Otthagyta Bel Air-i házát Salma Hayek

0

Összepakolt Bel Airben a mexikói színésznő és multimilliárdos francia férje, François-Henri Pinault kiköltöztek eddigi otthonukból. Az indok nem más, mint hogy szegények szűkösnek érezték a valóban szánalmasan kicsi, alig 800 négyzetméteres házikójukat.

Ha valaki a napokban Bel Air környékén járt (egészen véletlenül) és a szokásosnál is nagyobb dugóba, ideges autósokba futott bele, akkor nem árt ha tudja, hogy a felfordulást jó eséllyel a Salma Hayek – François-Henri Pinault házaspár költözését lebonyolító kamionok és munkások okozták.

Az Oscar-jelölt mexikói színésznő és férje ugyanis megunta, hogy alig 800 négyzetméteren kell meghúzniuk magukat, és már tavaly beterjesztették az átalakításra vonatkozó terveiket (ami praktikusan a ház lebontását és egy új építését jelentette volna).

Arról egyelőre nincs hír, hogy ezeket elfogadták-e az erre hivatott hatóságok, azt azonban tudjuk, hogy a házaspár körülbelül megduplázta volna a lakóterületet, az új ház így közel 1700 négyzetméter lenne. Kiköltözésük tehát azt is jelentheti, hogy hamarosan megkezdődik az építkezés.

Az 1940-es években épült házat egyébként még 2007-ben vették 13,5 millió dollárért, az azóta eltelt 13 évben minimum egyszer szinte teljesen átalakították, több százezer dollárt költve az emelet kibővítésére és felújítására.

A házban jelenleg 9 háló- és 10 fürdőszoba van, ráadásul gyönyörű a panoráma is, ráadásul ez Bel Air (és nagyjából egész Los Angeles) egyik legjobb környéke. Olyanok laknak itt, mint a Walmart-áruházlánc egyik örököse, Nancy Walton Laurie, Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, Muhammad bin Fahd szaúdi herceg, vagy éppen Michael Bay rendező és mozimogul.

Éppenséggel Salma Hayeknek és François-Henri Pinault-nak nem kell barátokhoz kéredzkedni az újjáépítés idejére, hiszen Londonban, Párizsban és a francia vidéken is vannak kisebb, de inkább nagyobb lakásaik és házaik, nem beszélve arról, hogy Salma Hayeknek van egy elbűvölő kis háza Hollywood Hillsen is.

Ilyen egy orosz oligarcha Beverly Hills-i háza

Share.

About Author

Leave A Reply