“Soha ilyen boldog nem voltam, mint itt és most”

0

Az ember néha a legváratlanabb helyeken érzi úgy, hogy hazaérkezett. Sokszor olyan helyek ezek, amelyekre korábban soha nem gondolt volna. Így járt a My Seven Worlds bloggere is.

„Évekig mozogtam Európán belül, de sehol sem éreztem azt, hogy önmagam lehetek. Így eljött a nap, amikor úgy döntöttem, hogy feladom az addigi életstílusomat és hátizsákkal körbejárom Latin-Amerikát.

Így történt, hogy a 2016-os nagy kalandom végén megérkeztem Mexikóba. Ismeritek azt a bizonyos pillanatot a filmekben, amikor zenei aláfestés mellett a főhős hirtelen megvilágosodik? Pont ez történt velem is, abban a pillanatban, ahogy kiléptem a reptérről, tudtam, hogy hazaértem. (…)

Sosem jártam még itt, akkor mégis honnan tudtam, hogy nekem ez az otthonom? Jó kérdés. Tulajdonképpen megmagyarázhatatlan, az egész csak egy érzés volt.

Korábban annyit tudtam erről az országról, amit a tévében hallottam, interneten olvastam: sok a drog, komoly problémát jelent az embercsempészet, szeretik a tequilát meg a tacot. Ez nem sok, igaz?

Szívesen kalandoznál külföldön, de kellene hozzá egy jó állás? Válogass itt!

De már útközben megtanultam, hogy csak a saját tapasztalatim alapján alkossak véleményt. Egy életre szóló kalandból maradtam volna ki, ha hallgatok a médiára és hagyom magam eltántorítani ezektől a fantasztikus helyektől.

Az élet úgy hozta, hogy Playa del Carmen városában horgonyoztam le és életemben először nem érzek folyamatos késztetést az utazásra, az út folytatására. Közel sincs kolbászból a kerítés, de akkor miért jobb itt, mint Magyarországon? (…)

Latin-Amerikában megtanultam bízni az emberekben. Hiába tanították otthon, hogy ne álljak szóba idegenekkel, szerettem velük ismerkedni és Mexikóban mindenki megszólít hátsó szándék nélkül is. Persze van, aki pénzt kér vagy el akar adni valamit, de sokan csak kíváncsiak, hogy honnan jöttem, és mit keresek itt.

Imádom, hogy nincsenek fizikai korlátok. Gond nélkül megérintenek az emberek, amikor hozzám beszélnek és ez fordítva is így működik. Mikor nézegetem az étlapot egy helyi kis tacos előtt, a tulaj átkarol és vagy angolul, vagy spanyolul üdvözöl, hogy „hello barátom, mi járatban? Gyere, megmutatom, hogy miket főzünk itt”.

Félelem nélkül meg merik fogni a vállamat, amikor köszöntenek, akik fiatalabbak, azok pedig egyből megölelnek. Jómagam is nagy rajongója vagyok a fizikai korlátok lebontásának, így persze, hogy ez tetszik a kultúrájukban.

Ezenkívül a sok napsütés és a csodaszép tengerpart óriási befolyással bír az ember hangulatára. Rengeteg mosolyt látok az utcán, nevetést, játékot. Felszabadultan kifejezik az érzéseiket.

Engem egyszer Budapesten kizavartak egy élelmiszer boltból, mert túl hangosan nevettem. Tudom, hogy nem ez az átlag, de akkor látogattam haza 1 év Latin-Amerika után, így nagyon arcon vágott az élmény.

Magyarként idő kellett, hogy megszokjam, itt sosincs csend. Az étteremben, a tengerparton, a lakóházban, mindenhol hallom a zenét és a hangos beszélgetéseket.

Először az őrületbe kergettek ezzel, aztán megértettem, hogy itt őszintén kifejezhették magukat. Nem kellett attól félniük, hogy valaki rájuk szól majd, mert éppen önmagukként viselkednek. Nem kellett kontrollálniuk a személyiségüket. (…)

Egész nap sorolhatnám, hogy mit nem szeretek Mexikóban. Nincsen iható csapvíz, sokszor hasmenésem van, elkapok ezt-azt, mindenki késik, nem európai logika szerint gondolkodnak, ha valami elromlik, heteket kell várni arra, hogy valaki megjavítsa, nem lehet sok mindent kapni, vannak olyan részek, amik nagyon veszélyesek, amióta itt élek volt 2 lövöldözés a városban, néha megpróbálnak átverni, a bürokrácia sokkal nagyobb fejfájás, mint Magyarországon…stb.

Mexikó korántsem tökéletes és millió dolog hiányzik otthonról. De mindennek ellenére soha ilyen boldog nem voltam, mint itt és most, minden megpróbáltatás ellenére szeretem a latin országokat.”

A teljes, jóval hosszabb posztot sok fotóval itt találjátok, ne hagyjátok ki!

Az légy, aki vagy

Share.

About Author

Leave A Reply