Orgia spanyol módra

0

Mielőtt valami rosszra (vagy jóra, ez hozzáállás kérdése) gondolnátok, gyorsan elárulom, hogy az orgia ugyan orgia lesz és a spanyol (na jó, andalúz) is igaz belőle, de a hasunkat fogja kényeztetni a mai poszt. Pedro ugyanis igazi gasztroposztot küldött a régió fővárosából, Malagából, illetve annak környékéről, jó sok fotóval – úgyhogy tessék felkészülni, mert kemény menet lesz!

„Elsőként mindjárt szeretném világossá tenni, hogy (bár sokszor jártam már a környéken) nem Malagában (még csak nem is Spanyolországban) élek, szóval ez a mostani amolyan kirándulás, rövid pihenés volt.

Nem is vagyok biztos benne, hogy ennek helye van a blogon, de mindenképpen írni akartam a helyi ételekről (és aztán Határátkelő meggyőzött, hogy volt már ilyen írás, úgyhogy jöhet). Ezt csak azért akartam előre leírni, mert nem vagyok szakértő, csak lelkes és a hasát meglehetősen kedvelő ember.

Szóval pár hete volt szerencsém Malagába (egészen pontosan egy tőle nem messze fekvő tengerparti városba) látogatni és ott tölteni jó pár napot, gondoltam, összefoglalom, milyen gasztroélmények értek.

Herkentyűék és a chiringuito

Soha nem értettem azokat az embereket, akik nem szeretik a tengerben élő, különböző formájú, állagú és ízű lényeket. Én bármeddig ellennék a tintahal, polip, halak, és társaik brutális elfogyasztásával. Az egyetlen kivétel a kagyló, ami pár éve alaposan betett a gyomromnak, és azóta nem vagyunk barátok.

Szóval ami úszik, az jöhet (kis túlzással), ráadásul azért a tengerparton az sem esélytelen, hogy az ember frissen kapja ezeket a lényeket, ami jelentősen dob az élvezeti értéken.

Szívesen kalandoznál és falatoznál külföldön? Nem lenne rossz hozzá egy állás sem, igaz?

Itt kell egy pillanatra kitérnem a chiringuito műfajára. Ezek tulajdonképpen tengerparti bárok és / vagy éttermek. A szó eredetére több megfejtést is találtam, van, aki szerint Kubából származik, de nekem jobban tetszik a másik magyarázat.

Eszerint a chiringuito azokról a kis csónakokról kapta a nevét, amiben ezeken a helyeken jellemzően grillezik a halakat és a mindenféle egyebeket. Sajnos erről nincs fotóm, de nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a csónakot jó kétharmadig megpakolják homokkal (abból azért akad bőven), annak a tetejére kerül a fa, és már mehet is a menet.

A parton sorakoznak a chiringuitók

Akárhogyan is, ezek a chiringuitók igencsak jóképű helyek, és bár lehet velük alaposan melléfogni (ismerőseim meséltek egy-két gyomorrontásos sztorit), alapvetően nagyon kellemes bárok, éttermek, ahol nagyon jó a kaja.

Pil-pil és társai

A Gambas Pil-Pil nem más, mint rákok sercegő olajban, méghozzá fokhagymás (és tetszés szerint, de általában) chilis olajban. Na mármost, amikor ezt kihozzák eléd, hirtelen nem is érted, mi történik.

Mert ugye a sercegő olaj valahogy annyira nem ínycsiklandó (pedig én aztán tényleg forrón szeretek mindent), ez a gondolat egészen addig tart, amíg bele nem kóstolsz. Ha ekkor nem égeted szét a szád, akkor a rákok, az olaj és a fűszerek keveréke olyan ízt ad, amit ha le tudnék írni, akkor alighanem többkötetes szerző lennék.

A pil-pilt jellemzően friss kenyérrel (pitufóval) eszik, kicsit megtunkolod vele az olajat…

Herkentyűfronton lelkes híve vagyok a gyorsan kisütött kisizéknek. Ezek általában sörkorcsolyaként is használatosak, és van bennük kisebb hal, nagyobb hal, calamaritos, polip, tintahal – közös jellemzőjük, hogy fantasztikusan finomak. Olyannyira, hogy ha fegyverrel kényszerítenének választásra a herkentyűk között, akkor inkább lelövetném magam, akkor ezt választanám.

Bár jó pár alkalommal jártam már Spanyolország különböző részein (ezúton is elnézést a katalánoktól és a baszkoktól, hogy egy kalap alá veszem őket…), de olyat, mint most, még nem ettem.

Ha valamihez hasonlítani szeretném, akkor leginkább ráktócsninak nevezném ezt a kaját, aminek a spanyol nevét akkor sem tudom megmondani, ha soha többet nem ehetek belőle, ami nagy kár lenne.

Az egyetlen hátránya, hogy előételként sikerült berendelni a fenti herkentyűtál elé, és ez így együtt már kissé túl sok volt az olajból a végére, de maga a tócsni fantasztikusan finom.

Illetve egyszer belefutottam egy tintahalpörköltbe, ami nem volt rossz, de inkább érdekes, mint kirobbanóan izgalmas íz.

A halak

A halaknak érdemes egy külön kis bekezdést szentelni, mert nem meglepő módon elképesztő gazdagságban és változatosságban készítik el. Nekem nagy szívfájdalmam, hogy a magyarok kevés halat esznek (a Balaton-parti hekket kifejezetten bűncselekménynek tartom, de ebbe most ne menjünk bele), viszont bármennyire is fáj, meg tudom érteni, mert nem olyan egyszerű jó minőségű és megfizethető halhoz hozzájutni.

A spanyolok nyilván szerencsésebb helyzetben vannak (ennyi tengerparttal nem csoda, miként az sem, hogy) ennek megfelelően rengeteg különböző változatban készítik el a halakat, ami jó (az egészségüknek is).

Én a magam konzervatív módján a legjobban a grillezett halat szeretem, lehetőleg salátával. Könnyű, finom, és nem is hízlal, pedig ez általában a finom dolgokra eléggé el nem ítélhető módon igaz.

Aki viszont ragaszkodik a krumplihoz, annak sem kell csalódnia, mert ilyet is szinte bárhol kaphat:

Ha már hal, akkor nyilván főznek belőle levest is. Nesze neked, halászlé! Speciel én szerettem gyermek- (és részben felnőtt)korom magyar halászléit, a spanyolok (andalúzok) annyival bolondítják meg, hogy nem csak halat, de rákot és kagylót is tesznek bele bőséggel. Mondjuk ilyen helyzeti előnnyel könnyű.

A képen látható műalkotással kapcsolatban két kritikai megjegyzésem van: egyrészt a kenyérdarabkákat én simán ki tudtam volna hagyni belőle, másrészt a tányéron körben szépen felfutó csík is jelzi, hogy meglehetősen laktató, zsíros léről van szó, amire én rutintalanul rákértem még egy adag halat, ami ki is fogott rajtam.

A paella

Ha Spanyolország, akkor nem lehet nem beszélni a paelláról, szóval beszélnünk kell a paelláról.

Rögtön az elején nagyon fontos leszögezni, hogy ugyan szinte mindenhol lehet kapni csirkés paellát is, de én a magam részéről ezt sértésnek érzem, és visszautasítom.

Számomra a paellában tengeri herkentyűk vannak és pont. Lehet, hogy ez túl vaskalapos megközelítés, de nem tehetek róla.

A másik fontos dolog, hogy a paellát a közhiedelemmel ellentétben nem könnyű jól elkészíteni. Én most kétszer ettem, mindkettő nagyon finom volt, viszont mindkettő más volt.

A jó paellában (szerintem) a rizs erősen szaftos, majdnem kissé leveses. Van eltérés abban, hogy melyik étterem mennyire főzi meg a rizst, a két variáció közül az egyik puhább volt, a másik „al dente” (már ha rizs esetében létezik ilyen).

Amivel az én egyáltalán nem szakértői véleményem szerint el lehet rontani a paellát az (a rosszul főzött rizs mellett) az, ha elrontják a fűszerezést, illetve ha kispórolják belőle a herkentyűket.

Egy tisztességes paella tele van mindenféle tengeri lénnyel, és mint a mellékelt képek (a nyitóképen is az látható – HÁ) is mutatják, ezzel nem volt gond egyik esetben sem.

Ráadásul élek a gyanúperrel, hogy a két paella közül azt, amelyik a tálas képen látható, bedobták pár percre a sütőbe is, amit nagyon jól tettek.

Talán ezen az előző képen elég jól látszik, mennyire szaftos a rizs, miként az is, hogy milyen sokféle cucc van benne.

A desszertek

A kávéházakon és cukrászdákon szocializálódott magyaroknak talán meglepő lehet, de süteményfronton a spanyolok személyes és sekélyes tapasztalatom szerint nincsenek túl jól eleresztve.

OK, van churros (és az jó is), meg turrón, de a magyar cukrászatra jellemző változatossággal én nem nagyon találkoztam. Lőttem egy fotót az egyik ebéd utáni édességről, ami nagyon finom volt ugyan (fagyi csokikéreggel és karamellával), de nem rengette meg a világot.

Hirtelen ennyit gondoltam volna elmesélni, illetve szerettem volna még írni a malagai Mercado de Atarazanas nevű piacról, de már így is túl hosszú voltam. Ha esetleg van rá igény, akkor szívesen megírom azt is – nekem hatalmas élmény volt.”

Ami a legjobban hiányzik a magyarországi hollandoknak

Share.

About Author

Leave A Reply