Szívatás vagy jó poén?

0

Nem kell szégyellni, ha nem ismerős a Didcot név, hiszen maximum arról „nevezetes”, hogy tavaly a „legnormálisabb” angol településnek nevezték ki a statisztikák alapján. Most azonban más miatt került a hírekbe.

Smaragdváros, Középfölde, Sohaország, Gotham, Narnia – hogy ezek hogyan kerülnek egy lapra Didcottal? Nos, úgy, hogy ezen képzeletbeli települések nevei kerültek fel az út menti táblákra Didcot határában.

Külföldre költöznél, de nincs munkád? Válogass a Határátkelőn!

A körforgalmaknál elhelyezett táblákra felvarázsolt feliratok persze jópofák és viccesek, viszont Oxfordshire megye tanácsa szerint megzavarhatják az autósokat, ezért a filmes és könyves nevek megjelenítése vandalizmus.

Ennek ellenére a „helynevek” egy darabig még maradhatnak, lévén Oxfordshire tanácsának van annyi realitásérzéke, hogy azt is közölte, a kátyúk megszüntetése egyelőre még fontosabb.

Didcot polgármestere örült a döntés utóbbi kitételének, mondván a táblák szerinte és a város lakói szerint is ismét az érdeklődés középpontjába helyezték Didcotot.

Bár Jackie Billington megjegyzése elég sokatmondó, a feliratok elkészítését egyelőre senki sem vállalta magára. A helyi média egy huszonéves férfiról írta, hogy mintha látták volna átírni a feliratokat – jegyezte meg a EuroNews.

Megcsinálták az év brexites reklámját

(Fotó: facebook.com/Karl Harris)

Share.

About Author

Leave A Reply