Róma egészen extrém módon

0

Nem akármilyen kaland részesei lehetünk ma, hiszen sokféle úton és módon lehet eljutni Rómába, de szamár társaságában szerintem még kevesen próbálták. Nem úgy a Rolandante blog szerzője.

„December végére már négy hónapos menetelés állt mögöttem, hogy végül Szent Péter sírja előtt köszönthessem a Fény születését (és most kivételesen nem a szódásszifonból szörpre eresztett italra gondolok).

Barcelonából stoppoltam Toulouse városába még szeptember elején. Összeszedtem a környékről Rocinantét és macskák rágta málháját, varázs lószállító hintón száz kilométerrel napkeletnek teleportáltattam magunkat, és hanyag, de kezelhető rendszert rittyentve szamár-ember párosunk köré, felvettem a Santiagóból indított, hónapokkal azelőtt félbe szakadt római zarándoklat fonalát. (…)

Így szeltük át Dél-Franciaországot.

Talián földön is állatok az urak: harmadik típusú találkozásokkal tarkított az út, ellentmondásos a közeg, de a dolce vita elvitathatatlan. Működik és tetszik.

Még jobb lenne, ha nem próbálnák agresszív, városi állatvédők esőkabátos csivaváikkal az ölükben elszakítani tőlem a jószágot, azt fröcsögvén derűs arcomba, hogyan kell szerintük szamarat tartani; de azért így sem rossz. (…)

Rocinante december 20-án még csak Viterbo belvárosának díszkövezetén simókázott végig vaspatkóival, amik az adott talajon korcsolyaként funkcionálnak. Becslésem szerint mintegy 0km/h sebességgel hasította a város karácsonyi vásárának légterét.

Le kell vetetni a patkóit, mielőtt Rómába érünk, mert – korabeli etruszk megfigyelés szerint – minél nagyobb a város, annál több a díszkőborítás. Addig ráadásul még hátravan vagy 85 kilométer, amit nem lenne rossz karácsonyig abszolválni. Van dolog.

Éjjel is menés, eltévedés.

A megtalált útalternatívára rá van vágva az erdő. Éjszaka az nem praktikus, de viszont nappal sem lesz az, úgy gondolom. Sebaj, itt alszunk a kopár hegyen. Hátha nem jönnek farkasok. (…)

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

Reggel egy arra kóválygó vadász segített visszatalálni a követni kívánt Via Francigenára, ami egyébiránt egy csoda, egy szentség, mely vezet és gondoskodik, de estére a sár- és ködfaktor miatt ismét le kellett róla térnünk.

Menjünk a vaksötét főúton! Az ekkora ködben és ilyen gyéren kivilágítva mindig jó ötlet, különösen csípős, téli éjszakákon. Akkor menjünk, hátha le is van fagyva itt-ott…

Még éjfél előtt angyalok látogattak meg minket az úton. Szózatot hallattak felénk: „Veszélyes úton jártok, háljatok itt, és induljatok holnap”. Viccesen pászos nadrágot és militáns kinézetű csizmát viseltek, a kocsijukra meg az volt írva, hogy „CARABINIERI”. (…)

Hajnalra az ég kitisztult. Ronciglione városka pékje nem esett éppen útba, de mi eltévedtünk a városban, úgyhogy útba ejtettük. Véletlenek továbbra sem léteznek: a pirkadat ipari mennyiségű ajándék pékáruval és optimizmusfakasztó verőfénnyel köszöntött minket. Ára: imádkozni Rómában a pékért, hálát adni az Úrnak a Napért.

Listára felírva. Kaptunk már eddig is megelőlegezett római imák fejében minden földi jót; az olaszok jó üzletemberek: földi jóért égi jót.

A várost elhagyva az autóút is simókázós anyagúra vált, szamárpatkók számára ismét csak közlekedhetetlen. Ekkorra az egyik már le is járt a patájáról, az meg úgy megint csak nem praktikus; de hiába a nehézségek, az optimizmus ekkorra már fakasztva volt.

El tudjuk mi távolítani a patkót? Szerszám híján aligha, úgyhogy afféle kelet-európai módszertannal csak úgy a lábára kötöttük.

Néhány kilométer után keresztezte az utat a Francigena jelzése, ami egy ismeretlen „variante” útvonalra térített minket. Korcsolyapályán 60 kilométer még a cél, ezen a zarándokút-alternatíván meg kitudja. De legalább biztosan Rómába vezet, mint minden út, úgyhogy hajrá.

December 23-a délelőtt volt ekkor, és ha a carabinieri hekusangyalok nem állítottak volna meg előző éjjel, még sötétben zúztunk volna át a ködös tájon, észre sem véve istenadta oázisunkat, a Montecaballi lovasfarmot.

Ez az, itt fogják levenni Rocinante patkóit a kedves lovasemberek, gondoltuk, és bebicegtünk szamarastul a lovak földjére, ami a bentlakó állatok felől heves érdeklődést, a velük dolgozó emberek szájából pedig sok-sok olaszul beszélést eredményezett. (…)

Az új terv szerint szentestére szerettünk volna az Örök Városba érni, mintha csak a Római Birodalom népszámlálására igyekeznénk. Nyelvi szempontból én parasztolasszal támadok, ami annyit jelent, hogy nem használok nyelvtant, cserébe annál több spanyol s angol szót, valamint nemzetközi gesztusokat: „Jaj, édes jó Madonnácskám, könyörülj szegény bambinóidon, hát mi lesz velünk, ha nem számolnak bele a népbe?!”

Érkezésünk hírére lópásztorok járultak színünk elé. Egyikük mozzarellát hozott egy zacskó sajtlében, másikuk édességekkel halmozott el, a harmadik abrakot tárazott be a szamárnak. Végül a kedvenc kispásztorunk hozta legféltettebb kincsét: sört.

Megjelent aztán a lószálló tulajdonosa, Tomasso úr, aki – méltóan apostoli nevéhez – a Szentlélektől megszállva nyelveken szólott, méghozzá nagyon kedveseket. Maradhatunk ott, ameddig csak szeretnénk, nyitva hagy nekünk meg a szamárnak is egy-egy karámot. (…)

Emanuele volt az a sofőr, aki hajlandó volt Tomasso állatszállító verdáját december 23-a aranyvasárnapján is elvezetni Róma külvárosáig – ingyen. Tomasso úr karácsonyi ajándéka Emmánuel, melynek jelentése: „velünk az Isten”. Ez a Messiás neve. (Tényleg így hívták a sofőrcsávót.) A verdát két oldalán arany üstökös díszítette.

Hála érzésével való elárasztás minősített esete történék.”

Hogy mi történt aztán Rómában, az kiderül az eredeti írásból.

Vennél lakást egy olasz kisvárosban 300 forintért?

Share.

About Author

Leave A Reply