Személyesen

0

Ha Olaszország, akkor egy kellemes nyári este, kultúra és persze pizza. Tizenöt év nagy idő az ember életében, vajon előfordulhat-e, hogy az olasz pizzéria tulajdonosa meglepetéssel szolgál ennyi idő után? Kiderül Marton Péter egyperceséből, ami ismerőssel megtörtént eset alapján íródott. A helyszín Cervia, Emilia-Romagnában.

Közel 1000 külföldi álláslehetőség egyetlen kattintásra

Marton Péter: Személyesen (novella)

„Tizenöt év telt el, ugyanazokat az utcákat járom, és legalább részben ugyanazok az emberek vesznek körül, mégis minden más, de ha jobban belegondolok, nincs ebben semmi különös, otthon is ugyanezt érzem, megújult az elmúlt tizenöt évben, az sem olyan, mint régen, sőt mintha a korábbiakkal a folytonosság sem volna teljes, mintha megszakadt volna valahol, annyit sem tudok megállapítani, hol, egészen pontosan, hát kicsit csalódottan járom ezeket az utcákat, ma is csak a múló idő tudata jön velem szembe, tart velem, és követ hátulról egyszerre, az érzés ki is merítene egészen, kikezdené a lendületemet, úgyhogy mentő ötletként az a pizzéria jut eszembe, ahová mindig jártam, míg itt dolgoztam Itáliában, majdnem minden este, remélem, az ízek emléke elég élesnek bizonyul, hogy a múltra borult fátylat felhasítsa, ám amikor odaérek, látom, hogy a hely megvan ugyan, de az egész környéket átépítették, mintha a megmaradt portát egészen új épület venné körül, és másik utca, persze betérek most már így is, újra, lesz, ami lesz, a pármai sonka és a rucola csak nem változott, mit tudom én, parizer- és uborkaízűre, bár még ebben is elbizonytalanít, hogy a pult mögött serénykedő tulajdonos és a pincérek sem azok, akik itt dolgoztak hajdanán, akkor pedig nyilván a pizza is más; leülök azért, majd csak hoznak egy használható étlapot, legfeljebb fagyit kérek, gelatóval űzöm a bánatomat, és addig is borongok tovább, mert kicsinek érzem magam ebben a bizonytalan létezésű világban – „a semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog” / „s ont monoton bút, konokon s fájón”, mixelem össze kedvenc költőimet, ahogy annak idején a kedvenc zenéimmel tettem, DJ koromban, fiatalon és bátran, aztán arra kapom fel a fejem, hogy a számomra ismeretlen tulajdonos ül le előttem, előjött a pult mögül, és az asztalra elém teli tányért helyez: „Tessék, mia bella giovanotta! A nyújtott tésztás diavolád ruccola feltéttel, ahogyan tizenöt éve szeretted! Nem voltam benne teljesen biztos hogy te vagy az, de hát nem lehetett más!”, én pedig látom, hogy ő is csakugyan ő maga, kopaszon, pocakkal és szemüvegben, tizenöt év után, de ő maga, személyesen.”

Ha tetszett az írás, akkor egy egész könyvet tölthetsz le Marton Péter novelláiból ingyen ITT, vagy kövesd a Facebook-oldalát friss egypercesekért.

 

„A határátkelők úgyis hazajönnek”

Share.

About Author

Leave A Reply