Svédországban LMBT stadion nyílik

0

Ez lesz az ország első LMBT státuszú sportlétesítménye és olyan befogadóra tervezik, amilyen csak lehetséges. Sport, futball és zenei események is lesznek benne, gender-neutrális WC-k, öltözők kapnak helyet és a személyzetet is kitanítják az LMBT mibenlétéről.

A stadion Uppsala diáknegyedében található és Studenternas a neve. Egy órára van Stockholmtól és minden hozzá tartozó létesítmény befogadó lesz.

„Uppsala város célja, hogy nyitott és befogadó legyen, ahol mindenkinek ugyanolyan jogai és lehetőségei vannak” – indokolta a döntést a város marketingigazgatója.

„Garantálni akarjuk az egyforma bánásmódot minden területen, a nem, a nemi identitás, a nemi önkifejezés és a szexuális orientáció területén is. A stadion csak része az átfogóbb munkánknak” – tette hozzá Danne Eriksson.

A részletes terveket arra, hogy a város az eddiginél is befogadóbb legyen a leszbikusokkal, melegekkel, biszexuálisokkal és transzneműekkel már tavaly megalkották.

A stadiont most éppen felújítják és 2020-ban nyitják meg újra, várhatóan két évvel később nyeri el az LMBT-barát státuszt.

A nemi jogokat tekintve Svédország nagyon haladó ország, ahol a homoszexuális kapcsolatokat már 1944-ben legalizálták. Svédország volt az első, amely 1972-ben engedélyezte a nemváltást.

Az első LMBT-uszodát 2015-ben nyitották meg, queer és transz öltözők is vannak benne, emellett a mozgássérülteknek és azoknak is létesítettek külön öltözőket, akik nem akarnak mások előtt átöltözni.

Chrissy Teigen nagyot ment a mellszívóval

(Látványterv: svt.se)

Share.

About Author

Leave A Reply