Szia, magyar vagyok

0

Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató Heni írása, ami elég erős keverék ahhoz, hogy bátran ajánljuk nektek. Szerzőnk egyébként Csehországban él, de mai típusfelsorolása szerintem univerzális.

„Öt év távlatából elmondhatom, hogy a honpolgárnak sem könnyű a helyzete, amikor országába idegen érkezik. Tartósan. Ott tanulni. Dolgozni. Élni. Mindenki ebben a szép világban, habitus, neveltetés, tapasztalat és tudás együttes használatával utasít el vagy fogad be tárgyakat, ízeket, eszméket és embereket.

Nem csupán Te kapcsolódsz a közösségbe, hanem a közösség is kapcsolódik Hozzád. Az, hogy ez a kötés mennyire lesz sikeres, a közös találkozási pontok mennyiségétől függ.

Íme, néhány embertípus, akikkel külföldön élő magyarként találkoztam. Benyomásaim és élményeim talán ellensúlyozzák a szerencsétlenül induló alkalmazkodást.

Abszolút elutasító

Köszönöm az összes szentnek, hogy kevés ilyennel volt dolgom. Százból két ember. Ő az, aki akkor sem hajlandó érteni, mit beszélsz az anyanyelvén, ha tökéletes nyelvtani és kiejtésbeli helyességgel használod a szavakat.

Továbbá akkor is viszolyog Tőled, ha Mila Kunis vagy kandušban (cseh népviselet) és illedelmesen udvarolsz neki.

Fahéjas teát akartam vásárolni egy teaboltban. Fahéj csehül (skořice) nem éppen a barátságos szavak csoportjába tartozik nyelvtanulás szempontjából. A ř betű kiejtése olyasféle, mintha a magyar r és magyar zs hangokat egyidejűleg darálnánk. (Próbálkoztok, mi?;-))

Egy cseh barátnőm szerint a csehek 7%-a nem képes helyes ejtésmóddal produkálni. Morcos boltos néni kérdezte is: “ugye maga nem cseh?” Valóban.

Szenvtelen arccal várakozott, hogy talán a tizenötödik sikertelen kísérletem után esetleg tizenhatodszorra világossá válik számára a fahéj. Végül mutattam a mögötte lévő polcon álló üvegcsét, amelyen a skořice felirat virított…

Nemzetfüggő

Mivel a fizimiskám nem országspecifikus, ezért első pillantásra nem dönthető el rólam, hogy kínai vagy kenyai vagyok-e. Eddig véltek már norvégnak, franciának, sőt, spanyolnak is, habár ez utóbbi fura, ugyanis habfehér a bőröm és vörös a hajam. (Csodálkozom amúgy, miért nem került még listára a viking.;-))

A lényeg, hogy találkoztam pár patriótával, akikkel a kellemes csevegés kényelmetlen távolságtartásra váltott, miután szóba került a hazám. Egyébként ezen nem álmélkodom. Nekem is vannak fenntartásaim a saját fajtámmal.

Itt említeném meg, hogy az élet egyik inspiráló érzése, amikor magyarul beszélgetsz a társaddal olyan idegennyelvi közegben, amit értesz, ám a körülötted lévők úgy gondolják: mégsem. Valaki röhög rajtad és azt állítja, biztos ukrán a fehérnép, Te pedig kuncogsz a párodra, hogy biztos nem. Na, tényleg: ukrán is voltam… 😉

Csodabogár-imádó

Mindegy honnan jössz, az a fontos, hogy nem helybeli vagy. Ti is szoktatok templomba járni? Tényleg csak fűszeres kaját főztök? És a slágergyanús: nálatok szocializmus van?

Van egy srác, aki minden alkalommal, ha összefutunk, vígan tudakolja, akkor most magyar-e az anyanyelvem vagy román. Mondjuk ez tényleg szórakoztatóbb, mintha például amerikai lennék. Róluk általában mindenki tudja, hogy coca-cola, Hálaadás, ám Magyarország a mai napig változatos csoda…

Elődjei között…

…vagy barátai között akad magyar. Minden harmadik cseh elmondhatja ezt magáról. Édesapja, nagymamája, dédapja magyar. Pár kifejezés jön is magyarul. A „jó napot” mindegyikük felsorolásában dobogós.

Durva nyelvi jelenség a lány, akinek anyukája magyar, de a csaj nem beszél magyarul. Javára írható azonban, hogy a Csiga-biga gyere ki-t tökéletesen előadja.

Valdemár bácsi osztrák-cseh állampolgár. A második világháború idején járt Pesten, ahogy ő fogalmaz: „…a József Attila utcában megismerkedtem egy Ilonka nevű lánnyal, és még arra emlékszem magyarból, hogy Jó napot…”.

A zeneklubból ismerek egy anyukát. Japán-angol tolmács. Egyetemista korában egy magyar hallgatóval élt közös albérletben. Már nem rémlik neki a magyar nyelv, vagyis de: „…olyan van, hogy paprikás krumpli?” Hogyne. Hogyne. Szívmelengető terefere az ilyen.

Nyelvelő

Amíg nem uraltam a csehet, némettel és/vagy angollal próbálkoztam. (Újdonsült anya, babakocsival hivatalban, üzletben, máshol. Szórtam a teuton és ánglius gyönyörűségeket, mert esetleg…)

Esetleg másfél év után sikerült is levadásznom olyan embert, akivel a non-verbális kommunikáción túl szavakat is váltottam. Szerintem odahaza kukázó Karcsival is előbb folytatok diskurzust (b) irodalmi német nyelven. Részecskegyorsításról (is).

Nálunk az újszülött után még öt nyelvvizsga hagyja el a szülőcsatornát. Ha mégsem: anyja sem tart rá igényt. Cseheknél nyelvvizsga nélkül is lehetsz aszfalt.

Ellenben az már szemfényvesztő vagányság, ha a német nyelvtanár végzettségű ismerős nem tudja dekódolni a Wie geht es dir? klasszikust. Majd az ezt követő heroikus impresszió: cirógatásra született szurikátának vél, amiért csupán társalgási szinten birtoklod a cseh nyelvet. Istennek hála nem burjánzó típus. Azok, akikkel értekezni tudtam angolul, németül, mind toleránsak voltak velem szemben.

Valakije külföldön él

Haladunk a befogadó csoportok felé. Idősebb generáció. Fia, keresztlánya, unokaöccse került másik országba. Van, akinek Csehország sem csokoládé a boldoguláshoz. Nekünk ízlik a cseh csoki.

„Tudom, mit érez édesanyád!” – feleli, ha arról társalgunk, hogy utoljára az akciós plazmatévék idején látogattunk haza. Ő tényleg átéli a szituáció fájdalmas voltát, ha derékzsábával mászol három napig, fogaid közt bébivel, fejeden fostos rugdalózóval, anyád pedig együttérzően segít napi harminckét darab, Kitartás! üzenettel.

Annak, akinek szerettei határokon keltek át, nem kell magyarázni, mit jelent interneten keresztül követni az unoka fejlődését vagy a beteg rokon lábadozását…

Világlátott

Járt már külhonban és nem csak turistaként. Au pair volt Angliában, cserediák Franciaországban, recepciós Németországban, testnevelő tanár Amerikában, hogy említsem néhányukat az ismerőseim köréből.

Rögtön pártfogol. Ismerteti a helyi jellegzetességeket, szokásokat. Hova menjek vásárolni és hova ne. Mit kell feltétlenül kipróbálnom. Kísér ügyeket intézni. Kérned sem kell. Társaságba vezet és dicsér, amiért tanulod az anyanyelvét.

Hálával tartozom a véletlennek, hogy kaptam pár, bicegésemet segítő csehet. Nélkülük nyelhettem volna Dr. Kanapé piruláit.

Maga is idegen

Vigyázni kell velük. Nem úgy működik a dolog, hogy ha Te sem idevalósi, ő sem idevalósi, akkor összeborulás, pusziözön. Nem ütköztem sok bevándorlóval, ám akikkel igen, azt a képet mutatják, minél népszerűbb egy ország a de-jó-lenne-ott-élni ranglistán, annál köcsögebb a szülöttje.

Például a vietnamiak borzasztó kedvesek. Rád köszöntenek, mosolyognak, érdeklődnek. Ezzel ellentétben az ausztrál anyuka akkor sem ismer fel az utcán, ha egyébként hétfőtől péntekig minden reggel egymás mellett vetkőztetitek porontyaitokat az óvodában.

Még egy jó tanács: magyarral ne barátkozz! Először parányit tartózkodik a bratyizástól, majd miután önerőből ösvényt vágsz a sűrű erdőben, hátadra kapaszkodik, és igyekszik sárba taszítani… (Erről bővebben a blogon Magyarbarátság külföldön címmel.)

Végezetül egy botránymondat: Elégikus érzet, hogy az elmúlt öt évben Csehországban több segítőkész, mesterkéletlen vagy pusztán jófej helybeli keresztezte utamat, mint Magyarországon harminc év alatt, holott előbbieknek földije sem vagyok.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Leave A Reply