Rosszul sült el a poénból elvégeztetett DNS-teszt

2

Ha az ember unatkozik, sok mindent csinálhat, hogy szórakoztassa magát – a DNS-teszt talán nincs az elsők között a sorban. Egy brit pár azonban úgy döntött, a vizsgálattal próbál megtudni többet a családfáról, ám a nem várt eredmény nem várt következményekkel járt.

„A barátnőmmel úgy gondoltuk, vicces lenne, ha DNS-tesztet csináltatnák, hogy több dolog derüljön ki az őseinkről. Tényleg sok információval látnak el minket” – mondta a 26 éves férfi, miután felkeresték az egyik erre szakosodott céget.

„Vicces is volt egy darabig, de aztán kiderült valami, ami végül azt eredményezte, hogy elveszítettem a barátnőmet. Volt néhány név a családfán, akikről nem tudtam semmit, és egy kis keresgélés után kiderült, hogy az egyik ősöm egy hírhedt sorozatgyilkos volt” – tette hozzá.

A férfi családja is tudott erről a rokoni kapcsolatról, de megpróbálták eltávolítani magukat a bűnös rokontól, ezért nem is szóltak róla.

A barátnőjét azonban annyira zavarta mindez, hogy nem tudott rajta túllépni, és végül szakított a férfival.

„Azt mondta, hogy nagyon szeret, de attól a ténytől, hogy egy ennyire ördögi emberhez van közöm, teljesen másként néz rám” – panaszolta az érintett férfi.

Hogyan lépjünk túl egy szörnyű szakításon?

Share.

About Author

2 hozzászólás

  1. És az milyen érzés amikor megtudod, hogy az egyik ősöd anno megölte a másikat? Tehát egyszerre vagy a bűnös és az áldozat leszármazottja is.

  2. Szerintem egy ember a saját tetteiért, saját viselkedéséért felelős. Azért nem, hogy más emberek, akiknek a viselkedését nem tudná befolyásolni, mit tettek vagy tesznek. Azért meg aztán végképp nem, hogy olyan emberek mit tettek egykor, akik nem is éltek már akkor, amikor ő megszületett…

Leave A Reply