Szakítás Pesten, Londonban, Párizsban

0

Harminckét csetelőablak nyitva tartása és négy kommunikációs alkalmazás párhuzamos működtetése közepette olykor elfeledhetjük hol vagyunk és kik vannak körülöttünk — ahogyan történik ez Marton Péter e heti írásának szereplőivel is.

Marton Péter: Kávékabinet (novella)

Aranycsillámmal behintett tejszínhabfalatok fogynak a poharakból – két lány hajol a szomszédos kávézóasztalra helyezett laptop fölé,

látszatra valamiféle projektmunkának tűnik, de gyorsan kiderül, hogy nem az zajlik éppen, előbb cseten, a kibertér éterében, majd azután már telefonbeszélgetésben:

kapcsolják Párizst, ahol a kint tanuló közös barátnő szakítása van folyamatban, és bár a szakítás kizárólag nem-folyamatos jelleggel végezhető és értelmezhető tevékenység, a globális irányítóközpontból ők tanácsokat osztogatnak, hogyan lehetne egy kicsit elnyújtani, és a lepattintott, dobott, elhagyott fél javára fordítani,

„Valami olyasmit kellene írnod neki, ami fáj neki egy kicsit…”, keresik az ihletet, miközben a másik fél is többekkel egyidejűleg csetel, és minden felvetésükre reflexszerűen elvárható reakciókat ecsetel,

ebből áll össze a kép Robinak, aki a sarokban lapul, és hallgatóznia sem kell: a leendő ex immár „mással érzi magát igazán boldognak”, és szerinte „nem működhet ez így tovább mégsem”, amiből figyelemre méltó a „mégsem”, hiszen akkor előkerülhetett ez a téma és a szakítás lehetősége már régen,

a barátnők ezt a kelleténél kicsit hosszasabban ki is elemzik: „Nem ezt nevezik nálunk őszinteségnek – nálunk Vértesszőlősön biztosan nem! De itt van most a Barbi, és mondja, hogy náluk, Pesten sem, sőt Londonban sem. Az persze lehet, hogy ezeknél igen, de ez akkor csakis őt minősíti…”;

uncsi, gondolná Robi, aki ideiglenesen hazánkban tartózkodik, de lélekben már maga is Párizsban jár, oda készül vissza, és elfogja az ennui,

ám ekkor a telefonos segítőket megcsapja az inspiráció szele – a valódi stratégiai támogatás itt kezdődik:
„Írd neki azt, hogy inkább ne lovagoljunk ezen, ha korábban is tudtam volna, mostanra máson lovagolnék!”, hangzik el végre egy igazi jó tanács, és Robi kénytelen elismerni, hogy ez csakugyan ütős válasz lehet, még egy olyan menthetetlen helyzetben is, amilyen ez;

„Micsoda? Leírtad? De hát ez csak vicc volt!”, hallja néhány pillanattal később, és magában már röhög, és azt gondolja, hogy akárki is az a lány a vonal végén, belevaló lány lehet, és jó lenne megismerni, mert bátran és helyesen döntött, már ha csakugyan döntött, és nem csak a rossz helyre gépelt éppen:

„Na, ezt nevezik Párizsban őszinteségnek, függetlenül attól, hogy a megnyilvánulásához hány barátnő és mennyi véletlen kellett”, születik meg benne a konklúzió, és nagyon nyeregben érezné magát, hogy így keni-vágja a dolgokat, amikor SMS-t kap,

„Il faut qu’on parle quand tu reviens!”, üzeni neki a barátnője, Sandrine ( = amikor visszajöttél, beszélnünk kell), és Robit egy cseppet sem vigasztalja így hirtelenjében, hogy az efféle, minden bizonnyal az elbocsátást előkészítő szép üzeneteket Sandrine autonóm módon fogalmazza meg.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Hol a legjobb a gyros?

(Fotó: pixabay.com/rawpixel)

Share.

About Author

Leave A Reply