„Újra kellett kezdeni egy életet”

0

Tavaly kapott Junior Príma-díjat Martin Wanda, aki Békéscsabáról indult, ma pedig már Londonban él divatfotózásként. Nem kis karrier ez, természetesen a maga tanulságaival.

Amikor először hosszabb ideig külföldön élt, akkor is a brit fővárosba jutott el három hónapra egy Erasmus-program segítségével. Megtetszett neki az élet, így az egyetem mesterszakát már kifejezetten Angliában akarta elvégezni. Persze ez nem volt egyszerű – mesélte a HVG-nek.

„Újra kellett kezdeni egy életet, felfedezni az ottani világot, ráadásul nehezítő tényező, hogy mindezt angolul. Hiába volt nyelvvizsgám, teljesen más, amikor anyanyelvi környezetben kell feltalálnod magad és kifejezni a személyiségedet” – mondta.

„Én egyből bekerültem egy közegbe, rá voltam kényszerülve, hogy angolul beszéljek, sokat mászkáljak, de látom, hogy mennyit küzdenek azok a barátaim, akik ideköltöznek a munka miatt. A semmibe jönnek ki tulajdonképpen, és nagyon nehéz dolguk van” – tette hozzá Wanda.

Mutass be a Brexitnek! Válogass angliai álláslehetőségek közül!

A London College of Fashionbe járt, és már a suli alatt is dolgozott, amit az iskola is támogatott. Más kérdés, hogy ma már úgy látja, a tehetség messze nem elég ahhoz, hogy az ember sikeres legyen.

„Annyi, de annyi tehetséges ember van a világon. De ahogy elnézem a divatipart, úgy tűnik, ez csak félsiker. Majdhogynem sokkal jobban számít, hogy le tudod-e küzdeni az önbizalomhiányodat, a szégyenlősségedet, és felemeled-e a telefont, vagy elküldöd-e azt az ötven levelet, hogy egy ügynök vagy egy magazin felfigyeljen rád. Mi, magyarok, külföldön hátránnyal indulunk a kapcsolatok hiánya miatt, de lehet és kell is tenni ellene” – vélte.

Most, 26 évesen szabadúszóként dolgozik, és egyike azoknak, akik ebből meg is tudnak élni. Mi több, már odáig jutott, hogy ügynököt keres, aki a hétköznapi szervezői és egyéb munka terhét le tudja venni a válláról.

Noha Magyarországról mindezt sokkal nehezebb lenne elérni és véghezvinni, egyáltalán nem tartja kizárni, hogy egyszer hazaköltözik.

Külföldi állásajánlatok százai egyetlen kattintásra! Ne hagyd ki!

(Fotó: instagram.com/wanda_martin)

Share.

About Author

Leave A Reply