Sírva fakadtam, amikor nekiálltam angolozni

0

Ötven fölött nekivágni a külföldi életnek még akkor sem könnyű, ha az ember nem kényszerből teszi ezt. Sokkal nehezebb lehet viszont megélni, ha egy válással és kilátástalannak tetsző anyagi helyzetben kell ezt meglépni, miként tette azt Nagy Éva, aki két éve, 57 évesen költözött Izlandra.

„57 évesen már egészen mély gyökereink vannak, ezeket a szó szoros értelmében ki kellett tépnem” – mesélte az Erdélyből származó gépészmérnök végzettségű Éva, aki évtizedekig élt Magyarországon, és dolgozott férjével közös cégében könyvelőként.

Házassága vége munkahelye elvesztését is jelentette, ezért Éva pár hónapra titkárnő, majd pénztáros lett. A kiköltözése előtti tíz évet pedig ügyfélszolgálatosként töltötte.

Tavalyelőtt februárban azonban kirúgták, de Éva ezt nem is bánta, mert minden nap gyomorgörccsel indult dolgozni. A február és május közötti bő két hónapban született meg a döntés, hogy hiába közelít lassan a nyugdíjhoz, ő inkább elköltözik az országból. Izlandot választotta, mert a fia akkor már évek óta ott élt.

„Olyan rossz állapotban voltam, hogy a kirúgásom előtt a fiam már többször határozottan felszólított, hogy menjek ki, és hagyjam itt a francba azt a munkahelyet, ahol megbecsülés helyett csak a folyamatos csesztetést kapom” – mesélte az Abcúgnak Éva, akit nem sokkal később kirúgtak.

„Ez után volt az, hogy eldöntöttem: semmi értelme Magyarországon ücsörögni, ebből a szürkeségből csak ilyen drasztikusan tudok kilépni, és nem volt kizárva, hogy Izlandon talán még jobban is fogom érezni magam” – tette hozzá.

„Amit most kidobok, az már sosem lesz az enyém”

Nem kis nehézséget jelentett, hogy egyáltalán nem beszélt angolul, így muszáj volt a maradék spórolt pénzén beiratkozni egy nyelvtanfolyamra. Aztán jött egy még nehezebb szakasz: a pakolás.

„Aztán kezdtem összepakolni, ami nem csak annyit jelentett, hogy dobozolok, hanem leginkább a fejemben rendezni a gondolatokat. Például, hogy mi legyen az autómmal, hova tegyem a bútorokat” – mondta.

„Körbenézel a lakásodban, és olyan dolgokat látsz, amik évtizedek óta veled vannak. Irtó nehéz úgy szelektálni, hogy tudom: amit most kidobok, az már sosem lesz az enyém. Tudtam, hogy két bőrönd és összesen 42 kiló, amit vihetek” – mesélte Éva.

Az angol nyelv miatti szorongása nem ért fel azzal, amit beteg édesanyja miatt érzett. Azt mondja, ha a lánya és családja nem vállalta volna, hogy gondját viselik a nagymamának, biztosan nem indul el.

Az első állomás: a csirkefeldolgozó

De elindult, és kinyílt előtte a világ, bár az első hetekben főleg otthon ült, és azon gondolkodott, hogy visszaköltözik Magyarországra, a fia azonban bíztatta, hogy nem lesz semmi baj.

Nem is lett, kiérkezése után három héttel Éva már egy csirkefeldolgozó üzemben dolgozott. Két évet húzott le főleg lengyel nők között, így ha sok mindenre jó is volt ez a munkahely, arra biztosan nem, hogy az angol nyelvtudását felhozza.

Annak ellenére, hogy a körülmények sokszor nem voltak ideálisak, Éva szeretett ott dolgozni. „Általában 5-6 fok volt, és főleg fiatal lengyel nők voltak a munkatársaim, ami sajnos nem könnyítette meg a beilleszkedésemet. Mondjuk a legidősebb még így sem én voltam, hanem egy 76 éves nő”.

„Boldogabb vagyok”

Éva most abban a szállodában dolgozik reggeliztetőként és néha takarítóként, ahol korábban a fia is. Havi félmillió forintnak megfelelő izlandi koronát keres, és bár jóval drágább az élet, mint Magyarországon, még így is szépen tud spórolni. Rendezte az itthoni adósságait, és már haza is tudott utazni.

Amíg az ügyfélszolgálaton dolgozott, nagyjából 20-25 ezer forintja maradt egy hónapban enni és minden másra, miután mindent kifizetett.

Mégsem ez a legfontosabb. Élete egyik legnagyobb élményének tartja, hogy a koppenhágai reptéren várakozva összebarátkozott egy líbiai orvossal, akivel három órán keresztül angolul beszélgettek.

„Nagyon vágyom haza, az az egy hónap, amit otthon voltam tavasszal, fantasztikus volt. Fájó szívvel jöttem vissza a tomboló télbe a magyar tulipánok közül. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy boldogabb vagyok. Lehetségesnek tartok olyan dolgokat, amikről régebben álmodozni sem mertem. Azt tervezem például, hogy elutazom egyedül Párizsba vagy Londonba. Én, aki a magyaron kívül soha egy szót sem beszélt más nyelven” – mesélte.

Share.

About Author

Leave A Reply