Száz nap északon

0

Három évvel ezelőtt Lantos Gábor újságíró 100 napot töltött Észak-Európa országaiban. Kalandjairól a Határátkelőn is beszámolt, most felidézzük az első napok eseményeit.

“Dániába, Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Izlandon, a Feröer-szigeteken és Grönlandon, azaz az északi régió 7 országában. Nuuk-on (Grönland) közelebb leszek az Egyesült Államokhoz, mint Európához, a Spitzbergákon az északi szélesség 79. fokán állok majd, reményeim szerint láthatom a Vaasa-futást (25.000 sífutó egyszerre Svédországban), ülök majd a kutyaszánon a sarki fény alatt és még sorolhatnám.

A szervezés hónapok óta tart. Grönland kivételével minden országban voltam már hosszabb-rövidebb ideig. Az út hívott, mint azokat, akik az El Camino zarándokutat járják végig. Azt pedig, hogy télen megyek, s kiteszem magam az időjárás és a természet viszontagságainak, külön bájt kölcsönöz az egésznek.

arckép.jpg

Voltaképpen azért írtam neked, mert az út szervezése során nagyon sok segítséget kaptam azoktól, akikről ez a blog szól, vagyis az országot már korábban elhagyó honfitársaimtól. Megható ez az egész, komolyan mondom. Megdöntötte bennem azt a tételt, mely szerint külföldön a magyar a magyarnak a farkasa.

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon minek, vagy kinek szól mindez? Esetleg a személyemnek, vagy a foglalkozásomnak? De aztán amikor az altai (Norvégia egyik legészakibb városa) magyarok baráti köre önzetlenül felajánlott egy mobilkártyát, amikor Izlandon élő magyarok szó nélkül segítettek nekem, amikor egy tundrán élő magyar lelkész minden követ megmozgatott azért, hogy 3 napot náluk is lehessek, azt gondoltam, hogy ezek a derék emberek tényleg örülnek annak, hogy egy másik magyar meglátogatja őket.

havas táj.jpg

Hiszen ebben a régióban 99 éjszakát csak az tud eltölteni szállodában, aki megütötte a lottó főnyereményét. Én nem tettem meg ezt, de ez az utazás már maga a főnyeremény. Még el sem indultam, de máris annyi élmény van bennem, ami megtöltene egy könyvet.

És akkor nem szóltam még a helyiekről, azokról az ismeretlen ismerős finn, norvég, svéd, grönlandi emberekről, akik a hónom alá nyúlnak ebben a több mint 3 hónapos időszakban. Mert a meghatottság tényleg elönt, amikor a grönlandi Alexander azt írja, hogy szállás rendben, vár a nuuk-i reptéren. Vagy a finn Aira szó nélkül ajánlja fel muoniói házát, s még ő szabadkozik, hogy esetleg kényelmetlen lehet a számomra. Pedig nem lesz az. Súlyhatár 20 kg a repülések miatt, a könyvek sajnos, itthon maradnak.

A cél? Bemutatni azt a vidéket, amelyről oly keveset tudunk, amelyről a magyarok néhány sztereotípiával azért rendelkeznek. Melyek szerint északon télen hideg van, északon télen sötét van, északon az emberek sokat isznak, a sarkkörön túl nagyon depressziósak, és amúgy minden irtózatosan drága. Ezek az állítások önmagukban kivétel nélkül igazak, bár ami az ivást illeti, húsz évvel ezelőtt rosszabb volt a helyzet arrafelé.

Lantos Feröer.jpg

A célom egy könyv, amely bemutatja a vidéket, az embereket, a tájat, Európa utolsó és a Föld egyik utolsó vadonját. Hálával és köszönettel tartozom feleségemnek, aki szó nélkül, de összeszorított foggal viseli el az én 100 napos kalandozásomat, szüleimnek, akik az alapjait tették le valamikor ennek a vállalkozásnak, munkahelyemnek és vezérigazgatómnak, aki szó nélkül engedett el fizetés nélküli szabadságra, pedig ma Magyarországon ez sem gyakori dolog.”

Share.

About Author

Leave A Reply