Uluru és az Ördög Golyói

0

Talán emlékeztek még rá, hogy az Ausztrália A-tól Z-ig blog párosa igen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen egy hatalmas körutazást szerveztek maguknak a kontinensnyi országban. Ez immár a 13. heténél jár, és egy egészen különleges helyre, a Nagy Vörös Sziklához, azaz Uluruhoz vezetett.

„Darwintól elmenni Uluruig nem egy laza kis autókázás, konkrétan 1800 km egy olyan úton, ahol nagyjából csak 2-300 kilométerenként van valami érdekesség, amiért érdemes megállni. Mondjuk például egy benzinkút, amit teljes egészében az UFO láz jegyében rendeztek be.

Az ilyen roppant érdekes „látványosságok” mellett azért akadt egy valóban lenyűgöző helyszín is az Uluruig tartó úton, mégpedig a Devil’s Marbles, azaz az Ördög Golyói. (Nem röhög!) A névben említett golyók igazából óriási kövek, amelyek úgy néznek ki, mintha egy gigantikus ördög pakolgatta volna őket egymásra a semmi közepén.

Ezután viszont az út így zajlott 2 napon keresztül: semmi, semmi, kamion, semmi, semmi, kamion, semmi, semmi, benzinkút, semmi, semmi, Alice Springs, semmi, semmi, Uluru Nemzeti Park, vééééégre!!!

Uluru (Ayers Rock) talán az egyik legikonikusabb természeti látványosága Ausztráliának. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a nagy semmi közepén egy óriási vörös kőről beszélünk. Ettől függetlenül Uluru egyértelműen egy kiemelten fontos jelképe az országnak, nem lehet egy ausztrál körút teljes ennek a meglátogatása nélkül.

Szívesen kalandoznál és dolgoznál külföldön? Keress állást a Határátkelő erre fejlesztett oldalán!

Sokáig nem igazán értettük, hogy mi olyan nagy szó egy vörös sziklában a sivatag közepén, úgyhogy kifejezetten kíváncsian vártuk Uluru első megpillantását. Úgy izgultunk, mintha egyenesen a Dalai Lámához igyekeztünk volna. És aztán megpillantottuk őt a távolban (mármint Ulurut, nem a Dalai Lámát… :)):

Első benyomás: aha, jól néz ki. Aztán szépen egyre közelebb kerültünk hozzá és úgy varázsolt el egyre jobban minket. Ugyanis ahogy kanyarog körülötte az út, más-más oldaláról kezded megismerni ezt a sziklát, és mindegyik oldala különbözik a korábbitól. Ezen felül pedig ahogy a napszak változik, úgy változik vele együtt a szikla színe is. (…)

Már eddig is éreztük, hogy ezen a helyen tényleg van valami megfoghatatlan, ősi erő, de aztán a szikla tövében az egyik víznyelő helyen kisebb csodában volt részünk: egyedül maradtunk, mi és a Szikla, egy árva turista nélkül.

És ott, akkor, valami történt, amit azóta sem igazán tudunk megfogalmazni. Csak álltunk a Szikla tövében, nézegettük a minket körbevevő természetet, a fákat, a szikla különböző árnyalatú részeit, és egy olyan mély csend telepedett ránk és a környékre, hogy úgy éreztük magunkat, mint egy szent templomban, ahol a gyomrodban érzed a hely szellemét és meg se mersz mukkanni.

Andival néha egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit, csak egy enyhe fejbiccentéssel jeleztük egymásnak, hogy „igen, én is érzem”. Egyszerűen lenyűgöző élmény volt, hogy icipicit belekóstolhattunk Uluru tényleg varázslatos erejébe.”

A teljes poszt ennél természetesen sokkal hosszabb, és tele van rengeteg képpel, szóval vétek lenne kihagyni.

Share.

About Author

Leave A Reply