Tíz éve északon

0

Egy évtized elég nagy idő, és szuper alkalmat ad a visszatekintésre. Szerencsére így gondolta ezt az Északon élünk blog szerzője is, így aztán dupla öröm, mert régen látott blogról szemlézhetek megint.

„Már 6 évesen, egy nyugat-németországi útról hazajőve megfogadtam a hatévesek minden bölcsességével, hogy bizony én külföldön szeretnék élni amint lehet. Aztán persze ez évtizedekre feledésbe merült, viszont a kétezres évek második felére ismét témává lett a családban.

Van ennek elég sok oka, tényezője; nem mennék bele jobban; lényeg az, hogy sehogy sem tudtunk egyről a kettőre jutni anyagilag és eléggé elfogyott a levegő körülöttünk.

A 2008-as évben egy februári néhány nap pecsételte meg végképp az otthon maradás esélyeit, akkor már tudtuk, hogy pár hónapon belül óriási változások lesznek az életünkben.

Április hónapban leszereltünk mindketten a munkahelyünkről, május elején pedig megtörtént, amit szintén nem nagyon hittem korábban: asszonyos férfi lettem. 😀

SZÍVESEN LEHÚZNÁL PÁR ÉVET KÜLFÖLDÖN? KERESS ITT HOZZÁ MUNKÁT!

Egyébként is gondoltunk rá, illetve tudtuk, hogy praktikusságból is szükséges lépés lesz ez. A lagziban sikerült időlegesen elköszönni szinte mindenkitől, aki fontos volt számunkra, mondván, jövünk majd vissza látogatóba, de nem tudjuk mikor. Illetve nem lehetett tudni azt sem, hogy mennyire lesz hosszú ez a kiköltözés. Úgy gondoltuk, egy pár év jó eséllyel, de ennél többet nem láttunk bele.

Valamikor május 23-24 körül a hajnali órákban búcsúztunk el a szülőktől és nehéz szívvel észak felé fordítottuk a piros Rönó orrát. Szegény autónak volt már baja rendesen, de még ezt a kiutat vállalnia kellett, illetve bíztunk benne, hogy egy pár hónapot kihúz majd ezen felül is. (…)

Az autó nagyon szépen bírta a kilométereket, bár valami kis szervizlátogatás befigyelt, már nem emléxem pontosan, hogy miért. A harmadik napon Stockholmon túlverekedvén az igazi svéd északon autóztunk egy kérdőjelekkel teli, de érdekesnek ígérkező új élet felé.

Már akkor is nagyon tetszettek a hosszú nappalok, esteledni sosem akaró kései órák. A forgalom is erősen szűnőben volt és a nap végén valahol Umeå felett ismét nyugodni tértünk.

A jó meleg kora nyári idő az éjszakai sötétséggel együtt lett a múlté, helyette el kellett kezdeni megszokni a helybéli felhős, borongós, nyáron is enyhe téli időjárást és a szinte szünet nélküli nyári nappali világosságot.

Az utolsó, negyedik utazós napunkon értük el a célt, Luleå (a korábbiakban és a továbbiakban Lulujó) városát.

Érdekes módon valami teljesen hasonlót képzeltem el magamban, pedig pár hónappal azelőttig még azt sem tudtuk, hogy élnek-e emberek ennyire fent északon.

A magyar időjárásjelentő Európa-térképeken már Stockholm se nagyon látszódik, szerintük ez a rész már nem is az emberi civilizáció része… :-S

A következő pár napokban, hetekben, hónapokban igyekeztünk felvenni a helyi ritmust, megszokni az új életformát a rengeteg mindenre való rácsodálkozás és a beilleszkedni törekvés mellett.

Szerencsére rengeteg sok segítséget kaptunk mindehhez a helybéliektől és már kint szerzett, magyar barátoktól is, amit ezúttal is nagyon köszönünk.

Két év után úgy alakult, hogy visszább költöztünk kicsikét dél felé, Stockholm mellé; majd újabb négy évre rá még közelebb kerültünk a fővároshoz. A leköltözés évében kibővült a család létszáma, Orsi lányunk már a Karolinska kórházban született meg.

Ebben az utolsó 10 évben nagyon sok érdekes és furcsa tapasztalatot szereztünk, más lett a világlátásunk, kibővült a látó- és érdeklődési körünk szélessége. Megismerkedtünk egy új nyelvvel és megtapasztaltuk azt, hogy milyen az, ha fizetést is adnak a munkáért cserébe, nem csak alamizsnát, gombokat…”

Hogy mi lesz a jövő? Kiderül az eredeti bejegyzésből, ha ide kattintasz!

Magyar okítja hokira a svédeket

Share.

About Author

Leave A Reply