Portugáliai nyaralás

0

Egy portugáliai nyaralás élményei következnek a Frankfurti mesék blog tálalásában. Akad egy-két olyan tanács is, amit érdemes megfontolni.

„Minden országnak meg van a maga ritmusa és hangulata. Ha szánunk arra időt, hogy megfigyeljük a helyieket, sétálgassunk, beüljünk egy kávézóba, akkor hamar ráérzünk a hely alaphangulatára. Nekem Portugália a nyugalom országa lett, már a repülőről leszállva átjárt az a fajta boldog kiegyensúlyozottság, amely legtöbbször a nyaralás után szokott.

Ez a belazult, tudatmódosult állapot nem csak ránk volt jellemző, a többi turista ugyancsak Buddha nyugalmával vette tudomásul, hogy a nyaralásuk első három és fél óráját az autókölcsönző sorban ácsorogva töltik majd. (…)

Jó tanács, hiába tűnik olcsóbbnak, ne foglaljatok ismeretlen cégnél, mert a végén úgyis ugyanannyit kell fizetni a bújtatott költségek miatt, mintha egy ismert márkával kötünk szerződést.

Mivel ők fele annyiért kínálták az autót, mint a többiek, mindenki itt foglalt, ezért hiába dolgozott 5 ember is a pultban szünet nélkül, akkora káosz  és szervezetlenség volt, hogy három és fél órát várakoztunk a sorban állva. A legmeglepőbb az volt, hogy senki nem volt felháborodva, mint jámbor jószágok haladtunk előre. (…)

Mivel nincs leírva, ezért ott helyben ismertetik a rejtett költségeket, például, hogy vagy fizetünk további 140 euró biztosítást, vagy leblokkolnak 1500 eurót a hitelkártyán, és ha bármi történik az autóval mi felelünk érte. Továbbá azt is, hogy a kiválasztott autónk nem elérhető, mert csak, így válasszuk ki a katalógusból. (…)

Ami nekem igazán meglepő volt Portugáliában, hogy az utak, az autópályák, a fizető rendszer mind-mind nagyon modernek. (…) Például az autópálya fizetős szakaszán megállás nélkül haladhattunk át, mert az autóba épített érzékelő csak csippent egyet, majd a rendszám alapján az elektronikus leolvasó levonta a hitelkártyáról az összeget. (…)

Quarteira egy igazi tengerparti kisváros, szállodákkal, apartmanokkal, egy tengerparti sétánnyal, valamint néhány óriási német élelmiszerbolttal. Gondolom, hogy minden német turistának meglegyen a napi betevő otthoni Brötchen-e (zsemle). Mivel vízparton voltunk, azért a gazdag hal és tengeri élőlény választékot érdemes megemlíteni, a mini tintahaltól a poliplábakig minden, ami szem-szájnak ingere, kapható volt. (…)

Lagoa valóban egy gyönyörű hely, de annyira büdös rothadó halszag terjengett a partszakaszon, hogy kellett egy jó fél óra mire az orrom megszokta és már nem éreztem. A másik dolog, és utána rátérek az előnyökre, hogy nem volt igazán mit nézni a víz alatt. Néhány hal elúszott alattunk, de fele annyira sem volt színes és gyönyörű, mint például a horvát tengerparton.”

A teljes írást két részletben, ide, és ide kattintva érhetitek el.

Share.

About Author

Leave A Reply