Ramadán magyarként

0

Pár napja ért véget a Ramadán, úgyhogy érdemes egy kicsit visszapillantani a hétköznapokba, hiszen talán nem is olyan egyszerű megérteni, miként lehet ünnepként megélni egy 30 napos böjtöt. Az Isztambul kalandok segítségével sikerülni fog.

„Éjjel fél 3 van. És sötét van. Meg fúj a szél… (…) Na jó. Kezdjük. Ideje reggelizni. Nemsokára felkel a nap, és tényleg világos lesz. Addig viszont még meg kell ennünk ezt a dinnyét, azt a tál sülkrumplit, azt a két pidét, meg minden mást, amit csak találunk az asztalon.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az iszlám eredetileg egy sivatagi vallás, ami a 7. században, az akkori környezetben alakult ki. Az ő esetükben teljesen természetes volt, hogy napkeltétől napnyugtáig kint vannak a pusztában, minimális élelemmel és vízzel. Ráadásul az se mindegy, hogy milyen messze vagyunk az egyenlítőtől.

Mekkában, a vallási központban az önmegtartóztatás hajnali 4:17-től esti 19:01-ig tart. Ez összesen 14 óra és 44 perc.

Mivel nyár van (legalábbis naptárilag, bár itt most éppen nem esik a hó), így északra haladva a nappali böjt ideje egyre hosszabb lesz. Isztambulban pl. hajnali 3:46-tól este 20:26-ig tart. Ez összesen 16 óra és 40 perc. Majdnem 2 órával több, mint Mekkában.

Budapesten már 3:25-től 20:26-ig tart, ami 17 óra és 1 perc. Berlinben 3:27-től 21:09-ig, ami 17 óra és 42 perc. A kedvencünk pedig Izland (Reykjavík), ahol 3:42-től 23:55-ig tart a böjt. Ez 20:13 perc. Ez azért már tényleg erőpróbáló!

Bármennyire is úgy látszik, hogy ez a hosszú étlen-szomjan maradás nagyon nehéz, főleg a nyári melegben, valójában egészen jól meg lehet szokni. Persze vannak olyan időszakok, amikor az ember legszívesebben elmerülne egy kád vízben, vagy fejest ugrana a kútba…

De a böjt 30 napja sokkal inkább egy edzésre hasonlít. És miután túl vagyunk az első néhány napon, utána már egyszerűen csak nehéz… De nem kibírhatatlan.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!!

A napközbeni böjttel szemben – amikor leginkább csak zombiként valahogy elvagyunk estig – az éjszaka sokkal izgalmasabb.

Ne feledjük, hogy mindez valójában egy ünnep. Olyan, mint a Húsvét. Hangulatában pedig inkább a Karácsonyra emlékeztet. Egy 30 napig tartó karácsonyra.

És ahogy a Húsvétról is elsősorban az ünnep jut eszünkbe, és nem a böjt, ugyan ez igaz az Ramadánról is. A törökök pont ugyan úgy örülnek neki, mint a gyerekek a karácsonynak. Pedig se ajándék, se karácsonyfa nincs benne.

Az emberek leginkább az ünnepi vacsorákra és reggelikre gondolnak a Ramadán kapcsán. Mégpedig mindez 30 napon keresztül. Ami azért elég komoly kihívás elé állítja a háziasszonyokat.

Nem is beszélve arról, hogy az ételt nem lehet megkóstolni. Így leginkább csak a tapasztalat és a remény dönti el, hogy minden megfőtt-e rendesen, és a fűszerek mennyiségével sincsenek problémák.

De igazándiból még fontosabb, hogy az emberek együtt vannak. Ebben a 30 napban az emberek felkeresik a régen látott ismerősöket is, és elhívják egy iftar vacsorára. Ez nagyjából azzal egyezik meg, mintha valaki meghívunk Karácsony másnapján ebédre, vacsorára.

Míg más alkalmakkor hatalmas közösségi vacsorákon vesznek részt. Ha jó az idő, akkor a parkok megtelnek. Pl. a Kék Mecset környékén több ezer ember piknikezik, és várja az estét jelző ezánt.

Ez egy igazán nagyszabású közösségi esemény, ahol a vacsorán kívül más szórakozási formák is megjelennek. Legnépszerűbb a klasszikus árnyjáték, a Karagöz.

Amikor pedig véget ér a böjt 30 napja, akkor kezdődik az igazi nagy együttlétek. A Cukor Ünnep (mert végre lehet enni megállás nélkül) a rokonokról szól. Ilyenkor a kiterjedt család felkeresi a legidősebb családtagot, hogy együtt ünnepeljenek.

Ez egyúttal azért is érdekes, mert a nagyszülők jellemzően a hegyi falvakban élnek (Isztambul 15 millió lakosából 11 millió első vagy második generációs isztambuli).

Így majdnem az egész város felkerekedik, hogy meglátogassa a nagypapát, nagymamát. Csakhogy geológiai okokból csak 1 autópálya van, ami Isztambult összeköti Anatóliával. Ebben az időszakban nem ritkák a 10 órás kocsisorok sem.

Tehát láthatjuk, hogy a 30 napos böjt azért mégsem csak a koplalásról szól. Sokkal inkább a családról, barátokról, közösségről. És a szegényekről, akikről bővebben is fogok írni. De tényleg! Becs szó!

De azért mégis… 30 napon keresztül mégiscsak a nap java részében nem eszünk, nem iszunk. Hogy lehet ezt kibírni?

A szervezet ehhez elég könnyen hozzászokik. Csak az első 2-3 nap a nehéz, utána már bele lehet jönni. Ráadásul ez az egész olyan, mint egy tréning. Az első nap végén az ember alig várja, hogy egyen valamit, majd este mindenfélével jó alaposan teletömi a gyomrát (kérdezhetnénk, hogy nem álszentség ez???).

De ez utána fokozatosan csökken. És mire eljutunk a 30. nap végére, addigra bőven elég lesz 1-2 szelet kenyér, gyümölcs, meg ilyenek. Sőt! A Ramadán végeztével az ember nem tér vissza azonnal a korábbi pazarló életmódra.

Így, hogy tudja, mennyit is ér egy csepp víz, egy falat kenyér, az elkövetkező időszakban minderre sokkal jobban odafigyel. Ahogy az embertársaira is.

Persze azért ahogy közeledik a naplemente, úgy lesznek az emberek egyre idegesebbek. Olyankor már mindenki nagyon menne haza. Vagy legalább egy étterembe beülne, ahol végre ehet és ihat. Így ebben az időszakban a sofőrök lazábban veszik a szabályokat, és többet dudálnak. Hihetetlen, de tényleg tudnak többet dudálni!

Főleg az utolsó percek az érdekesek. Aki nem ért haza, az minden-mindegy alapon keresi azt a helyet, ahova még beférhet. Láttam olyat, hogy a villamost hagyta ott a sofőr az út közepén.”

A teljes (egyébként nagyon érdekes) posztot itt olvashatjátok el.

(Fotó: Subcommandante)

Share.

About Author

Leave A Reply