóként is dolgozom (dolgoznék, ha lenne kliens, de majd lesz, nem aggódom).

Ismerkedés a helyiekkel

Visszatérve a dolgok érdekesebb részére, mivel nincs külföldi a szigeten, maradtak a francia barátok, ismerősök. Beiratkoztunk egy fal- és sziklamászó klubba, ott több jóbarátunk lett.

Aki ismeri az ilyen tevékenységet tudja, hogy ez egy összetartó népség. Párom a falmászó oktató képzést is megcsinálta, windsurfözik, én szörfözök, pecázok.

A család

Természetesen van valami, ami messze van: a családunk otthon, Magyarországon, a táv 2020 km. Autóval 20 óra, repülővel, vonattal, akármivel is minimum egy teljes nap, és sok szervezés, átszállás. Talán idén már jobb lesz, a Wizzair indított Budapest-Bordeaux járatot, az csak két órára van innen.

Ha már a család téma előkerült, a legfontosabb momentumot eddig nem érintettem: megszületett itt kinn a kislányunk tavaly júliusban, akiért az egész család, anyukája és az apukája is megőrül. 🙂 Az anyakönyvezési mizériát már ismertettem itt (Párizs 2 hónaposan, konzul).

Miért lettünk francia állampolgárok?

Hogy visszatérjek a poszt címére: a francia állampolgársági kérelem. Miért is? Két oka van: egy, a szavazati jog. Most vannak a választások, ha már a politikusok beleszólnak az életembe, én is bele akarok szólni az övékbe.

Illetve ezzel azért sok dolog együtt jár, tüntetést indíthatsz, szabadabban nyilváníthatsz véleményt, pályázhatsz állami munkákra (Airbus például, kissé titkolt kritérium a francia állampolgárság).

Másik: fene se tudja, hogy az EU hova tart, de negatív véleményem szerint nem áll messze a totális felbomlástól és akkor örülnék, ha itt kinn maradva a lányom az iskolában nem egy kelet-európai „migráns” lenne, hanem magyar-francia állampolgár.

Csak jelzem, hogy nem, az itt született külföldiek nem kapnak automatikusan francia állampolgárságot, a „droit du sol”, azaz a föld joga, vagy hogy fordítsam, már nem létezik. Vagyis annyiban igen, hogy a gyermek francia lesz, ha ezt kérvényezi 11-13 éves korában és bizonyítottan 6 évet előtte itt élt.

Kérelem elindítva, pár hónap alatt sikerült minden papírt otthonról bekérnem, három oldalas lista, többek közt a válási papírjaim, szülők anyakönyvi kivonata, hol laktam a születésem óta (!), stb.

Mivel ez megvan, kaptam egy időpontot a nagy „felvételi” elbeszélgetésre, 2017 októberére. De addig be kellett fáradnom a titkosszolgálathoz, ahol egy óra alatt keresztkérdésekkel derítették fel a Franciaországban töltött időmet. Hja, a mostani helyzetben ez evidens! Nem véletlenül tart az elbírálás 16-24 hónapig.

Felhívás: ha van valakinek tapasztalata más ország állampolgárságának megszerzésében, azt örömmel olvasnám!

Hát nagyjából ennyi összefoglalásképpen, rengeteg dologról tudnék írni még: francia partvidékek, Pireneusokban túrázás, Dordogne táborozás, munkaügyi sztorik, kórházi szülészet minősítése (csillagos 5-ös, amikor vittem nekik később egy nagy csomag bonbont köszönetképpen, nem értették meg, miért teszem, tudom, demagóg vagyok…), orvosi-fogászati ellátás.

Vagy ott van a francia barátok összehasonlítása más nemzetbeliekkel (az öt év alatt volt malajziai, algír, német, angol, lengyel, portugál, spanyol, ukrán ismerősünk, illetve van egy szem görög lány barátnőnk, aki Barcelonában lakik jelenleg, legszebb város a Földön!), ha valakit érdekelnek, szívesen tollat ragadok újfent.

Apró frissítés a végére: sokan írják, kinek mi hiányzik otthonról. Nekünk a savanyú káposzta, túró rudi, és a füstölt sajt, plusz a torma volt a fájó rész. Savanyú káposztát találtunk már csemegepultban, a túró rudi feledhető, torma van a Lidlben, de a füstölt sajt hiánya nem hagyott nyugodni. Addig, amíg el nem kezdtük mi magunk őket füstölni, ezzel kívánok jó étvágyat!

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Szia. En Párizsban élek 2010 óta. Nagyon tetszett az irasod !!
    Engem a kórházi szülészeti sztori nagyon érdekelne. Egyelőre még nem aktuális de szeretnék felkészülni.

Leave A Reply