Otthon Magyarországon, itthon Ausztráliában

0

Öt év ausztráliai életet után az ember már sok mindent megszokik, és előáll az az érdekes helyzet, hogy egy magyarországi látogatáskor itthonról otthonra látogat (vagy fordítva…). Egy-egy hazalátogatás mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő – írta az Ausztrália A-tól Z-ig blog, melynek szerzői összeszedték azokat a dolgokat, melyekért szívesen térnek vissza Ausztráliába és azokat, amiket nem tudtak megszokni.

Akkor most milyen évszak is van?

Bár elméletileg kiköltözésünk előtt is tudtuk, hogy itt a déli féltekén az évszakok pont ellentétesen vannak, mint az északin, mindezt megtapasztalni azért teljesen más dolog.

A születésnapunk az életünk legnagyobb részében (még otthon, Magyarországon) tavaszra esett, ami a természet feléledését, a napsütést, a megújulást jelentette számunkra, ellenben idekint immár őszre esik, amikor a lombhullatók szépen eldobják a levelüket, és a hőmérséklet is elkezd csökkenni. Nagyon furcsa érzés, és nem hisszük, hogy ezt valaha meg fogjuk tudni szokni. (…)

Városban a természet

Habár többek között a Balaton látványával valószínűleg sohasem fogunk tudni betelni, azért el kell ismernünk, hogy 5 hét otthonlét után bizony újra megpillantani idekint a tengert és a kedvenc tengerparti strandjainkat egyszerűen leírhatatlan élmény.

Meg úgy egyébként is, a környék, ahol most élünk (Northern Beaches) tele van szebbnél szebb parkokkal, óriási fákkal, rengeteg egzotikus és rikácsoló madárral, amiket egyébként Európában csak kalitkában láthat az ember.

Bármennyire is szeretjük Budapestet és gondoljuk azt, hogy valóban Európa egyik legszebb városa, Sydney természetközelisége nagyon könnyen megszokható, és rendesen tud hiányozni akár már pár hét után is.

Egy erős fekete

Na, itt majd biztos megkapjuk a „sznob ausztrálok” jelzőt, de ezt nem hagyhatjuk említés nélkül: számunkra is szinte hihetetlen, de otthon nem sikerült igazán jó kávét innunk 5 hét alatt sem. El kell ismerjük, hogy a kávé nagyon finom Ausztráliában, komoly kis kultuszt sikerült az ausztráloknak idekint kialakítaniuk a fekete leves köré.

Életünk egyik legjobb kávéját Melbourne-ben ittuk, ott igen nehéz mellélőni, de természetesen megvannak a kedvenc helyeink Sydney-ben is.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

Valóban nagyon flegma itthon ücsörögve egy szombat reggel azon morfondírozni, melyik lenyűgöző strandra is menjünk meginni egy finom, friss aromás kávét és vajon mégis milyen fajtát: short black, mocha, cappuccino, flat white, piccolo, affogato és a többi. Igen, elképesztően elkényeztettek minket az ausztrál kávézók. (…)

Na, egyél már még egy kicsit ebből a töltöttkáposztás marhapörköltből…

Amikor csak hazamegyünk, rögtön leadjuk az „ételrendelést” a szüleinknek: töpörtyű, téliszalámi, túrórudi, roppanós TV paprika, csirkepöri, húsleves, rántotthús, stb., stb.

Na meg persze egy sajtostejfölöslángos (aminek kb. a negyedét tudjuk megenni rosszullét nélkül) és az elmaradhatatlan balatoni átlátszópalacsinta. Viszont elég hamar eljön az a pont, amikor megtelünk a nehéz otthoni ételektől, a „kenyeret kenyérrel” mentalitástól, és hiányoznak a friss, ausztrál tengeri ételek, a rendkívül gazdag és ízletes salátaköltemények, az autentikus ázsiai ételek.

Ki szolgál kit?

Itt most nem finomkodunk, talán a kiszolgálás minősége az egyik legnagyobb különbség, ami minden egyes hazamenetelünkkor akkora arconcsapás, hogy napokig csak hümmögünk magunkban.

Korábban otthon mindketten dolgoztunk kereskedelemben, nem is keveset, és már annak idején is elszomorító volt, hogy mennyire nem tudnak az eladók, felszolgálók kedvesek, udvariasak, figyelmesek, segítőkészek lenni. (…)

Tény, hogy Magyarország és Ausztrália a kiszolgálás szempontjából elég komoly véglet. Idekint tényleg nagyon nehéz olyan eladót, felszolgálót találni, aki nem mosolyog, nem köszön oda a vásárlóknak, akivel ne lehessen egy rövid vidám beszélgetést lefolytatni.

Számunkra néha már kissé túlzónak is tűnik a kedvesség, valószínűleg nem is mindig 100%-osan őszinte, de akárhogy is van, ezerszer jobb ilyen körülmények között beülni egy helyre, nézelődni egy boltban, tanácsot kérni egy gyógyszertárban, vagy akár felszállni egy buszra.

Igen, a buszvezető is szokott a felszálló utasoknak köszönni, sőt gyakran még az utasok is köszönnek, mikor pl. a hátsó ajtónál leszállnak. Azért ezen nagyon sokáig csak ingattuk a fejünket, hogy na ilyen már tényleg nincs.

Ezzel szemben sajnos otthon elég kimenni a Budapest melletti outletbe, végigjárni 5 boltot, és utána leforrázva hitetlenkedni, hogy most mit is ártottunk az eladóknak, hogy ennyire ne vegyenek emberszámba minket. Elképesztően kiábrándító. (…)

Édes anyanyelvünk

Mivel mindketten kifejezetten jól beszéltünk angolul már 5 éve is, amikor kijöttünk ide, ezért nem gondoltuk volna, hogy ennyire problémát okozzon számunkra az, hogy angolul kell majd kommunikálnunk egész nap, megállás nélkül.

Mind a mai napig kifejezetten fárasztóan éljük meg, hogy a napi kommunikációink nem az anyanyelvünkön zajlanak, hogy nem tudunk zsigerből bedobni egy agyafúrt szóviccet, hogy egy könnyed esti iszogatásnál már csak a beszélgetés követése is kifejezetten lefáraszt, nemhogy az abban való részvétel.

Rá kellett jönnünk, hogy az anyanyelv egy elképesztően értékes és fantasztikus dolog, és sajnos elég kicsi rá az esély, hogy az angollal valaha is olyan viszonyba kerülünk majd, mint a csodálatos és számunkra rendkívüli kincset jelentő magyar nyelvvel. (…)

Mi a helyzet a közlekedéssel, az ügyintézéssel és a veszélyes ausztráliai állatokkal? Ez is kiderül az eredeti bejegyzésből, amit itt olvashattok el.

Ausztrál ingatlanhorror

Share.

About Author

Leave A Reply