Újrakezdés a világvégén

0

Egyre többször jelennek meg olyan hírek, melyek szerint kis, általában a világtól eldugott falvak próbálnak meg mindenféle kedvezményekkel odacsábítani lakókat, hogy ne néptelenedjen el teljesen a település. De milyen lehet valójában egy ilyen kis falu? Erre kapott (ha csak pár nap erejéig is) választ a Végtelen… talán blog szerzője és családja.

„A hétvégét sikerült egy olyan toszkán hegyi faluban tölteni, ami akár lehetne egy ugyanilyen falu is. A faluba összesen 30-an laknak, a korábbi 300 helyett. A környék meseszép, dimbes-dombos, tele gyönyörű kis falvakkal.

Ide, Motrone-ba viszont hetente csak kétszer jár busz, úgy is hívják a helyiek, hogy a „bevásárló-busz”, mert reggel fél nyolckor megy és visszajön délre, azaz hetente kétszer lemehetsz vele a közeli faluba, ahol már van szupermarket és étterem, meg kávézó is.

Ugyanis ilyenek nincsenek Motrone-ban. Viszont vannak csodás kis kőházak, lőrésszerű ablakokkal, kis, kacifántos utcácskák és kihalt volt iskola és a sziklaszirten épült templomerődítmény.

Ide mentünk hosszúhétvégézni a családdal egy hirtelen jött ötlet alapján. Merthogy kiderült, hogy április harmicadikán bezár az iroda, no és ott a május egy is, szóval volt egy négynapos hétvége. (…)

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Ez a Motrone egy igazi elzárt kis csoda, valójában olyan, mint amilyen falvakat a legutóbb a neten olvashattunk, hogy költözz oda, mert kihal a lakosság.

A bácsi, Geoff sem volt semmi, egy 74 éves bácsi, aki 11 éve a feleségének vette a házat itt, Motronéban, a netről választva. Ugyanis a bácsi új-zélandi a feleségével és a lányával együtt. (…)

– Először oda-vissza járogattunk Új-Zéland és Olaszország között. Mindig a nyarat töltve az egyik és a másik helyen is. Majd pár éve végül ezt választottuk és akkor már kezdtünk állatokat is tartani – mesélte. (…)

A ház kőből rakott, kis ablakokkal, erkélyén a hegyekre látni és a tyúkokra. Óriási a csend. Összesen tizenkét emberrel találkoztunk a faluban két nap alatt, a vendégeket nem számítva, akik szintén ugyanabban a házban laktak, mint mi.

Már csak harmincan vannak itt, de a legtöbb ház nem teljesen lakatlan, mert néhányan ide járnak nyaralni. Azaz elmenekülni a nagy meleg elől, mert itt igencsak hűvös van, igazi erdei, hegyi illatok. Öreg nénik kiabálnak reggel egymásnak, meg látunk még pár bácsit is.

Kétszer is bejárjuk a falut oda és vissza, nem több az egész tizenöt percnél, még azzal együtt sem, hogy felkapaszkodunk a legmagasabb helyre, a templomtoronyhoz, ami inkább egy erődítmény és képeket csinálunk erre és arra a hegyekről mindenfelé.

Meglepő, hogy van melegvíz és iható tiszta víz, és hogy jön erre busz is, pedig mindenkinek van autója. Meg hogy van csatorna és tévé és gyors internet. A civilizáció szupergyorsaságáról elmélkedünk éjjel a teraszon és próbáljuk elképzelni azokat, akik itt éltek több száz éve, amikor még csak a telihold világított és attól kellett félni, hogy a szomszéd falu martalócai támadnak-e éjjel, vagy hogy lejött-e a farkas a hegyekből? (….)

Két nap alatt bejártuk a környéket, felmásztunk a hegy tetejére és bejártuk az erdőt. Kipróbálhattuk, hogy milyen az igazi, legnagyobb csendben aludni és elveszetten is otthon lenni az éjszakai sötétségben mikor csak a telihold világít.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, érdemes!

Hajós mesék a világ végén

Share.

About Author

Leave A Reply