Szabadság görög módra

0

A szabadság sok mindent jelenthet, akár azt is, hogy az ember elindul egy bringával a városba… különösen, ha éppen szabadságon van, mint a Vaku villan szerzője esetében.

„Félúton kint ül a szupermarket előtt a szakállas öreg pénztáros, akitől egyszer kaptam fél liter rakit, csakúgy, mert a sajátja, kalimérázunk mosolyogva.

Bringázok tovább a jázminillatban (amikor megérkeztem, akkor is épp virágzott, és most megint, úgy fest, 4 havonta tud ilyet), az olívafák alatt, ragyogó késő nyári napfényben, a kanyarokban fel-felcsillan világoskék Földközim.

Eltekerek az autókölcsönző előtt, ahonnan Anyunak béreltem a kocsit, és ahonnan azóta mindig integet a tulaj, plusz, ahol dolgozik a moldáviai srác, aki egyszer visszatette a bringámra a leesett láncot, és ezért másnap beadtam neki egy müzliszeletet.

Beérek a városba, belefutok az ikrek egyik tagjába. Az ikrek voltak az első két hónapom meghatározó társasága, a kollégám bárjában lettek törzsvendégek, két harminc éves srác, picit a város bolondjainak vannak kikiáltva, de semmivel sem zizibbek az átlagnál szerintem, kicsit furcsán beszélnek, de rém jópofák, és jószívűek.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Egyszer szkanderoztattam őket, nagyon nevettem. Megállok vele dumálni, rég látott, igen-igen, nem járok már a kolléga bárjába, mióta rákaptam az írkocsmára, és mióta annyira kimondhatatlanul elegem lett a kollégából, meg a főnökből, és az összes krétai kreténből, de ezt nem mondom, mert rosszul esne neki, és naná, hogy nincs is így.

Inkább elújságolom, hogy ez szabadságom első napja, reggel 10 van, és itt bringázgatok, különösebben nagy tervek nélkül.

Őszintén örül, azt mondja, igyunk egy kávét, de rájövök, hogy mégis van tervem, pénzt tenni a telómra, és hívni az athéni thai nagykövit, úgyhogy passzolom a kávét, amúgy is másnapos szívdobogásban vagyok, inkább narancslé kell majd erre.

Tekerek tovább, a bringakölcsönzős rám mordul (haragszik a főnökömre, így közvetve rám is, de a szeme közben mosolyog, nem veszem túl komolyan), kedvesen holázok neki, még mindig azt hiszi, hogy spanyol vagyok. (…)

Kibicózok a világból, egyszer még a zöldségesembe is belefutok valami lehetetlen helyen, amikor épp egy kavicsos köves kitérőn próbálok átrallyzni egy eddig ismeretlen part felé, ahol végül akkora a szél, hogy mégsem fogok strandolni, ő pedig pecabottal a vállán jön szembe.

Négy hónap alatt elég sok embert megismertem, ilyenkor jövök rá, illetve arra is, hogy mennyire pici ez a hely, mindig ugyanazokat az arcokat látod mindenhol.

Hihetetlen szabadság érzés tölt el, ahogy csak így tekerek toronyiránt, gyönyörű a víz, szeles friss levegő, nagy zöld hegyek szemben, énekelek és vigyorgok.

Valahol belefutok egy táblába, amin azt a gyrosost hirdetik, ahol az első itteni szabadnapomon ettem, és hirtelen rámtör a vágy, hogy ismét elmenjek oda, úgyhogy arra fordulok, és lám, az út szélén itt egy gazdabolt, eszembe jut, hogy Balázs kért padlizsánmagot, mert az anyukája ültetett egyszer görög padlit, és állítólag az a legjobb. Egyetértek, baromi jó itt a padlizsán!

De mi nem jó itt? A zöldség-gyümölcs alapanyag egyszerűen csúcs minőség, évek óta nem ettem ilyen ízű paradicsomot, barackot, dinnyét, mint itt. Szóval mielőtt bemegyek, kiguglizom egy padlizsán fotóját, és miközben mutatom, nagyon bézik kiejtéssel hozzáfűzöm a képhez, hogy magot szeretnék, mire a srác tökéletes angolsággal elkezdi magyarázni, hogy 3 féle padlizsán magja van, melyik milyen, és mikor kell elültetni. Ennyit az előítéleteimről.

Odaérek a gyrososhoz, és pita burgert rendelek, frissen facsart narilével, közben hagyom udvarolni magamnak a pincér srácot (szokásos műsor, unalmas egyébként, mégis jót tesz az ember önbizalmának), és a baromi hangos zenéről is eldumálunk, ami tradicionális krétai, naná. Befalom, fázni kezdek a szélben és árnyékban, fizetek, és visszabringázok a napfényre. Kezd határozottan nyár vége hangulat lenni.”

Aki szeretne még ebből a hangulatból, olvassa el a teljes bejegyzést ide kattintva!

Share.

About Author

Leave A Reply