Szegényen Svájcban: jobb, de szívás

0

Szegénynek lenni Svájcban sem jó, mi több, akár szívásnak is nevezhetnénk még akkor is, ha azért jobb, mint egy szegényebb országban. Legalábbis Vanessa szerint, akit saját bevallása szerint az mentett meg, hogy nagyon jól tudott takarékoskodni és a francia határ közelében élve át tudott járni élelmiszert vásárolni.

„A kaján kívül (abból is mindig a legeslegolcsóbbat vettem) soha nem vásároltam új holmit. Természetesen nem voltam nyaralni, étteremben, moziban és nyilvánvalóan nem volt autóm.

Az enyém nagyon különleges helyzet volt, hiszen miközben a fogyatékossági ellátásomra vártam, a betegbiztosításom lejáróban volt. Mivel beteg voltam, nem kérvényezhettem munkanélküli segélyt.

Így aztán kaptam valamennyi pénzt a megélhetésre „addig is”. Ez az „átmeneti időszak” két évig tartott. A pontos összeg kantononként változik. Én Vaud kantonban éltem Genf mellett, ami az egyik legdrágább környék az országban.

Havi 110 svájci frankot kaptam, emellett fizették a lakbérem, legalábbis azt a részét, amit szükségesnek ítéltek. A lakáshoz tartozott egy garázs is, amitől nem tudtam megszabadulni. Azt nem voltak hajlandók fizetni. Ugyanígy az áramért, a telefonért és a hasonlókért nekem kellett fizetnem.

Persze nem fizetnek akármekkora összeget, nekem óriási mázlim volt, hogy olyan szerződésem volt, ami 1000 frankban határozta meg a lakbért egy olyan helyen, ahol a hasonló lakásokat ennek duplájáért adták ki.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Márpedig 2000 frankot soha nem fizettek volna, így el kellett volna költöznöm, de képtelenség lett volna más helyet találni segélyen élve, így jó eséllyel hajléktalanná váltam volna. Márpedig hajléktalanként nem jár a segély. Így megy ez.

Ja, és még valami: csak akkor segítenek, ha semmid sincs. Nem lehet 4500 franknál több a bankszámládon. Ha van autód, el kell adnod (és persze felélni az abból kapott pénzt).

Ha nyugdíj vagy egyéb megtakarításod volt, azt is fel kell élned egészen addig, amíg semmid sem marad. Ha valami pocsék, ezért eladhatatlan ingatlan van a neveden (mondjuk örökölted), amit nem adhatsz el áron alul, akkor sem segítenek, mert elméletileg egy csomó pénzed van (konkrét esetről beszélek, egy barátommal történt meg).

Szóval ha szegény vagy, mert hatalmas tévéket vettél és állandóan nyaralni jártál, többet költöttél, mint amennyit megkerestél, akkor segítenek. Ha elveszíted a munkád és van némi félretett pénzed a nehéz időkre, akkor ezt először fel kell élned. Nyilván tisztességes dolog így jutalmazni azokat, akik előre gondolkodtak.

Mindez Vaud kantonban történt és megőrjített a gondolat, hogy ha 4 kilométerrel közelebb éltem volna Genfhez, akkor sokkal több pénzt kaptam volna, járhattam volna tanfolyamokra, stb.

Genfben arra is van lehetőség, hogy kifejezetten olcsón vásároljon a segélyen élő ember élelmiszert és ruhákat is fillérekért tudsz ilyen esetben vásárolni az egész családnak. Szóval sok függ attól, hol él az ember.

Mindenesetre a dolog most úgy áll, hogy megkaptam a segélyt, visszamenőleg kifizették ezekre az évekre a támogatást és mivel van egy második biztosításom is, így ugyan még mindig szegény vagyok, de már némi adót is fizetek.”

Share.

About Author

Leave A Reply