Rossz hír az Angliába vágyóknak

0

Ha valaki az angliai munkavállaláson gondolkodik, jobban teszi, ha siet, mert újabb fordulat történt: Theresa May kormányfő kissé váratlant nyilatkozott, ami ráadásul némileg szembemegy azzal, amiben megállapodott az Európai Unióval.

A brit miniszterelnök azt találta mondani kínai látogatásán, hogy bizony különbség lesz a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési és munkavállalási jogosultságai között.

A BBC szerint Theresa May azt mondta, amikor London decemberben megállapodott az Európai Unióval a brit kilépés feltételeiről, köztük az uniós állampolgárok jogosultságairól, ezt abból a meggondolásból kiindulva tette, hogy azoknak, akik még a brit EU-tagság idején érkeznek Nagy-Britanniába, „vannak bizonyos elvárásaik” az őket megillető jövőbeni jogosultságokkal kapcsolatban.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

A brit kormányfő szerint éppen ezért helyénvaló döntés volt, hogy a Brexit idején már Nagy-Britanniában tartózkodó EU-állampolgárok a brit kilépés után is folytathatják addigi életvitelüket.

Azok azonban, akik a brit EU-tagság 2019 márciusában várható megszűnése után érkeznek, már más lesz a helyzetük, mivel tudatában lesznek annak, hogy Nagy-Britannia akkor már nem lesz az EU tagja – mondta a brit miniszterelnök.

Márpedig az EU-val abban egyeztek meg, hogy Nagy-Britannia az átmeneti időszakban a jelenlegi gyakorlattal azonos módon érvényesíti az uniós szabadságjogokat, köztük az EU-állampolgárok letelepedési jogosultságait.

Angol iskola egy magyar tanár szemével

Share.

About Author

Leave A Reply