Török különlegesség: gyerekjoghurt anyatejből

0

Nem, nem viccelünk, hamarosan szó lesz erről is, de előtte kicsit nézzünk körül a török tejfronton az Isztambul kalandok blog segítségével. Szóval a múltkori sajtkörkép után jöjjenek a tejek és egyéb tejtermékek!

„Kezdjük a sima tejjel. Jó, már ez se sima, nem olyan, mint amit a boci adott nekünk. De ezt úgy ahogy lehet még szokványosnak nevezni. És mindjárt ebből is több fajta van!

Van a sima sima, a dobozos. Ő az, akinek nincs szuperképessége. Mert van olyan sima is, amit organikusnak mondanak. Ezt szokták magyarul biónak hívni. Míg az organikusra az van ráírva, hogy 100%-ban természetes, addig a sima sima tej fő nevezetessége, 132x ellenőrizték, hogy minden rendben legyen vele (megírta a leckét, időben lefeküdt aludni, kézcsókolommal köszön, stb..).

Mivel mindkettő papírdobozban van, és a hűtőtől a lehető legtávolabb található a boltban, az ember azért elgondolkozik, hogy öööööööö… És még több ööööööö…. lehet, hogy itt valami mégsem az igazi?

Ezen gondolkodásra hajlamos emberek megnyugtatására találták ki a napi tejet. Na ez tényleg olyan, mint amilyennek egy városi ember a tejet elképzeli: szép kis üvegben van, hűtőbe kell tenni, és pár nap múlva már rettentő büdös.

No de, ami miatt ez az üveges napi tej mégiscsak jobb, mint a sima sima és az organikus sima az az, hogy ebből lehet házilag túrót és sajtot, meg esetleg joghurtot készíteni. Az összes többiből nem. (…)

KÜLFÖLDI MELÓT KERESEL? A HATÁRÁTKELŐN KÖZEL 1000 AJÁNLAT VÁR!

Mondhatjuk, hogy eddig láthattuk azokat a tejeket, amelyek azért mégiscsak valahogy hasonlítanak a tejhez. Persze akinek már ezeket is túlságosan az UFO-kategóriában érezte, ő még mindig vehet a piacokon és az Isztambul utcáin árult igazi házitejet. (…)

Nos, hogy így a tejen átverekedtük magunkat jöhetnek azok a dolgok, amelyek majdnem tejek.

Legismertebb képviselőjük a kefir!

A tejhez hasonlóan belőle is találunk light, laktózmentes, organikus, kecsketejes és hasonló alapverziókat. A fő különbség, hogy ízesítésben sokkal nagyobb a választék. De nemcsak abban, hanem vannak különleges kefirek is. Bár őket fellelni nem olyan egyszerű.

Ki ne hallott volna a kaukázusi kefirről? Nos, a Kaukázus egyik fele Törökországban található. De nemcsak a kaukázusi, hanem más régiós kefireknek is megvan a maguk különlegessége. Ha másban nem, akkor a doboz alakjában

A kefir házilag is könnyen elkészíthető. A törökök pedig nagyon kedvelik. Ráadásul egyre népszerűbb lesz. Így ha jobban körbenézünk (főleg a különböző régióban), akkor nagyon változatos és izgalmas kefireket találhatunk. Főleg a piacokon. (…)

Amit inkább kiemelnék, hogy meg lehet venni csak a kefir lelkét, a baktériumokat. Ezt törökül maya-nak hívják, amire a szótár mindjárt rávágja, hogy élesztő.

Nos persze nem petri csészében kapunk egy adag vigyorgó bacit, és nem is egy kicsi zacskóban egy adag fehér port. Leginkább a szárított élesztőhöz hasonlít.

Őt egyszerűen beleöntjük a tejbe, majd eltesszük az egészet valami olyan helyre, ahol sem a macskák, sem a gyerekek, de még a rokonok sem találnak rá. És pár nap múlva már készen is van a kefirünk! (…)

Még izgalmasabb, és még kuszább a helyzet a joghurtok terén.

A joghurt eredetileg Anatóliából származik. És ezzel jól el is voltak a törökök –  meg mindenki, aki csak Kis-Ázsiában megfordult – évezredeken keresztül. A joghurt, hasonlóan a kefirhez, sok-sok tejből, és a benne lubickoló baktériumból, a Lactobacillus bulgaricusból áll. Ezt lehet más bacikkal is háziasítani, amitől más joghurtot, vagy másfajta érdekességet (pl. erősen orrfacsaró illatot) kaphatunk.

Ilyen bacikat szintén lehet a török boltokban kapni (maya néven). De inkább az a jellemző, hogy az előző joghurtból egy darabot tesznek a tejbe. Így ha mi is otthon joghurtot szeretnénk készíteni, akkor csak kis adag török joghurt, meg igazi tej szükséges. Meg persze a megfelelő hőmérséklet (36-39 fokra emlékszem) és arra, hogy a macskák, rokonok ne egyék meg idő előtt.

Érdekesség, hogy a törökök szoktak anyatejből is joghurtot készíteni a babáknak.

Tehát a joghurt anatóliai étel. Ráadásul az egyik legrégebbi. Ennek köszönhetően a török ételek alapja. És a török hűtőkben is ez foglalja el a legtöbb helyet.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, ne hagyjátok ki!

Mindenféle fura török sajtok

Share.

About Author

Leave A Reply