Oroszországot nem érteni, érezni kell

0

A Moszkvában élő, csokoládévállalat-vezető Gábor következő írását egy nemrég a Határátkelőn az orosz üzleti etikettről megjelent írás inspirálta.

„Alapvetően lehet, hogy sosem szülöm meg a következő posztomat, Zsolt írása (ami tökoké egyébként) azonban kedvet csinált most ehhez. Volt már olyan, hogy készítettem egy öninterjút az orosz piacra lépésünkről, itteni munkavállalásról, azonban az híján volt a személyes és konkrét üzleti élményeimnek. Most akkor megpróbálom pótolni ezeket, részben reflektálva a Zsolt írásában foglaltakra, részben a saját meglátásaimat megosztva.

Mindenekelőtt teljesen egyetértek az orosz piac vonzerejével, és hogy nem könnyű piacra lépni itt. Zsolt említette az Eurázsiai Piaci Uniót is, ami szintén jó dolog.

Ennek lényege, hogy aki Oroszországba akar bármit is exportálni, az ugyanazzal a termékcímkével másik 4 országba is tud egyből exportálni. Az Eurázsiai Unió (EAC) Oroszországból, Kazahsztánból, Belaruszból, Örményországból és Kirgizisztánból áll, és nemrég még Vietnammal is folytak tárgyalások az esetleges csatlakozásról. Ez így együtt egy mintegy 200,000 milliós piacot jelent, amit ha valaki leignorál, az szerintem egy komplett hülye.

A Zsolt által említett „közelkülföld” ebben az aspektusban szerintem viszont nem játszik: Azerbajdzsánba például kábé olyan sikerrel lehet „Oroszországon keresztül” valamilyen exporttevékenységet folytatni, mint Mozambikba, tehát szinte semmilyet.

Az EAC országokon kívül (ahol egyébként szintén vannak nehézségek, de áthidalhatók) kínkeservesen szenvedtünk meg eddig például Ukrajnával, Azerbajdzsánnal, Moldáviával, Tadzsikisztánnal, Üzbekisztánnal – és ezeket a helyeket elsőre és másodikra sem sikerült „meghódítanunk”.

Kis kultúrkalamajka

Oroszország valóban sokszínű, Zsolt szerint 185 féle nemzet lakja. Nos, én emelem a tétet – a valódi szám ennek szerintem legalább a tízszerese. Abból indulok ki, hogy például csak Dagesztánban, ahol jártam nemrég – minimum 60 féle nemzet él, de lehet akár 100 is, ha az olyan kultúrákat is idevesszük, amelyek képviselőiből már csak egy néni és egy bácsi él. És ez nem vicc.

Csak az orosz Kaukázus áll legalább 10 területből, és a Kaukázus bizony az egyik legnagyobb olvasztótégely itt. A kultúrák egyébként szinte naponta haldokolnak kifele: lépten-nyomon kapom a meghívókat Szibériába, Tajmirra, az orosz Távol-Keletre, ahol még mindig nomádok, rénszarvastenyésztők, sámánok élnek, a kultúrájuk utolsó képviselői.

Furcsa volt olvasnom azt a részt, hogy „Moszkva vagy Szentpétervár olyan, mint bármely világváros, multikulturális, az üzleti élet az angolszász szokásokkal jól befogható. A nők kezet nyújtanak bemutatkozáskor”.

Az első mondattal egyetértek, a másikkal abszolúte nem. Hét éve élek itt ügyvezetőként (összesen már 20 éve), az ügyfeleink 90%-a nő, és nekem még soha nem nyújtott kezet egy nő sem előre!

Inkább azt tapasztalom, hogy zavartan állnak-toporognak, és ha én nem nyújtok kezet, akkor bezony elmarad az üdvözlés! Nyilván ez főleg az üzleti életre érvényes, a magánéletben kevésbé feszélyezettek.

Az eszem-iszom résszel az a tapasztalatom, hogy változó, de inkább van, mint nincs.

A Kaukázusban saját magukhoz hívnak el általában, Moszkvában-Péterváron az étterembe, de volt már részem birkasütésben a chocoMe bolt előtt „raklapon sütve”, borzvadászat utáni borzevésre a lezárt étteremben, „alkoholizáló ember partneremmé transzformálása a nem alkoholizáló, vaskalapos muzulmán Ingusföldön”, háztetőn mászkálásra vagy termálvizes fürdőzésre, meztelen szaunázásra (csak férfiakkal, ez a „bánya”).


A vodka 50 árnyalata

A vodka valóban hasznos találmány, nyílnak tőle rendesen az üzleti lehetőségek. Ezt a részt annyira nem fejteném ki: legyen annyi elég, hogy a vodka 50 árnyalatát jópárszor sikerült benyalnom (egy felnőtt férfi simán megiszik egy liter vodkát megfelelő kísérőzabálászattal), a többit meg fedje jótékony homály.

Na jó, röviden mégis. Az egyik legextrémebb alkoholos kalandom az volt, hogy Karacsáj-és Cserkeszföldi házigazdám pár éve egy kiadós italozás közben egyszer csak oly mértékben bekarmolva érezte magát, hogy nem a poharamba töltötte a következő vodkát, hanem a mellette heverő útlevelemre, én meg olyan szinten voltam ugyancsak bekarmolva, hogy csak mintegy egy óra után vettem mindezt észre. Konzekvencia: semmilyen magyar útlevél nem bír ki egy egyórás alkoholfürdőt!

A másik az volt, amikor Arhangelszkben leültem egy házaspárral „business lunchot” enni, a férfi maga elé és a feleség elé is berendelt egy-egy fél liter kancsó vodkát, és szépen el is „szopogatták” ebéd közben. Ez nekem így még délben kicsit korai volt – tán ha egy féldecit megittam akkor, akkor sokat mondok.

Az alkohol egyébként jól alkalmazható a bányával együtt. Ide általában szigorúan csak férfiak jöhetnek be, ahol iszonyú nagy eszem-iszom dínom-dánom kerekedik.

A bánya keveréke a finn szaunának és a török gőzfürdőnek. Úgy jellemezném, hogy van egy zárt kemence, amelynek belsejébe egy kis ajtón keresztül vizet töltögetnek be néha, a forróság szintje a bedobott kanálmennyiségétől függ. „Adj neki egy hármacskát vagy ötöcskét” – szokott elhangozni itt az ukáz.

Aztán jön a legyezőember, aki egy péklapáttal tereli a gőzt ez emberek közt odabent, a forróság után jéghideg fürdő jön, majd a vesszőzés. Ez abból áll, hogy az egyik ember jól megcsapkodja a másikat, egy bizonyos fából készült vesszővel. Egy másik bizonyos fából készült vessző pedig addig a fejeden pihen.

Bent kötelező elem a nemezsapka, odakint a garnéla-sör kombó. Esetleg a kvász, azaz a kedvenc erjesztett feketekenyér italom.

Figyelj a nyelvtudásra és a lóvédra!

Egyetértek a nyelvtudás fontosságával: Oroszországban nem boldogulsz az orosz nélkül, és ezen még a vodka sem segít. A nagy autó szerintem nem oszt-nem szoroz: nekem nincs autóm, és tökéletesen jól elvagyok nélküle Moszkva közepén.

A taxi vagy a metró tökéletesen elvisz A-ból B-be, nem hiszem, hogy egy nagy autótól sikeresebb üzletember lennék. A csillogó ékszerekben sem hiszek.

Amire viszont nagyon vigyázni kell, az a pénzügyi elszámolás. Szigorúan előreutalást kell kérned, Oroszországban tényleg mindig a rámenősebb nyer.

Vodkázás-bányázás ide vagy oda, az oroszok általában minden égitestet lehazudnak majd neked az égről, csak hogy add oda a csokit „csúszóra”, de kedvenceim közé tartozik az az érvelés is, hogy „higyje el, Turóczi úr, hogy az az 5 millió forint már az Ön számláján van, de a csokit elvinnénk most azonnal, ugye odaadja?”.

Volt, hogy megfenyegettek telefonon:

– Ha nem ad csokit, akkor az egész biztonsági szolgálatunkat készenlétbe helyezem.
– Uram, maga most fenyeget?
– Nem, dehogy fenyegetem. Ha fenyegetném, az emberünk már ott állna Ön mellett.

(Ez a bolt egy hatemeletes luxusáruház Moszkva közepén, a telefonbeszélgetés idejében úgy egymillió forint volt a tartozása. Arra játszott, hogy becsapja a beszállítóit, aztán háromévente csődbe menjen. Sikeresen kikeveredtünk belőle végül veszteség nélkül.)

.. de volt olyan is, hogy egy boltból a szó szoros értelmében a grabancomnál fogva kihajított az utcára a díjbirkózó kinézetű tulaj, mert sérelmezni mertem, hogy 3 hónapos lejárt tartozása van kb. 100 000 forint értékben, a csokoládés mini displayünkben meg már egy konkurens termékünk figyelt.

Hívtam a rendőrséget, bemondtam a bolt nevét, erre azt mondták, hogy „oda nem tudunk most kimenni. Rendezzék kérem egymás közt a problémáikat”.

Nem lehet elmenni az „exkluzív kedvezmény kérése” mellett, de örökre a fülemben maradnak a legtöbbször itt használt kereskedői szavak, szófordulatok is, úgymint: „retro bónusz” (a bolt megjutalmazza magát bizonyos fokú eladás után; tehát megbeszélitek előre, hogy a bolt például minden eladott 100 tábla csoki után kap még 10%-15% jutalmat), a „disztribútor” (ezt ugye nem kell magyarázni, bár itt, oroszban általában kicsit mindenki disztribútor), „Gazprom” (itt mindenki Gazprom beszállító), „Azbuka Vkusa” (luxusélelmiszer boltlánc, ide mindenki beszállító).

Általában a 100%-os haszonkulcs a jellemző, és amikor megpróbálom elmagyarázni, hogy az 50-60 is elég lesz, az is teljesen jó, akkor jön az az érvelés, hogy „tudod te, mekkora itt a bérleti díj?”…

Ajándék lónak… hal a neve!

Oroszországban az üzletet valóban jól elősegíthetik a kenőpénzek és üzleti ajándékok. Én viszont nem élek velük, mert egyszerűen nem hiszek bennük. Ha van egy jó terméked, márpedig nekünk szuperjó a termékünk, akkor az úgy jó, ahogy van, nyilván szoktam csokoládét ajándékba vinni a partnereinknek.

Ültem már olyan tárgyaláson, ahol az ember nyíltan bemondta, hogy neki itt most juttassak úgy egymillió forintnyi rubelt, és akkor biztosan bekerül a 10 borboltjába a csokoládénk, de én azt mondtam neki válaszul, hogy „Uram, ajánlatát fontolóra vesszük”. Mondom, egyszerűen nem hiszek az effélében: 100%-osan bízom a termék márkaerejében.

Apropó, végül, de utolsósorban egyszerűen nem mehetek el a nekem szánt üzleti ajándékok sokasága mellett, és mivel imádok rangsorolni, ezért ebből egy tizes listát állítottam össze.

Az elmúlt 7 évben rengeteg mindent kaptam, talán ezek voltak a legérdekesebbek:

10. Félméteres füstölt hal Szentpétervárról
9. Meggybefőtt és óvszer egy csomagban (!)

8. Újságpapírba csomagolt asztrahányi vobla (hal)
7. A Sógun árnyéka (könyv)
6. Egy üveg Zsiguli sör
5. Csokoládédrazsé (nekem!)
4. Ótestamentum (könyv)
3. Takaró
2. Datolya
1. Hűtőmágnes

Nem tartozik szorosan ide, de Oroszországban ne lepődj meg olyan „ajándékokon” sem, hogy az egyik viszonteladód például fotót küld neked éjfél felé a félkész WC-jéről („most épp itt járok” – „de ki a f.szt érdekel?”, vagy felköszöntenek május 9-én, a Győzelem napján („jó, köszi, de én pont a másik oldalon álltam abban a háborúban”) vagy február 23-án, ami az orosz hadseregben szolgáló férfiak ünnepe…

A lényeg: Oroszországot érezni kell, nem érteni!”

A legsokszínűbb orosz város

Share.

About Author

Leave A Reply