„Túl sok volt az otthoni elutasítás”

0

A Mindenkilaci blog szerzői egy vásáron futottak össze Hollandiában Klárával, akivel aztán nagy beszélgetésbe keveredtek a hollandiai életről, és arról, hogyan is került egy kétdiplomás magyar tanító az országba

„Magyarországon tanító és történelemtanár voltam, két diplomás pedagógusként nagyon szerettem a munkámat. A 2008-as válság idején veszítettem el az állásomat. A munkaügyi központon keresztül átképeztek titkárnővé, és megtanultam angolul, de sajnos ezután sem tudtam elhelyezkedni. Az egyik barátnőm német férfihez ment férjhez, az ő esküvőjükön kaptam egy ajánlatot, hogy menjek el Németországba bébiszitternek. Ez volt az ugródeszka, így kezdődött a külföldi életem” – meséli Klára, aki kezdetben fél évet töltött Németországban, majd miután hazatért, ismét megpróbált elhelyezkedni.

Rengeteg helyre elküldte az önéletrajzát, de a legtöbb esetben válaszra sem méltatták, ahová pedig elhívták állásinterjúra, ott azzal szembesült, hogy kígyózó sorokban várnak a jelentkezők az egyetlen meghirdetett állásra. Úgy döntött, inkább ismét külföldön próbálkozik.

Mivel szerette volna felfrissíteni és fejleszteni az angoltudását, Kanadába utazott, az ott élő rokonokhoz. Itt ismét bébiszitteri állást vállalt. Hat hónapig maradhatott az országban, majd hazajött, hogy vízumot igényeljen a további kint tartózkodáshoz, a kérelmét azonban elutasították.

Szívesen élnél külföldön, de nem találtál még munkát? Keress a Határátkelőn!

„Nem féltem a külföldi élettől soha. Bele sem gondoltam, hogy mi lesz, csak mentem és mentem. Nagyon szerettem Kanadában lenni, tetszett, hogy az emberek minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy megvalósítsák az álmaikat. Sok embernek saját, önálló vállalkozása van. Amikor kiderült, hogy Amerikába nem mehetek vissza, úgy döntöttem, hogy Nyugat-Európában, Hollandiában próbálok szerencsét.”

Skype-on ismerkedett meg egy holland családdal, hozzájuk utazott ki, és lett ismét bébiszitter. Ekkor már huzamosabb ideig szeretett volna kint maradni, ám egy családi tragédia ismét hazaszólította.

„2013-ban meghalt édesapám, ami óriási trauma volt a számomra. Hazatértem, aztán vissza Hollandiába, de közben szétment az akkori kapcsolatom a holland barátommal. Eléggé magam alatt voltam, a nyelviskola és a tanulás volt az egyetlen, ami segített ebben a helyzetben, elterelte kicsit a figyelmemet.”

Jelenlegi párjával, Martinnal egy évvel ezelőtt ismerkedett meg, mint mondja, nagyon sokat köszönhet neki, ő támogatja, ő tartotta benne a lelket a nehéz időszakban. Klára jelenleg ismét munkát keres, de addig sem unatkozik, önkéntesként dolgozik egy múzeumban, nyelviskolába jár. Most az a célja, hogy tökéletesen megtanuljon hollandul, hiszen szeretne minél jobban beilleszkedni, hosszú távon itt képzeli el a jövőjét.

„Túl sok volt az otthoni elutasítás. Szeretem a holland embereket és Hollandiát. Itt szeretném újra felépíteni magam és az életemet. Egyelőre bármit elvállalnék, akár takarítok is, csak maradhassak. Hosszú távon viszont az az álmom, hogy saját vállalkozásom legyen. És persze egy boldog házasság és saját család.” (…)

A holland egy szorgalmas, dolgos nép. Szeretem ezt a fajta rendezettséget, ami itt van, és azt, hogy ennyire elfogadóak a külföldiekkel szemben. Az is tetszik, hogy itt nem nézik le a parasztokat, hanem tisztelik őket, hiszen ők termelik meg azt az árut, amit aztán megkapsz a boltban.

Ami számomra nagyon furcsa volt, hogy itt mindig kiszámolják pontosan, adagra az ételt. Nem úgy van, mint náluk, hogyha ízlett az étel, akkor repetázhatsz. Vendégségben is mindenkinek egy adag jut.

Persze azt gondolhatnánk, hogy ez smucig dolog, de valójában azért van, mert így igazságos. Mindenkinek ugyanannyi jár. Neked is jut, de a többieknek is kell hagyni. Ha kétszer veszel, akkor valaki másnak nem marad.”

És akkor végezetül még néhány érdekesség, melyeket Klára figyelt meg Hollandiában (szubjektív lista!):

– Az étel ugyan pontosan ki van számolva, a kávét viszont szívesen, ingyen adják a boltokban, hivatalokban is.

– A gyerekekre nem adnak sapkát. Megszoktatják velük a hideget, sokszor hideg szobában altatják a kicsiket, így ellenállóbb lesz a szervezetük, nem fáznak meg olyan gyakran.

– A hollandok szeretnek bulizni, szórakozni. A politikával nem foglalkoznak annyit, mint a magyarok. A himnuszukat alig tudják, ha meghallják, akkor fütyülnek és táncolnak rá. „Éljen Hollandia!”. Nem értik például, hogy a magyar himnuszt miért kell csendben, szomorúan végighallgatni a focimeccseken.”

Érdemes elolvasni a teljes posztot, ide kattints érte!

Kalandot keresel, vagy jobb életre vágysz külföldön? Válogass álláslehetőségek közül itt!

Share.

About Author

Leave A Reply