Soros, kapcsolás

0

Vajon eléri-e a magyar média bizonyos részének az agymosása a külföldön élő magyarokat? Ezt a kérdést járja körül Marton Péter szokásos heti írása.

Marton Péter: Soros, kapcsolás (novella)

2017 karácsonya előtt…

Nagy nemzetközi üzletlánchoz tartozó bútoráruház, a pénztár közelében hosszú sor kígyózik: közelegnek az ünnepek, vásárolni vonulnak fel az emberek – András fél szemmel a gyerekeket figyeli, akik (mind a hárman) kihasználják az időt egy kis szaladgálásra, sőt olykor maguk is megvásárlásra érdemesnek ítélt dolgokkal, például világító, mikulássapkás rénszarvassal térnek vissza;

ekkor lép oda hozzájuk az idős férfi;

korábban is előfordult már, hogy éppen itt, ebben az áruházban, a pénztárnál odajött valaki, hogy kuponokat ajánljon fel, elvégre a nagycsaládosoknak segítség ez, a kuponok birtokosa pedig már amúgy sem élne a lehetőséggel, nem költi el őket, csak lejárnak, akkor meg minek tartogatni ezeket – az emberek egy része ilyen helyzetben szeret segíteni;

az idős férfi kezében is kuponok, látszik, hogy hezitál egy kicsit, talán még nem csinált ilyet;

András nem az a bizalmaskodó típus, de hogy hamarabb túlessenek a dolgon, rámosolyog, ne aggódjon, nincs ebben semmi különös;

„Vannak ezek a kuponjaim…”, kezdi a leendő jótevő, de újfent elbizonytalanodik, úgyhogy András igyekszik határozottabban rávezetni: „És már nincs rájuk szüksége?”, kérdi, mire a másik arckifejezése megváltozik – ravaszkodóvá lesz, fogalmazódik meg Andrásban a dolog;

„Készpénzre váltanám be őket”, mondja most a férfi, András pedig önkéntelenül is felröhög, „Hát aztán, az mire volna jó nekem?”, tudakolná, de még végig sem mondta ezt, a másik rákontráz: „Na ne szórakozzál, Soroskám!”;

néhány másodpercig András nem bír megszólalni, előbb azért, mert arra gondol, milyen fura kifejezése ez a sorban állásnak, aztán pedig mert kapcsol, hogy Magyarország, 2017, tehát a „soroskám” csak egy dolgot jelenthet: „Soroskámat”, nagy S-sel;

közben a másik nem szól, talán mert arra számít, hogy ennyi idő alatt ő majd jobb belátásra tér;

„Ha nyerészkedésről beszél, azt pont maga műveli most”, mondja aztán András, de csak azzal a szándékkal, hogy emelt fővel továbbálljon, és halad is előre a sorral;

a kupongazda áll egy helyben, mered rá értetlenül, végül utána kiált, érezhető indulattal, de szerencsére egy tehetetlen ember indulatával: „És most micsinájjak ezekkel? Holnap megyek vissza Skóciába, nekem nem kellenek!”;

felbukkan a képben Ábel, András négyéves kisfia, apjára függeszti a szemét, úgy kérdi vékony hangján: „Ő bolond?”;

„Az hát”, válaszolja apa;

„De miééért?”, folytatja az ügyben a nyomozást Ábel;

„Hát, Skóciára nem fognám a dolgot”, zár ki egyet a lehetséges gyanúsítottak közül András.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Belorusz kolbász

Share.

About Author

Leave A Reply