Pokolbéli víg napjaim

2

Nehéz a mai poszt elé mit írni, ezért maradjunk a tényeknél: Thaiföldről szól, hosszú, de sodor magával, tuti, hogy nem fogjátok félbehagyni az olvasását, mert szerzője, Th’s child vicces és provokatív és elgondolkodtató. Üdv nektek Thaiföldön!

„Van egy olyan rétege a külföldre költözőknek, amelyiknek mindegy, hogy hova megy lakni. Ilyenek például a nyugati világ nyugdíjasai, vagy általában az angol anyanyelvűek, akik a világ bármely részén találnak megélhetést angoltanárként. Számukra mindössze annyi gyakorlati megkötés van, hogy lehetőleg ne lőjenek rájuk, és kapjanak vízumot.

A magyar emigránsokra vélhetően nem ez a jellemző, de én közéjük tartozom. Az interneten keresztül dolgozom, így lakhatok bárhol, ahol van internet, és ahol ki tudom fizetni a megélhetési költségeket.

Az ország jóárasítása

2011-ben, amikor célországot kerestem, több olyan webhelyet is átnéztem, amelyik a fenti csoportnak szól, és ahol például ár-érték arány szerint listázzák az országokat. A legjobb helyek persze Dél-Amerikában meg Délkelet-Ázsiában vannak, de hoppá, meglepetésemre Magyarország is szerepelt a listán.

Persze, hiszen EU-tagállam vagyunk, kellemes a klíma, kiváló az infrastruktúra, rendezettek a társadalmi viszonyok – a fizetőeszköz értéke ugyanakkor szabadesésben van, így hamarosan gombokért is megkaphatunk mindent.

Mondhatjuk tehát úgy is, hogy kívülről nézve az utóbbi években az ország jóárasítása zajlik, és még egy kis áldozatos munkával a toplisták élén találhatjuk magunkat. Konkrétan minket leszámítva ez a világ összes polgárának jó. Javaslom, tekintsünk mi is így az otthoni folyamatokra, mindjárt jobb lesz a szánk íze.

Thaiföld, valamiért

Én végül Thaiföldet választottam, már nem emlékszem, hogy miért, de eleve soha nem akartam itt letelepedni (ahogy máshol sem). Nem a szokásos határátkelős irányvonalak mentén szeretnék tehát írni, mert mit sem tudok ezekről a dolgokról, másfelől amúgy sem hiszem, hogy tömegek állnának sorba, hogy Bangkokba jöjjenek mosogatni (nem is érdemes – de erről majd mindjárt).

Gondoltatok már egyébként arra, hogy a „magyar vagyok, nem turista” feliratú pólók igazi közönsége valójában mi, emigránsok volnánk?

Azt hiszem, nincs benne a köztudatban, hogy a „harmadik világ” kifejezés eredetileg egy tisztán politikai szókapcsolat, semmi köze a gazdasági teljesítményhez. A hidegháborúban az USÁval szövetséges országok volt az első világ, a szovjetekkel szövetségesek a második világ, és a világ többi része a harmadik.

Tekintettel arra, hogy Afrikában akkoriban még voltak gyarmatok, Angola, Szomália és Namíbia például klasszikus első világbeli országok, mi meg otthon a környékbeliekkel mind második világbeliek. Az afrikaiak aztán átültek az „el nem kötelezettek mozgalmába”, és így lett harmadik világ az egyébként régi brit szövetséges Thaiföld is.

Egy működő, prosperáló ország

A hidegháborút elvesztettük, és azóta a „harmadik világ” kifejezés valahogy csupa-csupa negatív képzettel kapcsolódott össze. A finom és előkelő nyugati ember szemszögéből a „harmadik világ” mára egyenértékű lett azzal, hogy „a világ seggluka”.

Nem öncélúan használom ezt a durva kifejezést, szeretném, ha forgatnánk magunkban egy kicsit, mert itt a blogon is pontosan ez szokott előkerülni a kommentekben. Hogy erre nyilván nyomor van meg betegségek meg általános rettenet.

Mi tagadás, én is hasonló elvárásokkal érkeztem ide, az állam viszont már a repülőről leszállva leesett, és azóta is keresgélem. Thaiföld ugyanis egy működő, prosperáló ország, és például erősebb kutya a saját környezetében, mint mi vagyunk a sajátunkban. Bangkok pedig egy modern világváros, sokkal fejlettebb, mint Budapest. Élnek benne egy magyarországnyian, és GDP-t is kábé annyit termelnek, mint mi összesen.

1_Bangkok_Night_Wikimedia_Commons.jpg

A kérdés adott: ha így néz ki a harmadik világ, akkor mit mond az rólunk? (Forrás: Wikipedia)

Nem tudunk róla semmit

És hogy még valami borzasztót megemlítsek, Thaiföldön jobb az egészségügy, mint nálunk. Legalábbis a WHO, az Egészségügyi Világszervezet szerint. Nem csak minket, de az összes visegrádi országot is előzik a listán.

Ehhez képest mi ezerféle oltással, maláriagyógyszerrel meg halálfélelemmel felszerelkezve szeretünk ideérkezni, ami pontosan jelzi, mennyire nem szoktunk tudni Thaiföldről semmit.

És mivel nem szoktunk tudni Thaiföldről semmit, könnyű helyzetben vagyok, mert sok újdonságot lehetne mondani róla. Mégis szorítkozzunk most az egyszerű közhelyekre. Például Thaiföld ragyogóan megfelel a két magyar fétisnek: a világ legvágyottabb strandjai közül itt van néhány, másrészt Thaiföld állandósult jelzője „a mosolyok országa”, úgyhogy pontosan meg tudom mondani, milyen érzés ott élni, ahol mindig süt a nap, és mindig mosolyognak az emberek. (A nyitókép egyébként Ko Phi Phi – a magyar álom megtestesülve, ha nem tévedek.)

Másrészt Thaiföld a világ szexturistáinak Mekkája. A thai prostituáltak említése tehát kikerülhetetlen – és egyébként is, a thai nők szebbek-e, vagy a magyarok?

A mocsári zsurló génje

A magyarok állandó vágya a meleg tengerpartok iránt szerintem téves önismeretből fakad. Van ott ugyanis egy ellentmondás, hogy amikor véletlenül Magyarországon is 38-40 fok van pár napig, nem a felhőtlen öröm szokott előtörni belőlünk. Helyette hőségriadó van, menekülés a városokból, és vízosztás az utcán. A híradó balesetekkel riogat, meg azzal, hogy tartsuk hűvös, száraz helyen a nagymamánkat.

Mármost hűvös, száraz helyek éppenséggel nem léteznek Thaiföldön. Hogy mennyire idegen világ ez, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy amikor veszel valami új fényképezőgépet, a használati utasításban benne van, hogy az akkumulátorát lehetőleg 10 meg 30 fok közötti hőmérsékleten használd. Kell-e mondani, Bangkokban az év minden napján melegebb van ennél. Melegebb, és még erős pára is.

Hogy el tudnád-e ezt viselni egyáltalán, azt neked kell tudnod magadról. Odahaza együtt éltem például egy csajjal pár évig egy garzonban. Ő nem csak azt szerette, ha telente veszettül bedurrantjuk a konvektort, de szeretett kiteregetni is alvás előtt (illetve: teregetni éppenséggel mindig én teregettem, de ez itt mellékvágány).

Na most képzelhetitek. Ilyenkor ő dorombolva összegömbölyödött a takaró alatt, hogy angyali mosollyal az arcán a penészgombákról álmodjon, én meg a hátamon fekve kapkodtam a levegőt egész éjjel, és a plafonon képződő cseppköveket számoltam. Az ilyenre mondják, hogy nyomokban mocsárizsurló-gént tartalmaz, és elismerem tehát, van ilyen a mi égövünkön is.

De tedd fel magadnak a kérdést: igényed van 28 fokban pulóvert venni? 25 fokban kesztyűt? Gyakran köhécselsz és tüsszögsz, ha csak 30 fok van? Mert a thaiok ezt mind csinálják ám, és ezzel vissza is értünk a mi nagymamáinkra. Ha akárcsak felmerül, hogy aggódnál a nagyi miatt a melegben, akkor ne is gyere ide, nem a te génjeidnek való.

3_ruha.jpg

A kép készítésekor 28 fok lehetett. Vegyük észre az előtérben álldogáló natívokat. Ti hány fokban öltöznétek így?

Még egy adalék a fentiekhez: a turisták általában a mi téli hónapjainkban járnak itt. Ez az az időszak, amiről mindenki csokira barnulva érkezik haza, egy csomó fényképpel a vakító napsütésről meg az azúrkék tengerről. Namost a thaiok ezt a pár hónapot hívják „hideg évszaknak”. Nyugodtan mélázzunk el azon, ez vajon mit jelenthet az év többi részére nézve. Mondják, hogy Magyarországon van a Föld szívcsakrája – ha ez így van, akkor én biztos vagyok benne, hogy a pokol lejáratát viszont Thaiföldön őrzik.

Ha azon töprengsz, hogy ide költözz, javaslom gyere ide egy-két próbahónapra, de nem ám csak héderelni, hanem emulálni a rendes életet. Öltözz fel szép ruhába, próbálj meg tömegközlekedni egy kicsit, álldogálj a dugóban, zabáljad a rizst kilószámra, tegyél úgy, mintha a gyerekért kéne rohannod az oviba – és ha a próbaidő végén még mindig azt hiszed, hogy az a meleg, nedves vatta, ami itt a levegő helyett van, jó lesz neked, hát gyere. Csak aztán ne mondd, hogy én nem szóltam.

A farang-felár

A farang (autentikusan kiejtve: fáláng) a nyugati fehérembert jelenti thaiul. Az egyik első kifejezés, amivel Thaiföldön találkozni fogsz mindjárt ezen szó után, a „same same, but different”. Vagyis ugyanaz, és mégis más.

A sör ízén meg a hasonlókon kívül mélyebb dolgokra is utalhat ez szerintem. Például arra, hogy noha csak apró különbségek vannak az emberi kapcsolatok működésében, a végeredmény, a társadalmuk nem is lehetne idegenebb. Mondok mindjárt példát. Mi nyugatiak is a külsőségek, az öltözék meg a kocsi alapján ítéljük meg egymást, de a thaiok még sokkal inkább. Felőlünk nézve kétségbeejtően felszínesek.

Vagy mi, nyugatiak sem mondunk mindig igazat például, és ráadásul pont azokból az okokból nem, mint a thaiok: kíméletből, jólneveltségből, a felelősség elmosásából. Vegyük észre, hogy az őszinteség és a képmutatás ugyanannak a skálának a két vége, és a mi kultúránk is elvár valamennyi képmutatást. Például ha leesik az egész családod a tetőről, akkor is el van várva, hogy a helyszínelőknek „jó napot kívánok”-kal köszönj. Pedig ez maga a képmutatás, ugye.

De a nyugati kultúrában a csúszka már-már a kíméletlenségig lent van, az őszinteség érték nálunk. A thaioknál ezzel szemben a kedvesség és a simulékonyság az érték: mindig mindennel kapcsolatban cicomázzák a valóságot, mégpedig tapintatból, az arcvesztés elkerüléséért.

Ez édes dolog, tényleg puszilom-ölelem őket, de akkor is: mifelénk ezt hazugságnak hívják, és nagyon megnehezíti a kapcsolatépítést a thaiokkal. Sem kolléga, sem szerető, sem barát nem lesz itt veled őszinte – és nem azért, mert rossz ember, hanem épp ellenkezőleg. Ami még rosszabb, meg se próbálj eléjük állni és tisztázni a helyzetet, a thaiok ugyanis nem vállalják a konfliktust, és ha te megpróbálod, egyszerűen csak értetlenségbe ütközöl, pozitív hozadéka nem lesz.

Kisgyerekeseknek nem ajánlott

Az egyik csoport tehát, akinek nem javaslom az ideköltözést, az a kisgyerekesek. Fel-fellángol itt a blogon a vita, hogy fontos-e magyarnak nevelni a gyereket, vagy elegendőek az ún. általános emberi értékek. Thaiföldről nézve világosan látszik, hogy nincsenek általános emberi értékek. Oké, ők sem kínozzák a kutyákat, de kábé ennyi a közös pont.

A nyugati kultúra legalapvetőbb három értéke valószínűleg az őszinteség, a függetlenség és a magadért való kiállás (nyilván nem mindig élünk így, de igenis ez a sorminta). A thaiok ezeket egyiket sem csinálják, és nem hogy nem csinálják, ódzkodnak tőle.

Szóval, ha itt neveled a gyerekedet, akkor számíts rá, hogy eljön majd a pillanat, amikor nem érted, mit keres a konyhádban ez a sunnyogó, a valóságot kreatívan alakító, magáért soha ki nem álló, állandóan mosolygó kis földönkívüli. Aki ugyanakkor kedvesebb, figyelmesebb és tapintatosabb, mint akármelyik nyugati – szóval bele ne kezdjünk abba, hogy vajon ki a jobb ember. Nem jobbak, nem rosszabbak – mások.

Minden fehér francia

Ahogy a farang szót használják, az is nagyon idegen. A „farang” szó arab eredetű, annyit tesz, hogy „frank”, vagyis kábé francia. Így hívnak minden fehérembert. Ennél tirpákabb dolog a világon nincsen. „Ignorant”, ez rá a jó angol szó.

Vegyük észre, ez is olyasmi, amit mi is csinálunk itt a nyugaton, esetleg kínainak hívjuk az összes sárgát (vagy csak sárgának, ugye), ledigózzuk a drága olaszokat, vagy egyszerűen csak réti niggerezünk egy jóízűt. A különbség az, hogy mi ezt akkor és csak akkor tesszük, amikor rosszindulat van bennünk. Ha valaki azt mondja: nézd, apa, bejött egy cigány a boltba, abban mifelénk értékítélet van. Mit szóljunk akkor az állandó farangozáshoz?

A thaiok viszont állítják, hogy semmi rosszindulat nincs bennük, és én akár még el is hiszem nekik. Talán a buddhizmus miatt, de a thaiokból hiányozni látszik az az alpári ganéság, ami ránk, nyugatiakra jellemző (vagy ha mégsem, akkor legalább nem mi, fehérek vagyunk a célpontja – ez is valami).

De attól ez még előítéletesség ugyanúgy. Vegyük például a bókokat. Ha azt mondod, „meglepődtem, nő létedre milyen intelligens vagy” vagy „ó, bárcsak minden zsidó olyan lenne, mint te” – ezek igazi, életörömtől duzzadó, őszinte bókok. Csak éppen sokat árulnak el az elvárásaidról. Magát a farang szót itt nem lehet kikerülni (látjátok, én is használom), de ami engem illet, én tök kibírnám, ha többet nem hallanám, még bókok formájában sem.

Magában a farang létben az a legfurább, hogy nem tudsz elbújni. Valamelyik németországi posztban olvastam hogy a posztoló szeretne német rendszámú autót, hogy ne nézzék meg őket a szomszédok. Kell-e mondanom, a thaiokat ilyesmivel nem lehet átverni. Ravasz nép ez, rendszám ide, rendszám oda, egy pillantás alatt kiszúrják, hogy te igazából fehérember vagy.

Mennyi az annyi?

Ezzel el is értünk oda, hogy Thaiföld olcsó hely-e. A válasz: a thaioknak olcsó, neked nem olcsó. Egyrészt mindig, minden szolgáltatásért többet kell fizetned. Thaiföldön teljesen hivatalos a kettős árképzés: a világos színű ember többet fizet.

Különösen igaz ez azokra a dolgokra, amiket amúgy is jellemzően csak a fehéremberek csinálnak. Például a thaiok nem esznek kenyeret. Attól még lehet itt is kapni, csak bírjad kifizetni. Nem esznek sajtot sem, ezért a legolcsóbb sajt kilója 7000 forint. A legolcsóbb bor 2000. A sort még lehetne folytatni, és vegyük észre, hogy ennek semmi gazdasági oka nincs.

Egyszerűen csak rájöttek, hogy a fehérembernek van pénze, és el lehet tőle venni. A mi magyar szempontunkból ez azért szomorú, mert természetesen nem a kelet-európai pénztárcát célozták meg: a fehérember dolgai nekünk itt drágák.

A kérdés tulajdonképpen arra redukálódik le, hogy tudsz-e thai módon élni. Vonatkozik ez az ételre, a közlekedésre, az alkoholfogyasztás gyakorlatilag teljes mellőzésére, mindenre.

Thaiföldön például alig van olyan, hogy rezsiköltség, tulajdonképpen amennyi vizet elfürdesz, meg amennyi tévét nézel. De hohó, a fehérembernél a légkondinak is mennie kell, különben megdöglik szegény. Ami engem illet, még éjszaka is használom, mert a párától nem bírok aludni – és még így is röffenve fordulok mindig, mint valami varacskos disznó a dagonyában, hogy egy száraz foltot keressek a lepedőn meg a párnán. Most a nagy melegben havi 18k huf az áramszámlám, 35 nm-en.

Ha családostul ideköltözöl, komolyan fel kell majd tenned magadnak a kérdést: ki fogja azt a házat kihűteni? Az biztos, hogy a légkondi lekapcsolása nem opció, és ha majd egyszer már nem tudom/akarom fizetni az áramszámlát, elhagyom ezt a klímát, de úgy, hogy vissza se nézek.

Válságnak nyoma sincs

A másik, hogy Thaiföldön sajnos nincs gazdasági világválság. A pénzük, a thai baht az euróhoz és a dollárhoz képest is erősödött az elmúlt években, a forintot pedig, kell-e mondani, egyenesen felzabálta. 5 évvel ezelőtt 1 baht 4,5 forintot ért, mostanában pedig 7,5-8 forint között ingadozik, nyugodtan kapjunk a szívünkhöz. Úgyhogy egykor talán olcsó volt Thaiföld, és ki tudja, az elrugaszkodás éve után megint az lehet, ma viszont nem az.

Én egyébként, az örök optimista, kormányzati stratégiát látok itt kibontakozni. Elképzelhető, hogy a forintból élő külföldre szakadtakat csakugyan sikerül majd hazacsábítani a következő ciklus végére – na nem azért, mert otthon jobb lesz, hanem mert máshol nem tudnak megélni. Mi is a szlogen? Magyarország jobban teljesít? Esküszöm, besz.rok.

Ha meggondoljuk, a farang-felár és mögötte lévő szándékok alá is vágnak minden beilleszkedési törekvésnek. A beilleszkedésnek két szintje van: nem kétlem, hogy mikroszinten lehetséges a dolog, tehát hogy egyes thai emberekkel össze lehet barátkozni, meg beléjük lehet szeretni – bár ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A makroszint viszont lehetetlenség. Nézzétek meg ezt a képet, asszem, talán Japánból:

4_nem_sejtenek_semmit.jpg

22. nap, még mindig nem sejtenek semmit.

Hogyan lehetne ilyen külsővel beilleszkedni? Mindegy, mióta vagy itt, mindegy mennyire beszélsz thaiul, az ismeretlen thaiok mindig is angolul fognak megszólítani, és ha félvér gyerekeid vannak, és elég világos a színük, akkor azokat is, és ők is ki fogják fizetni a farang-felárat. Nincs menekvés a sorsod elől, farang vagy, és az is maradsz.

Gettóban élve mosogatás kizárva

A következmény? Abból kettő is van. Egyrészt az itteni fehérek gyakorlatilag gettókban laknak (én is). Az idelátogató turista talán nem is tudja, de ő csak ezeket a farang részeket látja ám. Amik érdekes helyek egyébként, és tök érdemes megnézni őket, de semennyire sem olyanok, mint a bennszülött vidékek.

Másrészt ez az oka, hogy ne gyere ide mosogatni. Eleve nem is tudnál persze, mert Thaiföldre vízum meg munkavállalási engedély kell, és az egyszerű munkákat itt nem végezheti nyugati (a tiltott munkakörökről lista itt), de nem is volna semmi értelme. Abból a pénzből a thaiok valahogy kijönnek, de te a farang-felár miatt nélkülöznél. És ahogy már említettem, a thaiok felszínesebbek, mint mi.

Csórónak lenni mindenhol vacak, de csóró fehérembernek lenni Délkelet-Ázsiában mindenáron kerülendő. Inkább mosogass fél évet Londonban, abból a pénzből utána fél évet elhenyélhetsz erre. Az igen, az király élet – de idejönni kevés pénzt keresni marhaság.

Mosolyok földje

A Balaton mellett nőttem fel, ami tele volt persze NDK turistákkal. Dagadtak voltak, közönségesek és tapintatlanok, és olyan nyelven beszéltek, mint az orkok. Utáltam őket mindig. Felnőttként aztán jártam Németországban, és egészen meghökkentett, hogy a németek milyen civilizált emberek, és mennyire semmi baj a nyelvükkel, amikor épp nem hőbörögve beszélik.

Soha ne felejtsük el, hogy mi vagyunk Thaiföld NDK turistái. Évi 20 millió külföldi jár itt, köztük a szó szoros értelmében milliószámra a büdös parasztok is. Akik berúgni meg lealjasodni jönnek, meg megpörgetni egy olcsó thai prostit, és közben azt sem tudják, melyik országban vannak. A thaiok ezt (is) látják belőlünk, és ne gondold, hogy bármi okuk van szeretni minket.

Általában az szokott lenni a vélemény, hogy ha valahol megszólalsz a natív nyelven, az pluszpontokat jelent. Thaiföldön felemás élményeim vannak ezzel kapcsolatban. Mert hát mit látnak ők? Itt vagyok én, egy harmincas fehér férfi, aki thaiul karattyol… vajon honnan tudok thaiul? Nyilván onnan, hogy a szabadidőmben bar girl-ökkel üzekedem, nem igaz? Nem hibáztatom őket, elvégre én is ezt gondolnám, ha szembejönnék magammal, csak hát így még nem szerzett jó pontot senki.

És a thaiokkal az a nagy probléma, hogy akkor is mosolyognak, amikor pontosan ez jár a fejükben. Sőt, le merném fogadni, hogy a fegyveres rablás közben is. És hiába a mosoly az egyik magyar fétis, higgyétek el, hogy ez nem jó, ez a léleknek a mételye, mert megfoszt minket, nyugatiakat minden eszközünktől, hogy felmérjük, mik a valódi szándékai egy thainak – ha összevetjük ezt azzal, amit fentebb mondtam, hogy a thaioknak a szavaik sem feltétlenül őszinték, máris kész az idegbaj.

5_anonymous.jpg

A képen egy rosszakaródat rejtettem el. Megtalálod?

Érzésem szerint ez lehet az oka egyébként, hogy az itteni expatok egy jól látható része paranoid kissé – és mi tagadás, magam is az lettem. Mondjuk, én eleve nem barátkozni érkeztem ide, de nem is hiszem, hogy a közeljövőben lehetnének thai barátaim.

Ugyanis nem bízom bennük. Nem bízom a mosolyukban, nem bízom abban, amit mondanak, és ez valószínűleg így is marad, amíg újra nem szocializálódom közöttük. Mert itt erről van szó: az idetévedt nyugatinak újra kell tanulnia minden szociális interakciót.

Ez nyilván egyéni tehetség kérdése is, és én már otthon is nagyon nehezen olvastam az emberekben. Ami itt folyik, az engem teljesen kiborít, és néha azt kívánom, bárcsak normális arcot vágnának legalább egy kis időre. Csak addig, hogy amikor belépek valahova, fel tudjam mérni, ki az, aki esetleg tényleg örül nekem. De nem. Abcúg mosoly.

Érzéki pengeajkak

Egy itteni ismerősöm, egy amerikai keresztény misszionárius éveket töltött Afganisztánban, Pakisztánban stb. Egyedülálló nőként elmenni keményvonalas muszlimok közé, hogy Jézusról beszéljen az ember, szerintem extrém döntés, különösen ha meggondoljuk, hogy itt teljesen valós eshetőség, hogy az interneten végezzük egy lefejezős videóban.

Kérdeztem, hogyan kezelte a veszélyt, de meglepetés!, szerinte nőként éppenséggel könnyebb, mert alig látnak belőled valamit az utcán. Eleve bebugyolálva mehetsz csak ki, és még a szemszíned sem árulkodó, mert úgysem nézhetsz a férfiakra. Az egyetlen, amit nehéz volt megtanulnia, hogy olyan testtartással járjon, mint a helyi nők. A nyugati nők járását ugyanis zsákruhában és hátulról is könnyű felismerni.

Sokat gondolkodtam ezen, és csakugyan létezik a különbség thai-nyugati viszonylatban is. A nyugati nő ugyanis öntudatos és büszke, kihúzott vállal és felszegett fejjel jár – igazából nem is egyszerűen „jár”, hanem vonul. Folyamatos kihívás sugárzik a testtartásából, mint egy vadnyugati párbajhősnek.

Az egész abból a kultúrharcból fakad, amit az ideális nyugati nő évtizedek óta vív – a férfiak ellen, természetesen. A nyugati nő a folyamatos bizonyítás, lázadás és megmutatás állapotában él, nálunk, magyaroknál is.

A helyzet azért ellentmondásos, mert maga ez az ideálkép már mindannyiunkba belénk van égve. Én is az ilyen nőket becsülöm, és ha lenne kislányom, őt is úgy nevelném, hogy mutassa csak meg, hogy képes egyedül is boldogulni, és hogy igenis ér annyit, mint bármelyik férfi.

A probléma az, hogy ez a folyamatos, asszertív érdekérvényesítés a szakszervezeti vezetők attitűdje. Minél inkább megfelel ennek valaki, annál nyomasztóbb vele összezárva lenni, akár munka-, akár párkapcsolatban. Mindez nyilván nem újdonság, hiszen a férfi- meg nőmagazinok évtizedek óta másról sem szólnak, mint a nemi szerepek felborulásáról.

(A legjobb persze, amikor ezek a kiképzőtiszt-modorú nők összegyűlnek, és azon lamentálnak, hova tűnhettek az igazi férfiak. Nos, hölgyeim, az én tippem az, hogy futnak, amerre látnak.)

Ha egy szóval kellene tehát összefoglalni, hogy mi a baj a nyugati nőkkel, akkor ez: agresszívek. A thai nők társasága ehhez képest egy frissítő fuvallat, madárcsicsergés egy tavaszi reggelen.

Madárcsicsergés vs vagányság

A dolog ugyanakkor rém ambivalens. Nekem már a nagyanyám is feminista volt, és feminista az anyám is, de még a nőim is mind azok voltak. Ha úgy tetszik, én már harmadik generációs szemtanúja (áldozata?) vagyok a feminizmusnak, és megszoktam, hogy a körülöttem levő nők mindig elmondják, mit akarnak, és az egyenlőség jegyében mindig minden úgy is lesz.

A thai nők madárcsicsergése ehhez képest valóban nem több, mint madárcsicsergés – hiszek benne, hogy a pohár a párválasztás terén is mindig félig üres, és nekem hamar hiányozni kezdene a nyugati nők vagánysága. Mert a nyomasztó kivagyiságuk mellett spiritusz is van bennük, az kétségtelen. Mindenesetre azt hiszem, ez az attitűdbeli különbség a nyitja, hogy miért menekülnek a szó szoros értelmében százezrével Ázsiába a nyugati férfiak, és annak is, hogy általában miért pont az elvált férfiak.

És akkor a külső

Itt a blogon is fel szokott merülni kérdésként, hogy a magyar nők tényleg a legszebbek-e a világon. Engem már maga az ötlet is meglep, és nem azért, mert a magyar nők rondák, hanem mert pont a saját szépségideálunknak nem felelnek meg. Mi a barna bőrt szeretjük – a magyar nő nem barna bőrű. Mi a karcsúságot szeretjük – a magyar nő nem karcsú. A telt ajkakat szeretjük – a fehérembernek nem teltek az ajkai.

Fura dolog, mert éppenséggel minden más embertípus telt ajkú a világon, éppen csak a fehérember nem. És mi, fehérek, dönthetnénk úgy, hogy a pengeszájat, az albínókat és a husiságot kezdjük el szexinek tartani, de valamiért nem döntünk így. Akkor viszont épp a saját véleményünk szerint nem lehetnek a magyar nők a legszebbek: szebbek a thaiok, a vietek, a kambók és minden délkelet-ázsiai, még csak vitatkozni is felesleges rajta. Paradoxon a javából.

De oké, ha nem a magyarok a legszebbek, szépek-e egyáltalán? Mindig is érdekelt, hogy „a magyar nők a legszebbek” vajon melyik korosztályról szól? Csak mert a fiatal nők éppenséggel a világon mindenhol szépek (talán még a Brit-szigeteken is), ami pedig a középkorú nőket illeti, a szépségnek vannak bizonyos objektív fokmérői is.

Egyrészt ma Magyarországon kötelező „ősanyának” lenni, és ahogy fentebb írtam, kötelező folyamatos kultúrharcban is állni. Ennyi lovat pedig egy seggel megülni nem lehet, és ezért van, hogy az ember párja odahaza az idő egy jelentős részét mindenképpen zsíros-csimbókos hajjal tölti.

A thai nők például ezt nem csinálják, nem zsíros a hajuk (még ilyen klíma mellett sem). A magyarok a fogápolásban sem erősek, a thai nők fogai viszont gyönyörűek. Aztán ott a dohányzás. A thaiok nem dohányoznak, a középkorú magyar nőknek viszont 40 százaléka igen. És kell-e mondani, mindegy, hogy fiatalon mennyi voltál a tízes skálán, 25-30 év dohányzás után abból levonhatsz hármat.

Azért érdekes a dolog, mert a fehér fogak, a dohányzás, de egészséges embereknél még a karcsú, sportos megjelenés is – ez mind-mind csak döntés kérdése. De mi, magyarok valamiért nem a szépség mellett szoktunk dönteni, nekünk más dolgok a fontosak. Ezzel semmi baj nincs, viszont innen nézve maga a kérdésfeltevés is értelmetlen, hogy a magyar nők szépek-e. Természetesen általában nem azok. (Vagy legalábbis az ápolt nőkhöz képest nem azok, teccikérteni.)

És mielőtt valaki azt hinné, hogy mindenképp a magyar nőket akarom itt kutyázni, nem ez a helyzet. A fentiek egy közös magyar döntés, igazi kétharmados fülkeforradalom, hiszen mire a középkorba érünk, mi, férfiak is pont ilyen sz.rfogúak, dagadtak és csimbókoshajúak leszünk – bár azt még nem is hallottam sehol, hogy a magyar férfiak lennének a legjóképűbbek a világon. (És mit mondjak, ez kicsit bánt is. Talán mi nem érdemeljük meg a kedvességet, hé?)

Fehér combközt mindenkinek!

Szóval szépségideálok. A thaiok a fehérségre vannak rákattanva, ezért Thaiföldön nem lehet olyan kozmetikumot kapni, amelyik ne azzal hirdetné magát, hogy fehérítő hatása van. A múltkor találtam egy krémet valahol, ami a felirat szerint a combközöket teszi fehérebbé. Facepalm.

Nem akarok tiszteletlen lenni, de felőlünk nézve ez legalábbis nevetséges, főleg mert kenegetheti magát egy thai, amivel csak akarja, meg fürödhet ipari lúgokban is felőlem, akkor sem lesz olyan fehér bőre, mint például nekem. Legszívesebben megrázná őket az ember, hogy figyelj, ne erőlködj tovább, én a te barna bőrödet látom szépnek (különös tekintettel a combközeidre).

De gondoljunk egy pillanatra a fehér nőkre. Ők meg azon erőlködnek, hogy barnák legyenek. A napra kifekvést például mindössze két lény csinálja a Földön: a leguánok meg a fehér nők. Őket is legszívesebben megrázná az ember: nyugodjál meg te is, a célod nem érhető el, sosem lesz olyan szép bőröd, mint a thaioknak.

Az eltérő ideálok két fura következménye

A fehér-ázsiai félvér gyerekeket mindkét rassz szebbnek látja, mint a fajtatisztákat. Elvégre az egyiknél barnábbak, a másiknál fehérebbek, világos ügy. Itt a blogon is felmerül, hogy egyesek azért emigrálnak, hogy a gyerekeiknek több lehetőssége legyen az életben.

Nézetem szerint a legtöbb, amit a gyerekednek adhatsz, az a fizikai szépség. A szép emberek mindig mindent megkapnak az élettől – és erre létezik megoldás: a felelősen gondolkodó szülő keresztezi magát a délkelet-ázsiai genommal. A tudatos családtervezés erény, nem?

A másik, hogy az idelátogató turistáknak persze fogalmuk sincs róla, hogy a thaiok a fehér bőrt szeretik. Írtam már, hogy a fehér nők „vonulnak”, nos, a szépnek tartott nők még sokkal inkább. Minden mozdulatukban benne van a saját szépségük tudata, és kíváncsi vagyok, akkor is ilyen hetyke lenne-e az a tartás, ha tudnák, hogy a büszkén mutogatott, lebarnult bőrükkel a thaiok szerint éppen hogy elcsúfítják magukat.

Félreértés ne essék, én már elég régóta vagyok itt ahhoz, hogy inkább a nyugati nőket bámuljam meg, ráadásul a nyugati nők nagyjából félmeztelenek szoktak lenni a thaiokhoz képest – szóval felőlem jöjjenek csak, ha a thaioknak nem is, nekem tetszenek.

Hogy szép énemből valamid maradjon

Thaiföld legalább annyira híres a ladyboyok miatt, mint a csodastrandjai miatt. A ladyboy (itteni nevén kátőj) minden olyan férfinak a gyűjtőneve, aki első ránézésre nőnek látszhat. Sokat látni belőlük, és lefedik a teljes skálát a legrosszabb transzvesztita rettenetektől a meghökkentő szépségekig.

Van is erre egy mondás, hogy a ladyboyokat arról lehet a legbiztosabban megismerni, hogy szebbek, mint a nők. Ez egyáltalán nem tévedés, mint fentebb említettem, a szépségnek vannak objektív kritériumai (ápoltság, szép bőr stb.), és a ladyboyoktól nagyon sokat lehetne tanulni e téren.

Mind idegeskedünk eleinte egy kicsit, hogy vajon meg fogjuk-e ismerni őket… hát csak nyugalom. Józanul, jó megvilágítás és nem túl nagy zaj mellett a másodperc tört része alatt vágja az ember, hogy mi újság, még akkor is, ha az adott ladyboy a legszebb emberi lény, akit valaha látott. Nem kell izgulni.

Másfelől viszont a bárokban éppen hogy nem vagyunk józanok, kevés a fény, és nagy a zaj. Emiatt is kár izgulni, előbb-utóbb garantáltan megesik, hogy úgy ül le mellénk egy ladyboy, hogy nem vesszük észre, hogy férfi. Talán csak sokat ittunk, talán csak nem koncentráltunk – tök mindegy, elő fog fordulni. De itt sincs ok pánikra.

Ha gyanítani kezded, hogy a melletted ülő szépség egy férfi, akkor nyugi, hívd meg egy italra, dicsérd meg a szépségét, mosolyogj, és hátrálj ki a helyzetből. Egy dolgot viszont ne csinálj: ne legyél vele bunkó. Ez fontos. Hiszen nem akart átverni, nem akarta kicsalni a pénzedet, nem akart neked semmi rosszat. Ne. Legyél. Vele. Bunkó.

Ha pedig úgy esik, hogy még azután is tetszik, hogy rájöttél, hogy férfi – hát sag schon, menj el vele. Ez itt Thaiföld, senki sem szól semmi rosszat miatta.

Prostitúció

Bár Thaiföldön a prostitúció elvileg illegális, mégis teljesen nyíltan zajlik, vannak bordélyházak, masszázsszalonok, meg minden, amit a témában már feltaláltak. A lányoknak sok helyen nem egyenára van, és érdemes tudnod, hogy a felár gyakran a lányok szép fehér bőrének szól – amiért pont mi biztosan nem akarunk plusz pénzt fizetni, úgyhogy nyugodtan válassz a középkategóriából.

Azt hiszem, sokakban él az a kép, hogy Thaiföldön 5 forintért talál magának szolgáltatást az ember, nekem azonban a mai árfolyamok mellett nem tűnik olcsóbbnak a műfaj, mint otthon. Úgyhogy ha azért utaznál ide, hogy ezen spórolj, akkor szerintem csalódni fogsz.

(Arról nem is beszélve, hogy itt behoznék egy morális szempontot: a rendes magyar ember természetesen a teszkóban is magyar terméket választ. Számomra nem kérdéses, hogy ezekben a vészterhes időkben hazafias kötelességünk, hogy a magyar lányokhoz járjunk, vagyis a magyar kisvállalkozói réteget támogassuk. Jelentkezzen, aki nem ért egyet.)

Ha már a morális szempontok szóba kerültek, világos, hogy a prostitúciót és a szexturizmust a magára valamit adó ember elítéli. Hadd szálljak most szembe ezzel a közhelyes állásponttal. Gyakran hallani/olvasni azt a véleményt (és ami engem meglep: nőktől is), hogy az igazi férfi mindig talál magának olyan nőt, aki anyagi ellentételezés nélkül lefekszik vele.

Egyfelől soha nem is értettem, ez az érv egyáltalán hogy merül fel. Pont olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy nem jár étterembe, hiszen talál magának olyan nőt, aki ingyen főz neki, és nem fogad takarítónőt, mert talál valakit, aki ingyen kitakarít. Mi itt a kapcsolat?

Másfelől én ettől elhatárolódom. Tényleg így tekintene a nőkre egy ún. „igazi férfi”? Hogy például az anya az a személy, aki a főzés meg a takarítás között még apámmal is összefekszik (ingyen)? Hát helló! Bevallom, én már voltam életemben prostituáltakkal, és nyilván még leszek is, de tizedennyire sem kezelem tárgyként a nőket. Csak mondom.

Szexturizmus

A szexturizmus, vagy annak a szintet lépett változata, a szexpatság (= szex + expatság) az az állapot, amikor az ember a szexért tölt időt Thaiföldön. Az elterjedt vélekedés szerint a szexturizmus a nők kizsákmányolása, és aki ebben részt vesz, az erkölcstelen gazember. Vizsgáljuk meg ezt egy kicsit.

Az első kérdés, hogy vajon miért tud üzemelni a szexturizmus. Bármennyire hihetetlen, a szexpatok – amennyire én látom – általában nem a prostikkal hetyegnek, vagyis nem fizetnek explicit módon a szexért. Hogy lehet akkor az, hogy egészen visszataszító, hihetetlen szörnyetegek mellett is csinos fiatal lányokat látunk?

A válasz kettős: először is az eltérő szépségideál miatt ezek a lányok nem feltétlenül tudják, hogy a delikvens a mi kultúránkban szörnyetegnek számít. Ahogy mi, fehérek sem tudjuk eleinte, hogy azok a lányok, akiket mi felszedünk, azok itt nem számítanak szépnek.

A thaiok között visszatérő vicc, hogy nem értik, az ostoba farang minek utazza át a fél világot, hogy aztán csúnya lányokat szedjen össze. Mi ugyanis általában a barna bőrű lányokat szeretjük, ami viszont haha!, itt csúnyának számít, és ezek a barna bőrű thai lányok eleve azért állnak velünk szóba, mert a saját közegükben sikertelenek.

A másik magyarázat az üresfejűség. A nők egy része a „menő”-ségre bukik, vagyis arra, amit ő annak gondol. Ez a jelenség a világon mindenhol létezik, nálunk is, és ez az oka, hogy a basszusgitárosok, a valóságshow-szereplők és nálunk például az olasz fiatalemberek könnyen találnak maguknak szexuális partnert.

Nekünk többieknek ez a hatásmechanizmus teljesen érthetetlen, de maga a nőtípus igenis létezik, és mindenhol ott van, ahol menőséget orrint: minden fesztiválon és koncerten, és minden szórakozóhelyen és autókiállításon. Valószínűleg azt remélik, talán ragad rájuk is valami a csillámporból, ki tudja? Megvan az Alkonyat sorozat?

6_bella.jpg

Bella és Edward – az első együttlét után. (Forrás: 9gag.com)

Minden fehér basszusgitáros

Szerintem ez a magyarázata, hogy a szexturizmus miért működőképes: itt minden fehérember olyan, mint egy basszusgitáros – az üresfejű thai nők szemében, legalábbis. A matek pedig azt súgja, hogy mivel Thaiföld egy 65 milliós ország, ha csak minden tizedik vagy huszadik nő ostoba, akkor is százezer- vagy milliószámra vannak, akik eljönnének velem csak azért, mert fehér vagyok.

Kell-e mondani, ebben a típusú figyelemben nekem nyilván nem volt otthon részem. Azt a félreértést mindenesetre eloszlatnám, hogy a thai nők úgy általában buknának a farangokra. Ó, dehogy. Kizárólag a felszínesebb rész bukik ránk, és azok közül is csak azok, akik nem elég jók hozzá, hogy egy helyi béemvés fickót levadásszanak maguknak.

Mindenesetre még egy csoport, akinek a helyében meggondolnám, hogy idejöjjek-e: a párkapcsolatban élők. Ha a nő oldaláról nézzük, azt fogod látni, hogy hirtelen olyanok kezdik körüllegyeskedni a párodat, akik a ti szemszögetekből nézve szebbek, mint te, és persze fiatalabbak és kedvesebbek is. Rossz ómen, nem? Nem mondom, hogy minden farang-farang párkapcsolat halálra van itt ítélve, de jó, ha tudjátok előre, hogy ez a probléma jelentkezni fog, és jó, ha van egy tervetek, hogy hogyan küzdjetek meg vele.

A menőség minősített esete

Ideje elmondanom, hogy én nem vagyok szexpat. Még egyetlen ilyen csajt sem szedtem fel itt, és a közeljövőben sem tervezem. Fentebb említettem, hogy nem barátkozni jöttem ide – hát nem is csajozni. Az én egyetlen vágyam, hogy nemtől függetlenül szálljon le rólam mindenki.

De tegyük fel, hogy holnap úgy döntök, rendes, becsületes szexpatként szeretnék tovább élni, és ezen túl minden héten másik húszéves csajt szedek fel. Az esélyeim jók lennének, hiszen én gyakorlatilag albínó vagyok, ami errefelé a menőség minősített esete. Szeretném, ha valaki elém állna, és elmagyarázná, mi volna ebben az erkölcstelen.

Gyanítom, hogy semmi, viszont akkor az 55 éves szőrös-kövér fickókkal mi a baj? Jelezném, hogy ha csak az életkoruk meg a külsejük, akkor neked nem is erkölcsi kifogásaid vannak igazából, hanem esztétikaiak. Ami tök oké – csak érdemes tisztában lenni ezzel a különbséggel.

Meg aztán ki akar így élni? Miféle férfi vágyik arra, hogy az egyetlen programja nap mint nap az új nők felszedése legyen? Megmondom: akinek ezen kívül egyetlen épkézláb gondolat sem jár a fejében (~ostoba, mint a tök). Innen nézve tehát abszolút „zsák a foltját” a történet, és nem hiszem, hogy nekünk, a többségi társadalomnak volna okunk a szemünket forgatni. Hadd csinálják.

És még egyszer, ez a jelenség mindenhol létezik: mindannyian ismerünk olyan nőket, akiknek az az élete, hogy fényképezkedni akarnak a drága autóval vagy a vitorláson, fejtetőre tolt napszemüveggel, és aztán kiposztolni a képet a facebookra.

Ismerjük a rájuk vadászó férfiakat is. Egyszerűek, mint a faék, persze, de semmiféle lelki sérülést nem okoznak egymásnak. És mivel a farang szexpatok és a thai nők között pont ugyanez zajlik, nekem ugyan el nem magyarázza senki, hogy ez kizsákmányolás.

Az esztétikai élmény ugyanakkor valóban hajmeresztő néha. Egyes környékek/napszakok tényleg olyanok, mintha a National Geographic csatornát nézné az ember, most képzeljétek ide Végvári Tamás hangját:

7_farang.jpg

Az idős szürkehátú hím először veszi szemügyre az ivaréretté vált nőstényeket.

Még egy gondolat az erkölcsiségről

Azt mondják, a nyugati világban minden időpillanatban nagyjából minden harmadik ember van egyedül. Nyilván nagy a fluktuáció, de van egy réteg, amelyik hosszú távon marad partner nélkül. Ők az előnytelen külsejűek, vagy (sokkal inkább) ők a társasági élet kvazimódói, akik nem tanultak meg ismerkedni. Mind ismerünk ilyeneket, sokan vannak. Akármilyen szomorú, számukra semmit sem tartogat a következő húsz év, és vélhetően sosem tapasztalják meg, milyen boldog párkapcsolatban élni – márpedig ez teszi nyomorulttá az embert, nem a devizahitel.

A határátkelésben szerintem éppen ez a legfantasztikusabb: elmehetsz egy másik kultúrába, egy másik rasszba, és tiszta lappal indulhatsz. Az eltérő szépségideálok miatt nem fogják tudni rólad, hogy odahaza csúnyának számítottál, az esetlenségedet pedig betudják a kulturális különbségnek. Még a tenyered is izzadhat, hiszen a trópusokon például izzad mindenkié.

És ne hagyd, hogy az otthoni tömeg károgása visszatartson. Kit érdekel, ha a volt kollégáid összesúgnak, hogy nahát, a Gizike vadászott magának egy karibi fiatalembert, vagy jaj, ez a Béla milyen egy gusztustalan fickó, most egy 22 éves fülöp-szigeteki nője van. Ne törődj velük!

Csak az nem érti, hogy mire jó a mellplasztika, akinek soha nem volt baja a mellével, csak az nem érti, miért fontos a pénz, akinek mindig volt pénze, és csak az nem érti, miért létezik szexturizmus, és miért kell néha másik rasszból párt választani, aki mindig mindent megkapott a másik nemtől, amit akart. Az ő véleményük meg éppen hogy nem releváns. Csak a középszer szokásos támadása a boldogságod ellen, semmi több.

Tücsök-e vagy hangya

Végszó. Eddig leginkább arról volt szó, hogy ki ne jöjjön ide. Ez nem azért van, mert én személyesen nem szeretek itt lenni, inkább arra csapódik le a dolog, hogy akarsz-e még előrébbjutni az életben. Az előrejutás nagyon érdekes dolog, van neki egy életkori komponense is.

Azok az 50 éves emberek, akiket ismerek, rendszerint már nem nyüzsögnek. Pedig egy 50 éves nő még él 25-30 évig, nyugodtan beiratkozhatna az orvosi egyetemre, szerezhetne még 2 nyelvvizsgát és maradhatna bent a multinál nap mint nap este fél 8-ig. Megtehetné, de nem ez a jellemző: az igyekvés/erőlködés a fiatal emberek sportja.

Említettem feljebb, hogy Thaiföldön nincs válság: ha rendelkezel a határátkelőn annyit említett slágerszakmákkal, és beszélsz angolul (mert thaiul nyilván nem), akkor itt is lehetsz sikeres agykutató és belgyógyász és IT-szakember. Csak ha erre mind képes vagy, akkor nyilván ott élhetsz a világon, ahol csak akarsz. Thaiföld pedig tücsök-ország, nem hangya-ország. Ha a kihívást meg a szakmai kiteljesedést keresed, számos olyan országot találsz majd, ami sokkal alkalmasabb a mókuskerék-pörgetésre.

És biztosíthatlak, hogy mi innen sok sikert kívánunk majd a céljaidhoz: érd el, amit szeretnél, legyél szenior munkatárs, járjál világoskék ingben dolgozni (péntekenként természetesen zakó nélkül), toljad haza talicskában a pénzt – és aztán nyaralj itt minden évben másfél hónapot, ha akarsz. Szerintem boldogabb leszel így.

Ha viszont úgy érzed, a hátradőltebb életet keresed, és túl tudsz lépni a nyelvvizsgák, diplomák és ikea-katalógusok problematikáján, Thaiföldet szerintem imádni fogod. A nappalokat nem lehet megszokni, mert olyanok, mint a pokol, az esték és az éjszakák viszont mágikusak, akár egy nagy, kimerevített mediterrán nyáreste.

Sajnos nekem még dolgoznom kell a megélhetésért, és néha ki kell járnom napközben is, ezért nem hiszem, hogy az egész hátralévő életemet itt tölteném. Viszont vastag betűkkel beírtam a hely nevét a noteszembe, és teljesen világos, hogy 20 év múlva, ha még élek, itt ülök majd egy bárszéken minden este – és semmiképp sem valahol a nyugati világban. A magamfajtának Thaiföld varázslatos hely, és egyáltalán nem értem, miért nem jövünk ide még sokkal többen.

Bónuszként pedig egy videó. Ebből megtudjátok, hogy néznek ki a thaiok, hogy hangzik a nyelvük… és van benne még egy meglepetés.”

UPDATE: Íme, a videó. amit elfelejtettem csatolni (igaz, nem sokkal lejjebb a kommentek közt megtette a szerző, de nem baj, inkább kétszer, mint egyszer sem…).

Share.

About Author

2 hozzászólás

  1. A feleségem Dél-kelet ázsiai – bár nem thai – így sok az ázsiai ismerősöm is. A Poszt első felével szinte teljesen egyetértek, és ugyanezt a konklúziót vontam le én is, de ezt naponta mondogatom magamnak, és csak ritkán hiszem el…

  2. 2005 tavaszától egy kedves Thai nővel élek együtt. Thaiföldön -megszakításokkal- már négy évet éltem le. Fele időt a turisták által felkapott Rayong tengerpartján, másik félidőben az ország közepén Petchabun tartomány egy falvacskájában.
    A fehér bőrszínt illető “regéről” , a thai emberek alapvetően világos bőrűek, de remekül alkalmazkodtak a napfényes klímához, és gyorsan lebarnulnak. Persze akik a mezőkön dolgoznak napszámosként, azok a legbarnábbak, az irodákban, boltokban dolgozók világosabbak, természetesen. Jövedelemviszonyok és társadalmi állás jelzője (részben) a bőrszín. Persze az idelátogató kaukázusi típusú fehér emberek az igazi fehérek és gazdagok. Nyilvánvalóan nem a munkanélküliek jönnek ide, drága repjeggyel, luxus szállodákban nyaralni.
    A kozmetikai ipar 120 %-os erőbedobással rámozdult a fehér bőr kultuszra, és erőteljesen gerjeszti a fehér bőrszín utáni vágyakozást.
    Persze, a szépségideál itt is a szép arc, arányos karcsú termet, és a kedvesség. Igen a kedvesség nagyon fontos tulajdonság itt Thaiföldön. Kőgazdag külföldi férfiaknak nemritkán van átlagos külsejű, de igen kedves thai felesége. A bőrszín másodlagos az érzelmi kapcsolatokban.
    Főképpen a szegényebb néprétegekből származó thai nők, nem a világító fehér bőrért “szeretnek bele” nagy lendülettel a külföldi férfiakba. Kizárólag a tömött buksza a domináns vonzerő. Persze mondhatja a 70 éves nyugdíjas német üzletember, hogy olyan a sexepilje, még most is, hogy könnyen tud 20-22 éves hölgyekkel ismerkedni, házasodni. A vastag brifkó jelenti a valóságban a sexepilt ! Volt már nem egy precedens, hogy a fukar külföldit faképnél hagyta a fiatal felesége, és bőkezűbb lovag után nézett!
    A külföldi férj pénzének elővarázsolására kifinomult módszertár áll rendelkezésre, és erős a thai nők között az információ csere, tapasztalat átadás.

Leave A Reply