Télen is zokni nélkül

1

Mikolt írásából kiderül, hogy a japán bölcsiben és oviban télen a meglehetősen gyenge fűtés ellenére sem húznak zoknit a gyerekek lábára, és megtudjuk azt is, mi az a jócsien.

“A mai témám a japán bölcsőde és óvoda rendszer, aki erre vetődik esetleg családostul, annak biztosan, hogy szembe kell néznie ezzel is, aki pedig még magában van, az is előbb-utóbb belekóstolhat a japán ovik világába…:-)

Elöregedő Japán

Feltéve persze, ha családot alapít. Mert biza az utóbbi 30 év már a társadalom folyamatos elöregedéséről szól. Európában mint tudjuk, Németország vezeti a szinglik és a gyermektelen házaspárok listáját, a Távol-Keleten pedig Japán. Az okok sokrétűek és szerteágazóak úgy vélem (itt elnézést kérek August Burns Red-től, mert ebben az írásban nincs lehetőségem a nagybetűs OKOK-at kifejteni, de nem feledkezem meg róla és visszatérek még rá…) a lényeg viszont, hogy jelen írás tartalmának bemutatásakor is szeretnék a már jól ismert visszatérő ambivalenciára utalni.

Vagyis, hogy az elöregedő társadalom jelensége miatt egyre több oktatási intézményt zárnak be országszerte, ugyanakkor pedig jelenleg Tokióban mintegy 400 ezer kisgyermek elhelyezése megoldatlan, az édesanyák nem tudnak visszamenni munkahelyükre. Ebben a kényszerhelyzetben gombamód szaporodnak a magánóvodák, amikkel az a baj, hogy az üzemeltető szíve joga, hogy mikor zárja be, vagy hogy éppen mennyi díjat szed a szülőktől. A kormány nem ígér és talán nem is lát kiutat ebből a patthelyzetből. Ugyanakkor feladatának tekinti persze a gyermekvállalás ösztönzését!

Köztudott talán, hogy a japánok (is) egyre később kötnek házasságot, a nők bizony a 30-as éveik végére tolják már ki. A legnagyobb ok talán a társadalom szerkezetének átformálódása, immár lehetővé vált és válik folyamatosan, hogy a nők is vezető pozíciókba kerüljenek, karriert építsenek. Ennek ára pedig az, hogy kitolódik a gyermekvállalás ideje, ha egyáltalán eljut oda a nő…

Egyre ritkább a nagycsalád

A lényeg a lényeg, manapság már fiatal, azaz huszonéves anyukákat csak nagyítóval találni, inkább a 40 felé járnak az első gyermekesek. Ma már jó, ha egy háztartásra 1-2 gyermek (jellemzően inkább egy) jut, a nagycsaládosok ritkák. Ennek hátterében talán közrejátszott a 60-70-es évektől beálló trend, hogy sokan elhagyva szülővárosukat, a vidéki falvakat a nagyobb agglomerációba tömörültek.

Vagyis megszűnt az a régi családi „alapkő”, miszerint több generáció is akár egy fedél alatt éljen. Ennek ugyanis az volt a legnagyobb előnye, hogy a gyermekeket nem csak kizárólag a szülők felügyelték, hanem a nagyszülők, dédszülők is. Ez pedig óriási segítség egy fiatal házaspárnak. Azoknak, akiknek új életet kell(ett) kezdeni egy számukra ismeretlen helyen, se rokon, se család a közelben, annak biza nem marad más hátra, minthogy bölcsődébe és óvodába adja a gyermekét.

Télen sincs zokni

A bölcsődék 3 hónapos koruktól fogadják a csecsemőket és hála Istennek nagy szakértelemmel, türelemmel és odaadással foglalkozik 4 dadus a 9 csemetével. Mivel ennyi van egy csoportban. Legalábbis abban a tokiói kerületben, ahol én élek, de azt hiszem a többi intézmény is hasonló létszámú. Az évek múlásával persze növekszik folyamatosan a létszám, az ovis nagycsoportosok már olyan 20-an vannak.

Emlékszem majd megszakadt a szívem, amikor az én csemetémet 8 hónaposan kellett otthagyni a bölcsiben, hogy vajon rendesen meg fogják-e etetni, tisztába tenni és még mit tudom én mi lesz vele addig, amíg nem látom megint. Utólag pedig azt mondom, hogy nincs semmi ok az aggodalomra.

ovi.jpg

Mivel a japán bölcsi-oviban nem adnak télen sem zoknit a gyerekek lábára, mostanra egy edzett, stramm gyerek lett belőle. Addig, míg megszokta, persze sokat megfázott, de végül csak megszokta és most szerintem sokkal „boldogabb” mint én, aki itt a fűtetlen (nem azért, mert nem telne, hanem mert alapból nincs normális fűtési rendszer kiépítve Tokióban) téli lakásban agyondidergem magam….

Átment minden közösségben megkapható betegségen, így iskolás korára már szinte nem kap el semmit, szívós diák lett belőle. Tán majd hetykén fogja viselni a középiskolában a matrózblúzzal hordott miniszoknyát is, ami alatt a 2-3 fokos tokiói téli napokon csak egy bugyi meg egy rövidebb nadrág van (már akin van ilyen) és a le nem hagyható térdzoknit.

(Ez az egyenruha, ezt kell viselni – de ezt egyébként maguk a diákok döntötték el, amikor megkérdezték, hogy milyen egyenruhát akarnak viselni.) Nagyon élvezetes szerintem ez a dolog, mármint, hogy a kötelező előírás mellett hagynak szabadságot az alanynak, hogy válasszon…

Négy évesen már takarítanak

De nem kalandozom, mert elszállok megint…..A gyerkőcök legtöbbje tehát 3 éves korára szobatiszta, kanállal, villával eszik, 3 és fél éves koruktól pedig már szoktatják az evőpálcikához. 4 évesen már naposok vannak, és elkezdik a padlót is súrolni takarításkor. Bizony, mert a környezet tisztán tartása, a nem-szemetelés és a takarítás alapdolog, amit mindenkinek meg kell tanulni. Van persze takarítónő, aki porszívózik meg letörölgeti a játékokat (és tényleg megcsinálja, mert ez a feladata és a munkája, nem blicceli el…), de rendet rakni, elmosni a fogmosó bögréket, meg leszedni az asztalt, stb. azt már 3 és fél évesen elkezdik.

„Amit magam meg tudok csinálni, azt megcsinálom”, nem kérik a japánok mások segítségét. A férjem pl. kifejezetten allergiás arra, ha kérem tőle, hogy hozzon már egy pohár vizet nekem, ha úgyis a konyha felé jár…Neked is van lábad, nem? – hangzik ilyenkor a válasz és hozzáteszi, hogy csak az „úgyis” miatt nem fog hozni. (Ebből persze nem kell messzemenő következtetéseket levonni…:-)

A jócsien

No, de ismét az óvoda…..Vannak az ún. kerületi bölcsik-óvik (általában maga az épület is egy, folyosóval vagy emelettel van elválasztva a két intézmény), ahová azok a gyerekek mennek, akiknek mindkét szülője dolgozik, és ezek az intézmények a gyermekfelügyeletre hivatottak.

gyerekek_1.jpg

És vannak az ún. kindergarden típusú óvodák (3 éves kortól csak szigorúan), ahová azok a gyerekek mennek, ahol az anyuka hivatásos háztartásbeli. Ezek a jócsienek, és itt már úgymond tanulnak is szisztematikusan valamit a gyerekek, zenét, angolt vagy rajzolást, vagy ami a jócsien profilja.

Az „agyontaníttatásról” most no comment. És ez persze már pénzbe is kerül, havi 50 ezer jen körüli összeg. Reggel 9-től ebédig vannak csak a gyerekek, míg a kerületi bölcsi-óvikban reggel 7:20-tól már fogadják a kicsiket, átlagban este 6-ig vannak, de a későig dolgozók hosszabbítást kérhetnek, ami már itt is pénzbe kerül. A kerületi intézményben is kell fizetni az ellátásért, a szülők jövedelemigazolása alapján állapítják meg az összeget.

Visszatérve a gyerekekkel való foglalkozásra, a kerületi intézmények szerintem olyanok, mint a magyar átlag ovik, ahol szintúgy vannak foglalkozások, dalokat tanulnak, origamiznak, sportnapoznak, édesburgonyát mennek szüretelni, és még sorolhatnám, egyszóval egyáltalán nem unatkoznak.

Először én is odavoltam nagyon, hogy mi lesz a gyerekemmel, lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ugye 3 éves koráig nincs folyamatosan mellettem, de aztán rájöttem: lehet, hogy így jobban is járt?

Én egymagamban ugyanis biztosan nem tudtam volna neki annyi mindent kitalálni programot, annyifélét főzni tízóraira, ebédre és uzsonnára (minden hónapban egyébként táblázatban kiadják a menüt a részletes tápértékekkel együtt!) és nem utolsó sorban nem lett volna olyan önálló mint amilyen most! Mert ezt bizony megtanulják! Rájöttem, hogy nem feltétlen a gyerekkel töltött idő hossza a mérvadó, mert a rövid időt is jól ki lehet használni, ha az intenzív.

Aki nem bírja, lemarad

Azt is hozzá kell tenni, hogy sajnos aki ezt a fajta strapát nem bírja és fennakad a rostán, annak nehéz és iskolásként is nehéz évekre számíthat. Szerintem egyébként egyáltalán nem nyomják el az egyéniségeket!! Ez egy sztereotípia vagy félreértelmezett dolog!

Rengeteg a szabály, a rendbesorolás, de általában úgy van, ahogy az egyenruhával: az előírás adott, de megengedik, hogy a gyerekek válasszanak és eldöntsék, hogy hogyan akarják a szabályt végrehajtani. Kétségkívül a 20 főből nem mondhat mind a 20 mást és mást. Abból káosz lenne, nem?

Áprilisban kezdődik a suli

Az általános iskola itt is 7 évesen kezdődik, csak nem szeptemberben, hanem áprilisban! A cseresznyefa-virágzás idején. Minden új, azaz évkezdés, vállalati felvételi időszak stb. ehhez a hónaphoz, a tavaszi megújuláshoz kötődik.

6 éves korára a gyerekek többsége már olvassa a szótagirást (hiragana) és az ügyesebbje le is tudja legalább a nevét írni. A japánoknak meg kell tanulni ugye a 2 szótagírást, a kandzsikat és az angol ABC-t. Ez is ugye mááááás, mint Európában vagy akár más ázsiai országban.

Ezzel a „sok” írásrendszerrel egyébként szerintem nagyon jól edzheti az ember az agyát, főleg a jobb-bal agyfélteke összehangoltságát….Haaaaahaaaahaaa (Ebből se vonjunk le túlzottan messzemenő következtetéseket, de az is biztos, hogy itt valahogy alacsonyabb a szenilitásra való hajlam. Persze ez nem csak ebből áll, a táplálkozás, a mozgás és más tudatosság is nagyban közrejátszik a vitalitás megőrzésében.)

Most megint belecsippentettem egy témába, egyáltalán nem rágtam le ezt a csontot – tudom jól, de remélem azért mégiscsak sikerült egy ici-picit legalább érzékeltetni ebből a világból… A legközelebbig…”

(Ez a poszt először a Határátkelő blogon jelent meg, eredetije itt olvasható.)

Share.

About Author