Újabb rejtőzködő milliárdosok

0

Noha manapság (is) sokan szívesen dicsekednek a pénzükkel (és ez manapság, a közösségi média korában könnyebb, mint valaha), azért bőven akadnak olyan milliárdosok, akik nem szeretik a rivaldafényt. Nemrég öt ilyen dúsgazdag embert mutattunk be, most folytatjuk minisorozatunkat – csak éppen emeltük a tétet, mert itt az eddiginél is súlyosabb összegekről van szó.

David Cheriton (vagyon: 6,5 milliárd dollár)

A kanadai Vancouverben született David Cheriotn a számítógépes tudományok professzora a Stanford Egyetemen. Nem csak az elméletben menő, üzletembernek sem utolsó.

Mást ne mondjunk, tízezer dollárt fektetett a Google-be, amikor az még csak kis start-up cég volt. Üzlettársával, aki szintén ennyit fektetett a Google-be anno, ezután három másik céget hoztak létre és értékesítettek: a Granite Systems, az Arista Networks és a Kealia fűződik a nevéhez. Dollármilliókkal támogatja az oktatást, egyetemeknek adományozza a pénzt.

David Sun (6,9 milliárd dollár)

John Tu üzlettársa (az előző posztban olvashattatok róla), ő is a Kingston Technology-ban érdekelt. A cég nem akármi, mást ne mondjunk, a legnagyobb merevlemezgyártó az USA-ban.

David Sun Tajvanon született, a Tatung egyetemen tanult, majd 1977-ben költözött az Egyesült Államokba. Öt évvel később alapította első (klasszikus garázs)cégét John Tuval. Még mindig aktívan részt vesz a Kingston vezetésében.

Feleségével közösen létrehoztak egy alapítványt, amely a tajvani oktatást és egészségügyet támogatja.

Aliko Dangote (13,9 milliárd dollár)

A nigériai születésű üzletember a Dangote csoport tulajdonosa, egyben a leggazdagabb afrikai. A Dangote szinte mindennel foglalkozik az élelmiszeripartól az építőanyagokig, ez teszi a kontinens legfontosabb cégévé.

Reinhold Würth (14 milliárd dollár)

A német üzletember és gyűjtő édesapja cégéből építette fel az Adolf Würth Groupot. Újítása az volt, hogy a megrendelt terméket közvetlenül szállította az ügyfeleinek az építkezésekre, így vállalata gyorsan piacvezetővé vált.

Több, mint 80 országban működik, építőipar, gépipar és autóipar a fő profilja. Bár 1993-ban visszavonult, a felügyelőbizottság elnökeként továbbra is fontos szerepet tölt be a cégcsoportnál.

Jorge Paulo Lemann (28,7 milliárd dollár)

A svájci gyökerekkel rendelkező brazil befektető jelenleg a dél-amerikai ország leggazdagabb embere. A Harvard Egyetemen tanult közgazdaságtant. Befektetési bankárként indította karrierjét, a Banco Garantia egyik alapítója volt.

Később más területeken is kipróbálta tehetségét, a világ legnagyobb sörfőzőjébe, az Anheuser-Busch InBev-be is beszállt, többek között a Restaurant Brands International és a H.J. Heinz & Company cégekben is van részesedése.

Share.

About Author

Leave A Reply