Nyugatról romlottan

0

Amikor az ember külföldre kerül dolgozni, akkor egyúttal egy másfajta (munka)kultúrát is átvesz. Hogy aztán ez milyen sokkhatásokhoz és egyéb fejleményekhez vezethet – erről szól Marton Péter újabb írása.

***

Marton Péter: A paradicsom mint forrás (novella)

Viktória, aki vállalaton belüli secondment keretében került Budapestről a cég szentpétervári irodájába, döbbenten fedezte fel a konyhahelyiség kikapcsolt hűtőjében az ott hagyott, megromlott ételeket, amiket a kollégák a hosszú hétvégére bent felejtettek, a felfedezés cselekvésre késztette, és ennek nyomán a következmények bonyolultan burjánzó fürtözete, burjánzóan fürtöző bonyolódása és fürtözően bonyolódó burjánzása három különváló, széttartó ágon csüngött alá az eseményhorizontnak e kritikus, kozmikus reflektorfényben ragyogó, arkhimédészi pontjából; egyesek talán úgy mondanák, hogy a három fürtöző és burjánzó és bonyolódó csüngelékben együttesen rejlett benne az, amire dialektikaként utalhatunk:

a főnök, Pável Trofimovics (mindig Pável Trofimovics, soha nem egyszerűen csak Pável, azt úgy nem szokás) először is elröhögte magát, amikor szembesült a helyzettel Viktória észrevétele nyomán, majd kiadta az ukázt, hogy azt, ami a nap végére a fridzsiderben marad, eztán mindig ki kell dobni, nincs mese, Viktória ellenvetése pedig, hogy de hiszen ő több napra hoz magának ételt, és az övé bizony soha nem romlik meg, vagyis hogy az intézkedés miatt így végül a nőkön – rajta és Alekszandrán – csattanhat az ostor a romlott ételt hanyagul a hűtőben felejtő férfiak – rajta és Alekszandrán kívül mindenki más – helyett, a főnököt nem hatotta meg, jó kedélye nem hagyott alább, meg sem gondolta magát, inkább csak megjegyezte, huncutnak és mulattatónak szánt kacsintás kíséretében, hogy a nőkkel mindig csak a baj van, azzal az ügyet a maga részéről lezártnak tekintette, és odébbállt…

miután Pável Trofimoviccsal beszélt, Viktória nekilátott, hogy kidobálja a sok megromlott ételt, és kiszúrt egy egész, érett szem paradicsomot egy valaha salátaként szebb napokat látott kompozíció lassan őslevessé erjedő enyészetében, a körülötte elfonnyadt és megrohadt, halott vegetáció kellős közepében, árván, magára hagyottan, úgy döntött hát, jó lesz az komposztnak, majd az egy szem irodai szobanövényt táplálja vele – a parát a növényke tövénél el is helyezte, azzal viszont nem számolt, hogy a főnök aznap a német irodavezetőt fogadja, és emiatt, hogy jobb benyomást keltsen, a növényt a saját irodájába magával hurcolja, aztán a találkozó végeztével, mivel útban lévőnek találja (hiába, a növényekkel csak a baj van), a szekrénye mögé suvasztja, néhány nappal később pedig csodálkozik, hogy az irodáját valamilyen ismeretlen forrásból (vagyis hát a dialektikusan fejlődő kozmikus intelligencia nézőpontjából mi tudjuk, persze, hogy nagy valószínűséggel a főnök által időközben elfelejtett növényke tövénél rejtező paradicsom felületére egy sötét raktárhelyiségben vagy akár az élelmiszerboltban került petékből) esetmuslicák árasztják el…

később mindannyian hallották az egyik tévécsatorna adásában, amikor egy szakértő elmagyarázta, hogy az esetmuslicák a melegebb klímát kedvelik, pétervári inváziójuk így újabb példa a behurcolt, méghozzá nyilvánvalóan nyugatról behurcolt kellemetlenségek terjedő fenyegetésére, Pável Trofimovics pedig Viktória és Alekszandra tiltakozása ellenére ezek után elrendelte, hogy az irodában innentől következetesen húsz fokra kell hűteniük a hőmérsékletet, hogy a szapora betolakodók tenyészéséhez kedvezőtlenebb közeget teremtsenek; a paradicsomot mint forrást persze nem lelte meg.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

A bombákat elhelyeztem

Share.

About Author

Leave A Reply