Új élet mínusz 30 euróból

0

Elég kacskaringós életutat járt be Tamás, aki kissé kaotikus tinédzserkort követően élt Izraelben, aztán visszaköltözött Budapestre, Hollandiában újrakezdte, majd öt éve már, hogy Belgiumban fogott saját vállalkozásba – derül ki a Mindenkilaci beszélgetéséből. (Tamás szavait olvashatjátok normál betűvel.)

„Már az egyetem alatt is éreztem, hogy még szeretnék külföldön élni, de abban is biztos voltam, hogy Európában akarok maradni, mert ez a kultúra áll közel hozzám, és nagyon európainak érzem magam. Időközben a párommal is külön mentünk, ami egy újabb lökés volt, hogy másfelé próbálkozzam.

Végül egy Hollandiában élő barátja segített neki az indulásnál, csupán annyi kikötése volt, hogy Tamásnál legyen legalább 400 euró, hogy ki tudjon fizetni egy havi lakbért, és el tudja látni magát az első fizetéséig. Tamás pedig egy héttel Hollandiába érkezését követően már el is kezdett dolgozni egy raktárban.

Nem tetszett Eindhoven. Egy szürke városnak láttam, ahol túl sok mindent nem lehet csinálni, legfeljebb be lehet szívni a coffee shopokban. Kicsit sznobul fog hangzani, de nekem nagyon hiányzott az élő zene. Aztán egyszer átugrottam egy barátomhoz Belgiumba, és Antwerpenben sétálva azonnal találtunk egy zseniális jazzkocsmát.

Tamásnak ennyi elég is volt, hogy beleszeressen a városba. Időközben régi párjával is kezdett ismét felmelegedni a kapcsolata, és úgy döntöttek újra megpróbálják együtt, de most már Belgiumban.

 Hamar sikerült is kiadó lakást találniuk, munkát viszont csak három hónappal később szerzett Tamás, szintén egy raktárban, addigra viszont már felélte minden tartalékát.

Annyira le voltam gatyásodva, hogy rögtön az első munkanapomon felajánlotta az egyik belga munkatársam, hogy az első fizetésemig ad kölcsön harminc eurót, hogy legalább be tudjak vásárolni. Így indult az antwerpeni életem, mínusz harminc euróval.

Vagyis valójában mínusz 730 euróval, ugyanis ebben az időszakban úgy sikerült pénzhez jutnom, hogy amikor még volt holland telefonszámom és lakcímem, visszamentem Hollandiába, ahol előfizetésre vettem egy drága telefont, amit visszavittem Belgiumba és eladtam. Természetesen ezt az összeget aztán kamatostul visszafizettem a szolgáltatónak.

Tamás időközben szépen haladt a cégen belül felfelé a ranglétrán, de hamar rájött, hogy a raktározás nem éppen álmai melója. Végül az építőiparban kötött ki, ahol ismét a nulláról kezdte, burkoló segédmunkásként.

 Itt aztán nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjenek, megvan a magához való esze és képes az önálló munkavégzésre, így egyre több privát megrendelést kapott, és szép fokozatosan kialakított egy saját ügyfélkört. (…)

Ma már saját burkoló vállalkozását viszi. Ehhez persze az is kellett, hogy munka mellett is folyamatosan nyelviskolába járt, kisebb vagyon ölt nyelvtanulásba, viszont ma már folyékonyan beszéli a holland nyelvet, ami sokat számít egy-egy megbízás megszerzésénél.

Azt gondolom, hogy valójában nem is a burkolás az igazán rentábilis tudás, amit reményeim szerint éppen megszerzek, hanem maga az a mód, ahogyan az emberek vállalkoznak egy olyan országban, ahol vannak szabályok, és ahol a szabályok mindenkire vonatkoznak, akár csóró vagy, akár gazdag.

Vállalkozónak lenni itt sem könnyű, viszont ha betartod a játékszabályokat, akkor megvéd a törvény, és megvéd a piac. Ráadásul itt az maga egy piaci érték, hogy ha valaki tisztességes, megbízható, ha lehet rá számítani, és elviseli a kritikát.

Otthon eszembe sem jutott vállalkozni, tehát nem akarom osztani az észt, de szerintem itt maga a vállalkozó is egy egészen másfajta figura. A fővállalkozóm például egy sikeres ember, európai szintű megrendelései vannak, mégis a mai napig melós autóval jár, ott vannak a kocsijában a szerszámok, és ha kell, nekiáll szegélyeket rakni.

Mellesleg itt Belgiumban a vállalkozásokat generációkon át viszik a családok, öröklődnek a felhalmozott szerszámok és a tudás, ami egy hihetetlen előny a számukra. (…)

Én itt egy bevándorló vagyok, és rám aztán tényleg igaz, hogy azért vagyok itt, hogy elvegyem a munkájukat, hiszen dolgozni jöttem. Mégis megadják nekem az esélyt, és tudom, hogy amíg ezt nem játszom el, addig korrektek lesznek velem. És persze mi a francért is kellene utálnunk egymást? Ugyan azt szenvedi a belga és a magyar munkás, mindkettő ugyan azt a követ fogja meg, és ugyan olyan mocskos a melótól a kezünk.

Tamás, ugyan nagyon szeretné, de egyelőre nem látja megvalósíthatónak, hogy Magyarországon éljen. Mint mondja, elvan Belgiumban, és lehet, hogy még itt fog élni húsz évig, amíg dolgoznia kell, mégsem akar itt megöregedni.

Tudom, hogy elfogult vagyok, de szerintem földrajzilag Magyarország az egyik legjobb hely. Vannak igazi, karakteres évszakok, fantasztikus szép tájak, tele van klassz emberekkel és művészekkel, jó illatokkal és finom ételekkel. Igazából a családomon és a barátaimon kívül nincsen ragaszkodásom túl sok mindenhez. De a család velem van, akárhová is megyek, az igazi barátok pedig megmaradnak, hogyha a holdon leszek, akkor is.”

A teljes posztot itt találjátok.

(Fotó: pixabay.com/GFXTemplate)

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply