Térdig szemétben Freddie Mercury szelleme

0

Ma folytatódnak Andor afrikai kalandjai, nem is akárhol, hanem a legendás Queen még legendásabb énekese, Freddie Mercury szülőhelyén, Zanzibárban, ahol a kóbor macskáknál már csak a papasik vannak többen. (A fényképekért köszönet a szerzőnek, az első részt pedig itt olvashatjátok el!)

„Zanzibár csodás hely! Kevés a malária és sok a pálmafa” – veregeti a vállam egy matróz a Dar el-Salaam — Stonetown közt ingázó kompon.

Meg kell hagyni, hogy Zanzibár a béke szigete ahhoz képest, ami Mozambikban vagy Sierra Leonéban történt, bár a hidegháború alatt itt is kerepeltek a géppuskák, midőn Abeid Karume a 60-as évek közepén elhatározta, hogy a tudományos szocializmus vizeire kormányozza Zanzibárt szovjet fegyverekkel és NDK-s tanácsadókkal.

Uralma alapjaiban írta át a sziget történelmét: leszámolt a helyi arab elittel és ezreket száműzött, legnagyobb kedvét abban lelte, hogy indiai ágyasait cserélte, végül ’72-ben egyik katonája lőtte agyon. Ezután lenyugodtak a kedélyek, ma Zanzibár a szandált zoknival viselő holland nyugdíjasok kedvelt célpontja, ők pedig köztudottan a nyugis helyeket látogatják.

Egy sziget, két vallás.jpgEgy sziget, két vallás

Reggel bemászom az Indiai-óceánba, a víz olyan meleg, mint egy langyos fürdőkád. Lubickolásom fél tucat fekete srác szemléli, nem tudom, hogy a figyelem fehér bőrömnek, pecsenyevörösre sült orromnak, vagy úszótudományomnak szól. Az afrikaiak nem jeleskednek az úszásban (emlékezzünk ama legendás Knézy-közvetítésre…), némi közepesen cizellált gyorsúszás is elég, hogy Gyurta Daniként tekintsen rám közönségem.

Majomkenyérfa és forgalom.jpgMajomkenyérfa és némi forgalom

Ebédre a Mercury’s étterembe megyek, a menü currys marha. A tulaj nem titkolt szándéka, hogy minden cseppet kifacsarjon a Mercury-kultuszból: még Freddie szimbolikus koronája is a falra van szegezve. Miután a tulaj megpróbál túlszámlázni, egy klasszikus Queen-sorral vágom ki magam: „I’m just a poor boy, nobody loves me’

Ez beválik.

Stonetownba eljutni régi álmom, egyike Afrika azon kevés szeletének, ahol a gyarmatosító seregek az ománi szultántól a brit protektorátusig kövekbe foglalta hatalmasságukat, hogy aztán a kóbor macskák verjenek tanyát mérnöki bravúrjaik minden szegletében.

Stonetown.jpgStonetown

Hogy honnan van annyi cica – rejtély… A papasik eredete már kevésbé. Ez a szuahéli szó jelöli azokat a helyieket, akik keselyűként csapnak le a turistákra, hogy fakultatív programokat sózzanak rájuk. Gambiában bumpsternek hívják őket. Ahova sok fehér ember megy „zöldhasúval”, előbb-utóbb kitermelődnek.

Míg az utcagyerekek falkába verődnek, a papasik magányos farkasokként vadásznak és „Hakuna matata!” kiáltással támadnak. Egy különösen elszánt egyed elöl füstölőtől édes illatú lyukba menekülök, ahol a falról öt generációnyi indiai képe néz vissza.

Szürke bajszú tulaj lép elő egy hatalmas szekrény mellől:
– Foglalj helyet, szahib! – invitál és egy csésze fahéjas teát nyújt át.
– Köszönöm, ezek a papasik jobban megizzasztanak, mint a meleg.
– És a hőséggel ellentétben ez este sem enyhül…
– Ön megszokhatta már.
– Volt rá hetven évem.
– Sose gondolt rá, hogy visszamenjen Indiába?
– Mi zanzibáriak vagyunk. Része vagyunk Stonetownnak, mint a majomkenyérfák.
– Ismert olyat, aki mégis elment?
– A szomszéd utcában lakott egy srác, aki elment. Farrokh Bulsara. Freddie Mercury néven egész híres lett…

Itt élt Freddie Mercury.jpgItt élt Freddie Mercury

Stonetownban minden kapható, amit a fehér ember a fekete kontinenshez társít. Zebrás zászlók, oroszlános órák, párducos pólók. Néhány árus maszájnak öltözve lavírozik. Próbálok kijutni az óváros zegzugaiból, de a labirintusok magukba szippantanak. Itt csak a céltalan bolyongás lehet a cél.

Stonetown olyan, mintha több világot zárt volna össze Allah: a sült saslik illata Pakisztánt idézi, a motorokból kipufogó szén-monoxid Egyiptomra emlékeztet. A rohadó hal nyugat-afrikai piacok szagát facsarja orromba. Egy sikátor arab szupermarketet rejt. Egy kólát emelek ki hűtőjéből.

– Ászálám álejkum – köszönök a kefijés boltosnak.
– Vá álejkuma szálám – honnan jössz, szájid?
– Magyarországról!
– Csakúgy, mint a Nokiám.
– Remélem, jól működik.
– Tökéletesen. Nem úgy, mint itt a dolgok. Keserű az élete egy arabnak erre.
– Abeid Karume miatt?
– Az a gazember… Minden hagyományt szétzúzott. Ami egyszer eltört az sohasem lesz egész -csóválja a fejét. Minden egész eltörött… ahogy Ady írta.
– Nehéz elhinni, hogy egy ilyen szép helyen ennyi rossz történt…
– A legszebb helyeken történnek a legrosszabb dolgok. Vigyázz, szájid, itt minden ház egy könyvet rejt, és sok a szomorú fejezet…

Will you do the fandango....jpgWill you do the fandango…

A szupermarket után taktikát váltok és megpróbálok hozzáverődni néhány helyihez. Ez nem könnyű feladat, mert az európai ember jár, az afrikai vár. Itt nincs miért sietni, a jövő sokadlagos szereplő, a jelen az úr.

Egy srác rohan a labdája után, nyomába szegődöm. A foci hozza mozgásba ezt a világot. Egy csel után szakadok ki a játékból, az egykori rabszolgapiac előtt. Ha a foci a mozgatja ezt a világot, a rabszolgaság vágta le Afrika egyik lábát, olyan egyenes csapással, mint amivel Európában húzták meg a mai afrikai országok határait.
– Nézd meg jól, mit tettek velünk az arabok – lép mögém egy helyi. Csoda hát hogy fellázadtunk ellenük?!…

Erre nem tudok mit felelni. Ilyen egy szomorú fejezet.

Rabszolgapiac.jpgRabszolgapiac

Lassan leszáll az éj, körülöttem az árusok pakolják portékájukat, életüket. Ha az emberek nem tudtak kijuttatni, szerencsét próbálok egy macskával, amelynek nyomai az esti kifőzdében végződnek.

Este egész Afrika egy rosszul megvilágított konyhává változik. Fehér sapkás srác hív pultjához. Miután megtudja, hogy magyar vagyok, eldarálja a „répa-retek-mogyorót” és már repül is egy afrikai pizza papírtányéromra. Ez a pizza leginkább egy pirogra hasonlít, amelybe fűszeres darált hús és zöldségek kerülnek. Hogy miért nevezik pizzának, az Afrika egy megfejthetetlen rejtélye…

A nyelvész kukta.jpgA nyelvész kukta

– Egy szállodában tanultam a nyelvet, sok magyar lakott jól a főztömtől – magyaráz a kukta lelkesen – Meglepődtél?
– Én már Zanzibárban semmin se lepődöm meg.
– Finom? – kérdezi mosolyogva.
– Igen! – Végre egy szép fejezet!
– Gyere el holnap, összedobok neked egy rablóhúst. Az lesz majd igazán szép!

Vacsora után visszaindulok az óvárosba. Talán egy macska tudja, hol van a szállásom…”

Színek találkozása.jpg

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Leave A Reply