Urak és szolgálók

0

A nagyhatalmak közül Oroszországban a legnagyobb szakadék a társadalomban az igazán gazdagok és a szegények között. Egy nagyon érdekes fotósorozat egymás mellé állította a moszkvai dúsgazdagokat és az őket kiszolgáló személyzet egy-egy tagját. Érdekes fényképek születtek…

 

A Credit Suisse 2014-es felmérése szerint Oroszországban a leggazdagabb 10 százalék kezében van a teljes vagyon 85 százaléka, vagy másként fogalmazva: a 111 milliárdosé az ország magánvagyonának közel egyötöde (19 százaléka).

A gazdasági nagyhatalmak körében az ilyen mértékű társadalmi megosztottság példátlan, és ez gondolkodtatta el Lilia Li-Mi-Yan fotóst is, aki „Urak és szolgák” címmel készített sorozatot, melyben az orosz gazdasági elitet fényképezte le otthonukban a személyzet egy-egy tagjával.

„Azok számára, akik ezt megengedhetik maguknak, teljesen bevett szokás, hogy személyzetet alkalmaznak” – nyilatkozta a fotós, hozzátéve, hogy ezek a történetek, és a két fél közti viszony érdekelte a leginkább.

A Moszkvában készült felvételek érdekessége, hogy az alkalmazókat (az „urakat”) nem volt nehéz meggyőznie, mi több, a legtöbben kifejezetten lelkesen mondtak neki igent.

„Hosszan beszélgettem a fényképek alanyaival az otthonukban. Kérdeztem a munkaadó és a munkavállaló szerepköréről, milyen érzéseket kelt bennük ez a helyzet, és hogy milyen köztük a kapcsolat” – tette hozzá.

A beszélgetések azért is fontosak voltak, mert ezek alapján döntötte el Lilia Li-Mi-Yan, hogy milyen beállításokkal dolgozzon. Egyszerre próbált megértő, de kritikus is lenni, üzenni a fotókkal.

Oroszországban (is) a nem alapvetően meghatározza, ki milyen feladatot láthat el a háztartásban: a nők jellemzően szobalányok, babysitterek, vagy nevelőnők, míg a férfiak inkább sofőrök, kertészek vagy testőrök.

„Oroszországban a nevelőnő, a babysitter vagy a sofőr alacsonyabb rendű munkának számít” – hangsúlyozta Lilia Li-Mi-Yan, aki ennek tudja be azt is, hogy az alkalmazottak egy részét nem tudta meggyőzni a szereplésről, mert nem akarták, hogy beskatulyázzák őket.

A legtöbben, akik ilyen munkára adják a fejüket, elsősorban azért teszik, hogy pénzt gyűjtsenek egy boldogabb jövő reményében. Sokuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és abszolút ideiglenes állapotnak tekintik helyzetüket.

A fotós teljesen tisztában van a projekt rendkívül érzékeny természetével, és nem is bánja a körülötte kialakult vitákat. Amikor a fényképek először megjelentek, akadtak, akik megkérték, hogy vegye le azokat, amelyeken ők szerepelnek.

„Csak akkor értettem meg, micsoda ellentmondásokat kavar, és milyen hatással van a projekt, amikor megjelentek a fotók az interneten. Elképesztő volt milyen rengeteg és milyen sokféle fogadtatásban részesültek a képeim” – hangsúlyozta Lilia Li-Mi-Yan.

(Fotó: limiyan.com)

Share.

About Author

Leave A Reply