Svájc egy amatőr hibával

0

Csilla Kárpátaljáról Budapesten keresztül került Zürichbe, és persze néha ő is elbizonytalanodik abban, hogy jól döntött-e, ezek az időszakok nem tartanak sokáig, mert elég régóta imádja az országot. Élményeiről vlogot is vezet.

„Emlékszem, épp vizsgaidőszak volt, a barátnőmmel a szemünket forgattuk kínunkban, mert nem akart sehogy menni az a tanulás. A diák meg olyan emberfajta, aki bármi mást szívesebben csinál, csak ne kelljen készülnie a másnapi vizsgára.

Így akadt a kezembe egy statisztikai kimutatás Európa országainak minimálbéréről, ahol Svájc magasan vezette az átlagot. 2009-et írtunk. Ha akkor tudom, hogy mire vállalkozom, hanyatt-homlok elfutok ijedtemben a másik irányba. De az ember bölcsen van összerakva, legtöbbször nem lát tovább az orránál.

Nem múló őrület

Teltek-múltak az évek, sikerült az egyik államvizsga, aztán a másik, aztán a harmadik. Svájc-őrületem, ha lehet így mondani, még jobban elterebélyesedett, már az embert is megfertőztem vele, szegény belenyugodott, hogy mi egyszer Svájcban fogunk élni. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak rám hagyta és remélte, hogy majd elmúlik. De nem múlt!

2013-ban járunk, amikor is ösztöndíjasként bekerültem az ELTE Irodalomtudományi Doktori Programjába és Budapestre költöztem. Négy fantasztikus évet töltöttem ott.

Budapest gyönyörű. Ott szereztem jogosítványt, ott alapítottam családot, ott lettem felnőtt. Aztán megszereztem a doktori abszolutóriumot és úgy éreztem, mielőtt belevetem magam a disszertációírásba, szükségem van valami új impulzusra, más feladatokra, mert 3 év doktori képzés eléggé ki tudja ám facsarni az embert, csak mondom.

Főleg, hogy az én csoportomban extra okos volt mindenki, nem volt könnyű és nem is sikerült mindig felérni a szintjükhöz.

Úgy éreztem, hazajöttem

Úgy gondoltam, hogy MOST jött el az ideje Svájcnak. Amikor kijöttem a reptérről az a furcsa érzésem támadt, hogy hazajöttem, pedig még soha nem jártam Zürichben előtte.

Az elmúlt éveket azzal töltöttem, hogy felkutattam minden elérhető tartalmat, ami arról szólt, hogyan kell boldogulni Svájcban, kapcsolatokat építettem, minden blogot elolvastam, amit lehetett megtettem.

Kivéve egy dolgot: németül nem tanultam meg. Amatőr hiba. A külföldre költözés elsőszámú szabálya, hogy ismerd az ország nyelvét.

Amikor kiköltöztem, egy olyan programban vettem részt, ami biztosította számomra a nyelvtanulás lehetőségét és ennek eredményeként jelenleg a felsőfokú nyelvvizsgára készülök.

Na nem svájci németből, jó nekem a hoch deutsch is. Nem azért, mert elvárják valahol, hanem csak a magam számára. Én szeretem a nyelveket, mindenkinek van valami tikkje, nekem ez.

A német a sorban a hatodik nyelv, amit elsajátítottam. harminc éves koromig 10 nyelven akarok beszélni és bele kell húznom, mert már 27 vagyok.

A vlogolás hobbi

Aztán tavaly áprilisban az jutott eszembe, hogy létrehozok egy YouTube-csatornát Külföldiként Külföldön címmel, ahol a svájci hétköznapokat fogom megmutatni a családomnak és a barátaimnak.

Túl nagy elvárásokat ne támasszon senki, fogalmam nincs, hogy kell videót szerkeszteni, de ez a vlogokból ki is derül gyorsan. Hobbinak, egyfajta naplónak jó, meg aztán fejlődik az ember idővel, ez az egyedüli reményem.

A hosszútávú célom, hogy bekerüljek a zürichi egyetem körforgásába, erre törekszem, kapcsolatokat építek, meetingekre járok, rendezvényeken veszek részt – eddig kevés sikerrel.

Rajtam van a rózsaszín szemüveg

Imádom Svájcot, nyilván még rajtam van a rózsaszín szemüveg, az itt töltött másfél évem alatt nem tapasztaltam olyan visszásságokat, amiket másoktól hallok, de egyébként is elég elfogult vagyok.

Nem minden sikerül azonnal, ezt el kell fogadni. Nem mindig megy könnyen. Vannak olyan napjaim, amikor megkérdőjelezem, hogy jó ötlet volt-e 1500 kilométerre otthontól mindent a nulláról kezdeni és hogy megéri-e. De aztán legyintek egyet és azt mondom, ahhh megéri.

Dolgok, amiket utálok Svájcban!

Persze egyiket sem kell komolyan venni, ez inkább csak paródia.

Ha sétálok a járdán, és jön egy autó, az a zebra előtt automatikusan megáll, még akkor is, ha oda sem értem, és eszébe sem jut, hogy nem akarok átmenni az utca másik oldalára.

A vonatokon néma csendben utaznak. Ha valakinek hangosan megszólal a telefonja, a szomszédja már rosszallóan ránéz. A múltkor majdnem elfelejtettem leszállni, mert az álmosító csendben elszundítottam.

Az utcákon sehol egy eldobott szemét – mit rugdossak így magam előtt menet közben?

Állandóan osztogatnak valamit: csokit, croissant, fagyit, kakaót – ki bírja így tartani a diétáját?”

A teljes videót (miként a többit is) Csilla YouTube-csatornáján nézhetitek meg.

Share.

About Author

Leave A Reply