Új házat vett a Maffiózók atyja

0

David Chase egyike korunk meghatározó tévés producereinek, mást ne mondjunk, ő alkotta meg minden idők egyik legjobb sorozatát, a Magyarországon Maffiózók néven futott The Sopranost. Most 6,7 millió dollárért vett házat magának.

A kaliforniai Santa Monicában található, közel 440 négyzetméteres házban 6 háló- és ugyanannyi fürdőszoba van. Az 1930-as években épült, de azóta természetesen alaposan felújított és modernizált villa a település legmenőbb részén fekszik.

A házba lépve elsőként az egészen izgalmas csillár ragadja meg az ember figyelmét, aztán a gyönyörű, kovácsoltvas korláttal díszített lépcső, illetve a fekete-fehér márvány járólap.

Nem rossz kezdés, és ez csak jobb lesz, hiszen a tágas, napos, szellős terek és a rengeteg fa csak tovább erősíti a természetes elegancia érzését.

A látványra erős hatással van a rögtön szemünkbe ötlő kandalló, ami a nappali egyik éke. A másik irányban az étkező helyezkedik el, a ház hátsó részében van a mindennel felszerelt konyha, valamint egy kifejezetten napos családi szoba.

A konyhából és a családi szobából is franciaajtók nyílnak a kertre, ahol szintén találunk egy kellemes konyhát, valamint egy medencét.

Az emeleten van a központi hálólakosztály, a hozzá tartozó külön terasszal, meglehetősen méretes gardróbszobával, kis ülősarokkal, amihez természetesen kandalló is tartozik.

A ház része a szabályozott hőmérsékletű borszoba, ami egy kétautós garázs hátsó részéhez épült. Emellett van egy kisebb, különálló vendégház is saját fürdőszobával.

Így él egy kilencszeres Grammy-díjas szupersztár

(Fotó: davidoffer.com)

Share.

About Author

Leave A Reply