Nyelvtanulás a neten szórakozva

0

Nyelvet tanulni sokféleképpen lehet, az egyik legjobb módszer (legalábbis szerintünk) a tévé és az internet, ahol a minket leginkább érdeklő dolgokat nézhetünk, így szinte észrevétlenül tanulunk.

Akár hollandul is, különösen, hogy a holland közszolgálati műsorszolgáltató – Nederlandse Publieke Omroep, NPO – nemrég egy nagyon szuper szolgáltatást indított útra: NPO Start néven elérhetővé tette televíziói és rádiói műsorának jelentős részét.

A dolog nagyszerűsége számunkra, a holland nyelvet tanulók számára nem ebben rejlik! – hívta fel a figyelmet a Hollandokk oldal, hanem abban, hogy az NPO holland nyelvű műsorait holland nyelvű felirattal

  • megnézhetjük,
  • visszanézhetjük – akár többször is,
  • megállíthatjuk, ha nem értünk valamit és újra meghallgathatjuk,
  • szövegértésünket a feliratokat olvasva javíthatjuk,
  • az ismeretlen szavakat kiszótárazhatjuk,
  • a kiejtést holland anyanyelvű szöveg hallgatásán keresztül is gyakorolhatjuk,
  • és persze közben jól is szórakozhatunk! 🙂

Hollandiai munkalehetőségek a Határátkelőn egyetlen kattintásra

A szolgáltatás ingyenes és csak egy rövid regisztrációhoz kötött. A regisztráció az https://www.npo.nl/aanmelden címen érhető el.

Már az ingyenes regisztrációval is több profilt tudunk létrehozni és azokat egyenként beállítani, személyre szabni. Így például megadhatjuk, hogy gyermekünk milyen tartalmakat érjen el.

A máshol megszokott, legnépszerűbb programok listája természetesen az NPO startnál is elérhető, így a hollandok tv műsorokkal kapcsolatos ízléséről is kapunk valamilyen képet.

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Szívesen kipróbálnád magad külföldön? Válogass több száz állásajánlat közül!

Share.

About Author

Leave A Reply