„Ő tud munkát még németbe’ meg osztrákba’ is!”

0

Mert hát mindig akad valaki, aki tud munkát, nem igaz? Hogy aztán mi lesz belőle, az egy más kérdés. Mindenesetre Marton Péter ezen a héten két novellával is megörvendeztetett bennünket.

Marton Péter: Az okosoknak nem menne (novella)

Mivel kapóra jött, hogy éppen a készülő magyar-lengyel koprodukcióhoz keresett forgatási helyszíneket, Gergő egykori bölcsészkari évfolyamtársának, egy irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztőjének a biztatására elvállalta, hogy – a POFOP-2022-es „Kreativitás a jövőért – jövő a kreativitásért” c. pályázati forrásból – ír egy riportot „a mai vidékről”, bár kicsit berzenkedett a kifejezéstől, mert neki Körösvenyige nem „vidék” volt, amikor otthon járt, ő nem a vidékén járt valaminek, hanem a kellős közepében, de szemantikai kérdésekről annyira nagyon azért nem akart vitatkozni, amúgy pedig fontosnak találta, hogy az olvasót egy ilyen cikkben szembesíteni lehet a mai helyzettel iskoláztatás, művelődés-kulturálódás, egészségügyi ellátás és munkalehetőségek terén (a népesség fogyóban, rengeteg ház eladó, két általános iskolából egy már bezárt, rendelő még van, a művház mozija nagyon régen off, a legközelebbi kórház hatvan kilométerre, a falu határában állami pénzből épülő bentlakásos, utánpótlást nevelő golfakadémia munkálatai viszont szépen haladnak előre);

így érte az egyik reggel a lugas alatt, a kinti asztal mellett, írás közben: a reggel, meg a Marika néni, aki még mindig bejárt édesanyjához takarítani, hetente egyszer, azért az egy-kétezer forintért, amit édesanyja egyfajta szociális segélyként adott neki ezért a szolgáltatásért, és amikor Marika néni meglátta Gergőt, ahogy a laptopján veti a karaktereket, betűket kalapál, szavakat ültet el, mondatokat metsz, és elírásokat gazol ki, nem tudta megállni, nagy csodálkozva odament hozzá, és megkérte, had nézhesse meg „ezt a csodát” közelebbről is, legalább azt mondja meg neki például, „hol vagy hogyan” kell az ilyet bekapcsolni;

Gergőt enyhén mulattatta a dolog: pocsék film lenne az, ahol egy vidéki embert így ábrázolnak, hogy csodának nevezi a laptopot, és nem tudja, hol kell bekapcsolni, de hát Marika nénivel pont ez volt az ábra, akkor pedig miért ne lehetne Marika néninek segíteni, új élményekkel szolgálni neki, tisztességgel tájékoztatni, és a reakcióit tanulságok későbbi levonása végett megfigyelni, feljegyezni;

közben Marika néni is megfigyelte őt, és miután alulról-felülről megnézegette magának a laptopot, kibökte: „Gergőkém, azért, tudod, én örülök, hogy jól vagy, megvagy, de nekem a munka az az, ami kint van a földeken, az az igazi munka, az a sok okos éhen is halna anélkül, ha nem lenne mit enniük”, és kijelentését követően ment a dolgára, a tájékoztatást berekesztette, az esetlegesen felvetődő kérdéseket (ha gondolt ezekkel) nem várta meg.

Munkaközvetítő (novella)

A Népszínház utcában, villamoson, honi vándorúton, két jól öltözött, roma fiatalember közvetlen közelében, már-már a társaságukban hallgatom, mint mesél egyikük éppen: „Te, arról beszéltünk a Dzsonival a múltkor, hallod… Nyitni akar egy ilyen munkaközvetítő irodát!”, indít, a másik meg csak azt feleli, hogy „Igen?”, és a hangja közvetíti, hogy hitetlenkedik egy kicsit, de látott már annyi csodát az életben, hogy ezzel együtt is megengedhet némi bizakodást, végül is az nem kerül semmibe, a másik pedig fenntartások nélküli lelkesedéssel folytathatja: „Igen, mer ő tud munkahelyeket, még németbe’ meg osztrákba’ is!”, jelenti ki diadalittasan, mintha maga adná az induló tőkét a vállalkozáshoz;

megáll közben a villamos, és mivel pont a bejáratnál állnak, a testükön át próbálnak lejutni az emberek, a tamáskodó félreáll, a másik, az emlegetett Dzsoni haverja, a villamosnak hátat egy pillanatra sem fordítva lépdel le a megállóba, háttal lefelé, egyszerre mindig csak egy lépést, mintha nem hinné el, hogy azok az utasok tényleg még egy, meg még egy lépéssel tovább akarnak majd menni – úgy adja be a derekát nagylelkűen minden egyes alkalommal, hogy hát jól van, tessék, tessék, udvarias leszek, még egy lépést hátrálok, ha nektek ez kell;

mikor aztán a villamos teste és az ő teste között két irányban, jobbra meg balra eláramlottak a népek, visszaszáll, és az indulás pillanatában dalra fakad: „Lent az erdő szélén áll sok poros szekér / Hosszú vándorúton elromlott a kerék…”, énekli, de csak egy részletet hallunk, itt abbahagyja, azt mindenesetre meg lehet állapítani, hogy tiszta hangja van, és gátlások nélkül ereszti ki, amikor kiereszti – őszintén, telibe –, mondanám is én, hogy jelentkeznie kellene valamelyik kereskedelmi tévé tehetségkutatójába, sőt mehetne akár fizetős közönség előtt fellépni, de hát ki vagyok én, nem vagyok én munkaközvetítő.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

„Csak mert hazajött, itt sem várja más, mint vér, veríték és könnyek”

Share.

About Author

Leave A Reply