Mit keres Szombathely Oroszországban?

0

Mond neked valamit Joskar-Ola neve? Ha igen, akkor két dolog lehetséges: vagy szombathelyi vagy (és lássuk be, ez a valószínűbb), vagy jártál már a Mari Köztársaság fővárosában. Utóbbi (is) igaz a Káma-túra blog szerzőire, akik oroszországi életük során nézték meg a „finnugor fővárost”.

„A szombathelyi Joskar-Ola lakótelep az Oroszországban, azon belül is a Mari Köztársaságban fekvő testvérvárosról kapta a nevét. Innen pedig csak egy apró logikai lépéssel megérthető, hogy a lakótelep szélén álló „Mari ábécé” nem Mari néniről, hanem a mari, vagyis cseremisz népről kapta a nevét.

És hogy mindez miért fontos? Hát azért, mert a kölcsönös barátság jegyében természetesen Joskar-Olában is van egy Szombathely lakótelep, benne a Savaria áruházzal! Hát ezt nekünk látnunk kellett, már csak azért is, mert gyerekkoromban többször is megfordultam a már említett Mari ábécében. (…)

Hallottuk, hogy a városban nagy építkezések folynak, és hogy egy teljesen új városközpontot építettek, ami szép lett. Vagy ha az nem is, de legalább mindenképpen érdekes.

Miután lepakoltuk a holmijainkat, egyből Szombathely felé vettük az utunkat. Már alig vártuk, hogy lássunk egy jó kis szocialista lakótelepet! Utunk odafelé egy, az Erzsébet-hídra hajazó kis gyalogoshídon vezetett át, melynek a túlsó végén a helyi szabadstrand terült el. Nagyon bájos kis hely volt a régimódi vascsövekből készült játszóterével és a fémlemezből formázott, fixen telepített színes napernyőivel. (…)

Maga a lakótelep nem egy különleges alkotás. Az átlagosnál egy kicsit jobb állapotú, de azért mégis csak elég egyhangú lakókörnyezet. A Savaria áruházba sajnos nem tudtunk bemenni, mert az is zárva volt, éppen átépítették. Végül csak pár fotót készítettünk az előtte álló római nőt mintázó szoborral, amelyet a magyarországi Szombathely városa adományozott Joskar-Olának. (…)

A lakótelep után a szomszédos folyóparti területre sétáltunk át, ahol hatalmas erőkkel épül Joskar-Ola új városközpontja. A nagyja már kész van, már birtokba is vették az emberek az új sétányokat, de a déli részen még folyik az építkezés.

A hatalmas városrekonstrukcióba a 2007-es évben kezdtek bele a Mari Köztársaság akkori és az azóta is regnáló elnöke, Leonyid Igorevics Markelov rendelete és elképzelése alapján.

Azt, hogy az ő elképzelései alapján épül a terület, a szó legszorosabb értelmében kell érteni, ugyanis az építészcsapat az ő utasításait követve tervezte meg ezt a városrészt. Az épületeken tulajdonképpen az ő ízlésvilága jelenik meg.

Az elnök úr valószínűleg valamilyen gazdag reneszánsz mecénás helyébe képzelheti magát, aki szabadon szórhatja a közpénzt a számára szimpatikus célokra. Hogy ezt finoman jelezze is a város lakóinak, giccses szobrokkal is telepötyögtette a várost, amelyek megformált alakjai, hogy, hogy nem, szintén épp L. M. monogramú nevet viselnek.”

Természetesen ez messze nem a teljes poszt, inkább csak egy rövid ízelítő, szóval érdemes ide kattintva elolvasni az egészet.

Share.

About Author

Leave A Reply