Támogatja vagy elriasztja a kormány a fiatalokat?

0

Nyilván néző- és álláspont kérdése. A kormány azt állítja, számos eszközzel támogatja a fiatalok továbbtanulását, munkavállalását és családalapítását. Az ellenzéki LMP szerint viszont a Fidesz-kormány ellopja az ország jövőjét.

Az EMMI család-és ifjúságügyért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón arról beszélt, milyen intézkedésekkel támogatják a fiatalokat. Novák Katalin a január elsején életbe lépett intézkedések közül kiemelte a nyelvvizsga díjának visszatérítését, a diplomás gyed jogosultsági idejének emelését, valamint az internet áfájának öt százalékra csökkentését.

Emellett a fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban részt vevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta – hangsúlyozta az államtitkár.

Novák Katalin szerint manapság kevésbé jelent kihívást a fiataloknak munkát találni mint 2010-ben, amikor minden harmadik fiatal munkanélküli volt. Jelenleg az európai uniós átlag alatt van Magyarországon a fiatalkori munkanélküliség.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Az ellenzéki LMP szerint viszont a tények azt mutatják, hogy a Fidesz-kormány ifjúságpolitikája is teljes csődöt mondott: a tavalyi évben harmadával több magyar gyerek született külföldön, mint egy évvel korábban, miközben Magyarországon 1,2 százalékkal csökkent a születések száma.

Az LMP álláspontja szerint ma az országot érintő egyik legfontosabb probléma a tömeges elvándorlás, amely az elmúlt évek elhibázott gazdaság- és társadalompolitikájának egyértelmű következménye.

Az ellenzéki párt úgy látja, a Fidesz-kormány ellopja az ország jövőjét: miközben ész nélkül tömi az oligarchák zsebeit, havonta több ezer fiatal hagyja el Magyarországot az alacsony bérek, a szétvert oktatás és a megfizethetetlen lakhatás miatt.

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

(Fotó: pixabay.com/Free-Photos)

Share.

About Author

Leave A Reply