Tiszta Pretty Woman-sztori

1

Akadnak csodálatos dolgok, nekem mindig ilyen, amikor egy évek óta hallgató szerző egyszer ismét írni kezd a blogjára. Ez történt most Dórával, ráadásul nem is akármilyen visszatérésről van szó bő négy év után azt Egyesült Arab Emirátusokból való történettel.

„Az alapfelállás az, hogy az itt élő nyugatiak többsége – nem mindenki, de nagy részük – bár elítéli – otthon a fotelből – a rabszolgatartást, sőt a lakáj, cseléd, szobalány, szakács, sofőr is mind a burzsoázia romlott, dölyfének a hozománya, szóval utálni való.

Az is igaz, hogy „Az angol tanári fizetésemből nyilván nem futna rá otthon Liverpoolban, de, ha futná se’ kéne, mert ezek a szerencsétlenek emberi mivoltukban vannak megalázva… blablabla… Az nem normális, hogy valaki behozza a reggeli teát, mert nem és kész.”

Aztán jön az őrült pálfordulás, amikor a középosztálybeli tanító néni/bácsi, a középosztálybeli housewife – főállású mami (ami ugyanaz, mint a rendes mami, csak nincs mellette munkahelye) férje munkát kap a Közel-Keleten.

Első évben még általában tartják magukat az otthonról hozott álhumanista, tökre polkorrekt „nem kell szolga” mantrához, de nagyon hamar elkezdődik a „csak egy bejárónő heti kétszer, mert a villa hatalmas és nem bírom egyedül, a munka, a gyerekek, … szóval Lin egy kincs, heti egyszer besegít”…

„fel kellett vegyük Florát, mert egész egyszerűen már nem bírtam, mert jó, hogy nem dolgozom, de a gyerekeket iskolába vinni, aztán edzés, persze két különböző helyre, meg a blogomat is írom, szóval kellett valaki, de csak 3-szor egy héten, plusz jön vigyázni a gyerekekre hétvégéken, vagy, ha partira vagyunk hivatalosak, mert hát nehéz na, nincsenek nagyszülők, szóval kell az a kis segítség… nagyon szeretjük Florát, olyan, mintha családtag lenne…”

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Aztán előbb vagy utóbb eljutunk ide: „Eddig ellenálltam, pedig Jim mondta, hogy simán megengedhetünk magunknak egy bentlakó segítséget, de tudod, én szeretek mindent magam csinálni, nem szeretem, ha hozzányúlnak a dolgaimhoz, de Lili igazán nagyon jó és diszkrét, ha nem akarod, hogy ott legyen, akkor eltűnik a szem elől, de ha kell, akkor ott terem és hát na, nem is tudom mit csinálnék nélküle…

már bevásárolni sem megyek egyedül, sőt sokszor a gyerekeket is ő viszi a suliba… nem, nincs jogsija, felvettünk egy pakisztáni sofőrt, ja azt nem mondtam?…

Mindig úgy gondoltam, hogy az csak a helyiek puccoskodása, hogy jaj, nekem kell bentlakó szobalány, meg sofőr, meg ilyenek, hát tudod, milyen vagyok, nem hordom fenn az orrom, de megmondom őszintén, hogy aki ennyit dolgozik, mint mi Jimmel, annak sajnos fel kell adni a családi idillből egy kicsit, pedig de jó lenne megint csak a gyerkőcökkel lenni, de hát…

Ja, nem, nem dolgozom, miért gondolod, nem, neeeem, Jim azt akarja, hogy a gyerekek normális családban nőjenek fel… Lili… LILííííí, kész van a margarita?…

Igen, vagy 20 perce szóltam, hogy átjön Mrs. Whodafak koktélozni… nem hallottad, vagy nem értetted?… már nagyon sokszor figyelmeztettelek, hogy semmi baj, ha nem értesz valamit, csak SZÓLJ, hogy nem érted és akkor elmondom lassan… de ne tegyél úgy mintha értetted volna, mert akkor aztán ide jutunk….mindig szólj, ha nem értesz valamit jó? …na jól van, semmi baj, csak ne forduljon megint elő….gyorsan gyorsan azzal a margaritával, Mrs. Whodafak és én sem érünk rá egész délután…

Jaj, hát látod Mézi, ilyenek ezek… isten látja lelkem, úgy szeretem, mintha a saját lányom volna, de néha kimondottan idegesítő, hogy nem érti, amit mondok, de nem szól, nem szólna az istenért sem…

Nagyon sokszor mondtam már neki, hogy szóljon, de nem, csak úgy tesz mintha értené, aztán csinálja a hülyeségeket… a gyerekekkel nagyon jól bánik és hát tudod keresztény… nem akartam más vallásút, nehogy megzavarja a gyerekeket…

Hát igen, az akcentusa az rémes és a kis Evelyn már filippinó akcentussal beszél, de majd leszokik róla, ha visszatérünk a jó öreg Angliába… ja, nem is tudod, hogy mennyire hiányzik Manchester… a szemerkélő eső, a szürke téglából épült kis ház ahol lakást bérlünk… a gyerkőcök megosztoztak egy szobán, én is eljárhattam egy irodába gépelni néha napján… na itt ez nincs látod, itt aztán semmit nem lehet csinálni, a rugby club heti quizén kívül nem sok minden van… kis Bali nyaralás, néha bruncholunk az Al Hamra hotelben, de igazán semmi extra…mennénk már haza nagyon…”

Majdnem mindenki ide jut végül. De ezt már megszoktuk, néha kimondottan érdekes figurák hozzák a cselédlányt, még az állatorvoshoz is. Olyanok, akik otthon fizikai munkát végeztek, de itt és most egy 35 kilós sri lankainak, vagy filippínának kell „cipelni” a macskát a kosárban. Mind azt a 3 és fél kilót.

A kavarodás akkor kezdődik, amikor itt él az ember egy ideje és valahogy hozzászokik, hogy ha a, egy filippínó hozza a macskát, akkor az általában a cselédlány, vagy b, ha egy arab/perzsa/pakisztáni, akkor az a sofőr.

Vannak persze arab és fülöp-szigeteki kliensek is, de az esetek többségében nyugatiak, esetleg helyiek járnak hozzánk – akik értelemszerűen szintén arabok, de soha, semmilyen körülmények között nem néznéd őket a sofőrnek!!!

A kis farmeros, vagy tunikás arab féleség az 99%-ban sofőr… aztán van az egy, amikor nem… a pici csinoska, csendes ázsiai lány legeslegtöbbször a szobalány… aztán ott az az egy eset, amikor nem… ekkor hozza magát az ember kellemetlen és így visszanézve rendkívül mulatságos helyzetbe… mármint Simon szerint rohadt vicces.

Andy spanija az első vendégeink között van, mindig Andyvel jön. Kivéve azt az egy esetet, amikor nem. Ekkor én udvariasan felhívtam, hogy megtudakoljam, hogy épp milyen hosszúra hagyjam a szőrt, mert ez változó… és, hát nem tudom, hogy a szobalány tudja-e.

Andy kedvesen csak annyit mondott, hogy nyírjam rövidre, mert megy az állat a kennelbe, ott meg úgy sem fésülik, csak ennyit, semmi mást. Hónapokkal később hív, hogy elhozhatná-e a héten fogkőleszedésre macikutyát…

Én meg ugye: – hogyne, hogyne, csak tessen, csak tessen, legyetek itt reggel 9,30-ra, éhgyomor, mert szedálunk és ebéd után vihetitek haza fifit az illatos szájával.

Andy megköszöni és még hozzáteszi, hogy nem ő hozza majd a kutyát, hanem a nej. Na, gondolom magamban, akkor majd most így két év után meglátjuk végre a nejet is… megláttuk.

Nem, nem az én hibám, mert ha egy nagydarab angolnak egy picike fele annyi idős felesége van, mint ő maga, az még hagyján, de ha a nej thai/filippina, akkor áll a zászló, hogy az emberek nagy többsége azt fogja hinni, hogy a bejárónő.

De legalább nem került szóba az ügy soha többé. Mert Andy amúgy úriember és nyilván neked is ciki lenne, ha úton útfélen azt hiszek, hogy a feleséged a szobalányod.

Tiszta Pretty Woman sztori, csak kevésbé csinos csajjal. A britek előszeretettel vesznek el középszerű ázsiai lányokat feleségül…miközben teli az ország szépekkel is.”

A teljes posztot itt találod, érdemes elolvasni!

A 13 éves srác, aki pénzt csinált a koronavírusból

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Haaaat, akkor itt Omanban biztos egészen más típusú angolok (magyarok, stb) élnek, mert itt a gyerekes családok többségnek az az első dolog, hogy bentlako hazvezetonot keres. Nem rabszolgának, hanem a törvényben kiszabott módon megfizetett segítségnek. Mert ha megengedheti magának az ember, akkor jo a segítség. Mert itt nincs nagymama, nagynéni sot többnyire régi barát sem, aki vigyáz egy kicsit a gyerekre, ha nagyon muszály. A külföldiek többnyire a helyieknel jóval több fizetést, szabadságot, stb ajánlanak. (A mi hazvezetononk 2 gyereket es az anyukájat tartotta el a fizetéséből plusz epitettetett egy házat.) Es többnyire nem várnak el személyi kiszolgálást. Még azt is ritkán hallottam, hogy valaki egy teát készíttessen a “Maid”-del, nemhogy koktélt. Persze a helyiek, na az egészen más teszta.

Leave A Reply