„Sokkal nyitottabb lettem”

0

Milyen volt megbirkózni a kihívásokkal és a honvággyal, a kultúrsokk jelenségével egy kis angliai városkában? Ibolya lassan öt éve él a szigetországban, és mint írta, könnyen mentek a kezdetek is.

„Először is furcsa volt megérkezni egy idegen országba teljesen egyedül, de a kezdeti nehézségek ellenére hamar beilleszkedtem. Mindig is utazni szerettem volna, más kultúrát megismerni, de azért nekem is meg kellett küzdeni az otthon hiányával.

Amikor tehetem, hazautazom a családomhoz vagy ők látogatnak meg. Ez főleg a karácsonyi forgatagra igaz, szeretem velük tölteni az ünnepeket, fontos számomra, hogy a szeretteim körében legyek.

Mutass be a Brexitnek! Válogass angliai álláslehetőségek közül!

Jelenleg egy kis angliai városba kerültem, ahol jó érzés volt megtapasztalni, hogy a kemény kitartó munkának van eredménye. A helyiek szerencsére nagyon barátságosak, így könnyedén kezdeményeznek beszélgetéseket számukra ismeretlen emberekkel. Ilyenkor persze a fő téma az időjárás.

A sztereotípiák ellenére nem mindig esik az eső, mondhatni kellemes az időjárás, inkább olyan mintha az ősz és a tavasz váltaná egymást. Nehéz volt megszokni a baloldali vezetést is, de most már az a furcsa, amikor haza megyek, és nagyon figyelnem kell nehogy átmenjek a másik sávba.

Meglepő volt számomra, hogy különféle nemzetiségek élnek itt és mindenkinek más akcentusa van, ami elsőre nehéz volt megérteni. Ezzel kapcsolatban rájöttem, hogy ha valaki a nyelvet szeretné elsajátítani, nem elég az iskolában tanultak használata, mivel a szlengkifejezéseket nem tanítják otthon.

Szerintem az angolok nagy többsége igekötőként használja a jól ismert „Sorry-t”. Nem lehet megszámolni, hányszor kérnek elnézését. Nem rohannak, nem sietnek, rendkívül nyugodtak és mindig van idejük meginni egy tejes teát. Amit magamon észrevettem, hogy sokkal nyitottabb lettem, a nyelvtudásom pedig rengeteg fejlődött.”

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Share.

About Author

Leave A Reply